A férfi ott ül az asztalnál, az asztalon fehér papírlap, a férfi golyóstollat forgat az uj-jai között, nézi a papírlapot, lassan a papír fölé hajol.
Tisztelt Bíróság!
Kazánfűtő vagyok az Országos Hűtőgépgyárban, a fűtőknek az egészségre ártalmas gázok miatt minden nap jár fél liter tej mint védőital. A salakozásnál, mikor vízzel lelocsoljuk az izzó salakot, fuldoklik az ember a keletkező gázoktól. Három hónappal ezelőtt egy Főorvos úr ellenőrzést tartott a KÖJÁL-tól, és jelentést írt, hogy a mi munkánk nem ártalmas az egészségre, mert az ablakot ki lehet nyitni, amelyen kimegy a salakozásnál keletkező gáz, ezért a fél liter tej védőital a fűtők-nek nem jár.
Kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy szíveskedjenek megvizsgálni az ügyet, mert hiába van az ablak, minden salakozásnál fuldoklunk a gázoktól.
A férfi aláírta, négyrét hajtotta és borítékba csúsztatta a levelet. Megcímezte, le-ragasztotta a borítékot.
Ujjai pattognak az asztalon, nézi a megcímzett borítékot. A konyhából edénycsörömpölés hallatszik. A férfi feláll, az ajtóhoz lép, lenyomja a kilincset.
Szőke kislány szalad a szobába, hajában világoskék szalag. A férfi moso-lyog, fölkapja a kislányt, leül a székére, lovagoltatja a kislányt a térdén.
huszonkét év múlva
A férfi ott ül az asztalnál, az asztalon fehér papírlap, a férfi golyóstollat forgat az ujjai között, nézi a papírlapot. Lassan a papír fölé hajol, írni kezd.
T. Tanácselnök Úr!
A Legfelsőbb Bírósághoz érkezett beadványomra a mai napig válasz nem érkezett. A törvény szerint a T. Bíróság 30 napon belül köteles a panaszt megvizsgálni, és a döntést írásban közölni, beadványomat 47 nappal ezelőtt ajánlott levélként adtam fel, amit postai elismervénnyel tanúsíthatok.
Kérem T. Tanácselnök urat, hogy ügyemet érdemben megvizsgálni, és a határoza-tot lakcímemre mielőbb elküldeni szíveskedjék.
A férfi aláírta, négyrét hajtotta és borítékba csúsztatta a levelet. Megcímezte, leragasztotta a borítékot.
Ujjai pattognak az asztalon, nézi a megcímzett borítékot. Feszülten figyel, az ajtóra pillant. Feláll, az ajtóhoz lép, lenyomja a kilincset.
Macska szalad a szobába. A férfi felemeli a macskát, leül a székére, simogat-ja a macskát.
zárt osztály
A férfi ott ül az asztalnál, az asztalon gyűrött újságpapír. A férfi az újságpa-pír fölé hajol, nézi az újságpapírt. Ujjai dobolnak az asztallapon. Gondosan kisimít-ja, négyrét hajtja az újságpapírt.
Feláll, egy fehér köpenyes ápoló kezébe nyomja az újságpapírt. A férfi leül a székére, jobb lábáról lelöki a papucsot, ölébe veszi a lábát, elmosolyodik, simogatja a lábát.
a rózsa
A férfi ott fekszik az ágyon, zihál, ujjai a paplanba markolnak, ajka cserepes. Az orvos ott ül az ágyon, a férfi csuklóját fogja, nézi a karóráját, int az ápolónak. Az ápoló az ágyhoz lép, kezében fél pohár tej, felülteti a férfit, a poharat a cserepes szájhoz emeli. Óvatosan visszafekteti a férfit, megigazítja mellén a paplant.
Fekete rózsa nő ki a paplanból, szirmain villogó, sárga pettyek. A férfi felül az ágyban, elmosolyodik, megsimogatja a rózsát.
Az orvos elengedi a férfi csuklóját, feláll, int az ápolónak.
1973(?) ? 1980
*
Hogyan hat egy cím arra az olvasóra, aki nem érti, nem érti benne az idegen szavakat, de olvassa mégis, a nyelvi hangzás, a szódallam megragadja, figyelme siklik tovább, és belekezd a történetbe?
Sokan azonnal értik Hajnóczy novellájának a címét; sokan vannak olyanok, akik pedzegetik néhány szavát, és sejtik, hogy zenei műszó lehet. Vannak aztán, akik nem értik, de rögtön utánanéznek. És olyanok, akik nem értik és nem is néznek utána, de nem is érdekli őket, hogy mit tartalmaz a cím. Őket a novella sem érdekli igazán, így bennünket ők sem. Aki pedig nem érti, csak érzi és szótárazással nem akarja megtörni az olvasás lendületét ? abban hagy ez a szép hangzású cím egy megkapó érzéki lenyomatot, annak megindítja a fantáziáját, valahogy úgy, ahogy egy másik Hajnóczy-novella hőséét a rég elszállt dallamot idéző ?Freedom? szó. (??Miguel Rios?. Valahogy jó volt gondolatban kimondania az énekes nevét. ?Freedom?. Aztán lefordította: ?Szabadság?. Úgy emlékezett, a ?freedom? szót Miguel Rios egyik számában hallotta, de ebben nem volt egészen bizonyos. Emlékezetében a Miguel Rios név elválaszthatatlanul összekapcsolódott a ?freedom?-mal, és megfordítva. De ha ? mintegy véletlenül ? a ?freedom? magyarul is eszébe jutott, nem ringatta el a szokásos, valószerűtlen, könnyű részegséghez hasonló érzés, megtört a varázs, amelyet nem a szavak pontos, meghatározott jelentése, hanem idegen, távoli és ismeretlen dolgokra utaló hangulattartalma váltott ki Máraiban.?1)
?Da capo al fine? ? ?a kezdetétől a végéig?; (?S megint előlről? ? hogy Ka-rinthy mottójával éljünk az Antik szerelem2 című költeményből): ez a cím-ben foglalt zenei utasítás jelentése, s a Hajnóczyt ismerő olvasóban felidéződik a szerző írásait olyannyira jellemző spirális vagy körkörös, fúgaszerű szerkezet. Meg-szakítás és újrakezdés, apró variációs ismétlődések zenei rendje, ritmusa: Hajnóczy jellemző technikája, mely egyként rokon a minimal art, a repetitív zene építkezésével és a filmes nyelvezettel, a forgatókönyvszerűséggel.
De mi fog itt ?da capo al fine? ismétlődni? ? kérdezzük most.
Hajnóczy Péter 1973-ban vetette papírra ezt az írását, de az 1975-ös első kötetbe nem vette fel; megírta belőle-helyette a kötet címadó elbeszélését, A fűtőt. A kettő együtt, egy kötetben sok ? felesleges? ? lett volna. Annál érdekesebb, hogy az eredeti verziót Hajnóczy 1980-ban átdolgozta, a Hátrahagyott írások kiadásába így került be a Da capo al fine végleges változata. Hajnóczyt alkotói pályája során végig foglalkoztatta a téma, a ?kezdetektől a végéig? újra és újra elővette, és itt nem csak a fent említett két írásra kell gondolnunk. Az 1975-ös szociográfia, Az elkülö-nítő és a megjelenése körüli kiadói viszontagságok keserves emlékeit rögzítő Karosszék kék virággal is ide tartozik mind tematikailag, mind szerkezeti megformáltságban.
A ?da capo al fine? tehát jelentheti egy téma pályaegészen át való újra- és újrafelbukkanását: Hajnóczy motívumainak körkörös, ciklikus újra-jelentkezését. És jelentheti a Da capo al fine című szöveg (s vele A fűtő című rokon-szöveg) belső szerkezetének szaggatott ismétlődését, cirkulálását egy középpont körül. Nemcsak a fűtő léthelyzetei ismétlődnek tehát da capo al fine, hanem a megírás aktusa is (Németh Marcell3). A kazánfűtő kálváriája a szövegen belül szűkülő/táguló gyűrűkben: különböző szinteken zajló sorsepizódokban halad előre ? vagy stagnál ? az értelmező tetszése szerint. Ha ehhez még hozzáveszszük, hogy Hajnóczy a fűtő alakját Kleist művéből vette, de hatott rá Kafka hasonló című elbeszélése is, miközben tudunk a téma további feldolgozásairól E. L. Doctorow Ragtime című regényében és Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámájában ? tehát így a fűtő-téma is körkörösen fejlődik, halad előre az olvasó emlékezetében, izgalmas intertextuális szövevénnyé válva.
Ha választott novellánkat olvassuk: előtanulmány, műhelytanul-mány, kiegészítő dokumentum az első igazán jelentős műhöz, A fűtőhöz. Mint-ha itt vetődne fel a novella ötlete, tematikailag és formailag is. Önmagában, A fűtő ismerete nélkül élvezhető-e? Másrészt: köteles-e minden olvasó ismerni Hajnóczy Fűtőjét? (S hozzá Kleistét, Kafkáét? köteles-e a befogadó ismerni a teljes thébai mondakört, mikor leemeli a polcról a trilógia középső darabját, az Oidipusz Kolonoszban címűt? Ezekre a töprengésekre egy olvasás-statisztikai kísérlet adhatna választ.)
Nézzük most másfelől! A Da capo al fine végleges változata öt év-vel később jött létre, mint A fűtő, már túl a legnagyobbnak tudott műveken, biztos alkotói kéz javított rajta. Ha a ?végétől vissza az elejéig? olvassuk a novellát az életműben, nem vázlatnak vagy műhelytanulmánynak, hanem egy ?Zersingung? (népballadaelméleti műszó, ?szétolvasás?-t jelent) áldozatául esett ?balladának? fogjuk olvasni; egy végsőnek maradt, lecsupaszított váznak: A fűtő parafrázisának ? és csontvázának. A szöveg megrövidült, kikopott belőle A fűtő ?nagytörténete?. Van ugyanis ennek az írásnak egy erős montázs-jellege, de tördelési módja más, mint a vendégszövegekkel teli A parancsé vagy a Malcolm Lowry Vulkán alattja nélkül csaknem értelmezhetetlen M-é. Itt úgy látjuk, mintha a szöveg ollózva lenne egy nagyobb mű-egészből (ami nem biztos, hogy az öt évvel korábbi A fűtő), vagy egy csak fejben-kész teljesebb, összetettebb gondolatfolyamatból.
Kissé sutának is tűnhet így ez az írás. Esetleges. Befejezetlen (holott a hős valószínűleg meghal a novella utolsó soraiban) és körkörös, túl hevenyészett ? s mindez ?A szenvedés díszletei? között (hogy Az elkülönítő tervezett átdolgozásának munkacímével éljek). Túl nagyok az ugrások; túl nagyok a váltások. Mintha a snittek között mindegyre kimaradna valami. E hiányt, ha filmre vinnék a novellát, talán úsztatott, átkötő képsorok hidalhatnák át. (Hajnóczy erősen vonzódott a filmes nyelvezethez, egy időben dolgozott is a Balázs Béla Stúdiónak; nem egy kifeje-zetten forgatókönyvnek írott rövidszövege van: A kéz; A szertartás; A szekér, esetleg a Pókfonál is; egyetlen teljesen elkészült forgatókönyve a Ló a keramiton címet viseli.)
Próbálkozzunk mégis egy harmadik úttal: ne A fűtő felé, de ne is afelől nézzük először a pároldalas szöveget, hanem önnön specifikumai okán!
Négy egységből áll a novella. Az első résznek nincsen címe; a második da-rab felett egy időpont áll: ?huszonkét év múlva?; a harmadik résznél nem időpontot, hanem helyszínt ad meg a szerző (?zárt osztály?) ? az eltelt idő mértékét nekünk magunknak kell megítélnünk. A negyedik egység címe az 1982-es Összegyűjtött kötetben ?a rózsa?, Németh Marcell viszont monográfiájában ?a zóna? címről tud, és ez bizony eléggé nagy különbség (csak elírás volna? ha nem, komo-lyabb elemző megfontolást igényel). A két hosszabb, majd két rövidebb, páronként körülbelül egyforma hosszú szövegrész azonos alapstruktúrát tartalmaz. A mondatsor és a szituációegész kibontása egyre hiányosabbá válik, és átcsúszik a valóságból az irrealitásba. Egyre szűkülő körökben, súlyosbodó visszaszorítottságban ismétlődik monomániásan ugyanaz ? a megsérült tudat pszichózisának állomásai.
Voltaképpen becsap bennünket a cím. Akadna talán másik zenei mű-szó arra, ami itt történik? Olyan mechanizmus modellálódik itt, ami Dante Poklának gyűrűibe viszi mind lejjebb, mind gyötrőbb körökbe az utazót. (?Gyűrűk? ? ezzel a címmel Hajnóczynak is van egy drámai hatású töredéke ? vázlata ?, mely szuggesztíven metaforizálja férfi és nő örök tu-sáját egymással és a halállal.) A Da capo al fine egyrészt kiürül a pár lap végére: a férfi (akinek itt már, A fűtővel ellentétben, neve sincs) cselekvéstere az indulás pillanatában is korlátozott, a novella végére viszont teljesen beszűkül, majd elvész. Másrészt a férfi körül lévő sivár, ingerszegény valóság az utolsó szövegrészben a kórházi ágyon kibomló, villám-ló fekete halálrózsává vizionálódik, kinyílik a halál előtt. Ahogy elvégre a férfi is megkapja egy hosszú életen át hiába követelt pohár (!) tejét. (Nem fél litert, ami a követelés tárgya volt, amire jogosult volt társaival együtt; egy pohár tejet. Akárcsak Kafka vidéki embere, aki egy élethoszszon át tartó hiábavaló várakozás után végül mégis megkapja a maga paradox vála-szát, mielőtt a csak számára nyitva tartott kapu jóvátehetetlenül bezárulna előtte.4)
A cím sugalmazó, inspiráló mozzanatához képest a novella első bekezdése váratlanul tárgyilagos és szenvtelen. Jelen időben fogalmazott, szikáran tényszerű mondatot olvashatunk a főszereplő helyzetéről, életszituációjáról. Ez a pár soros kis szövegegység majd még három ízben kezdődik el a történetben, hogy apró változtatásokban ismétlődjék s fogyjon el, ürüljön ki egyszersmind a szövegből. A legutolsó (?a rózsa?) című részben a kezdeti szósorból már csak ? A férfi ott?? mondatkezdés marad, az ?ül? ige ?fekszik?-re módosul, írás helyett az ujjak görcsö-sen markolják a paplant.
A jelen idejű fogalmazás mindig drámai az epikumon belül: a jelenlét érzetét kelti az olvasóban. (Hajnóczy előszeretettel használja a hirtelen jelenre váltás, a mondatok katatón jelenbe záródásának technikáját más műveiben is. Filmszerűség jön így létre, a forgatókönyv jelenre, a minden kommentár nélküli látványra orien-táltsága, tárgyilagossága, a neoavantgárd szenvtelensége: egy werk-szöveg, melyet majd a kamera ? most pedig az olvasó fantáziája ? pótol ki.) Várjuk, mit is fog írni a férfi. De ez nem Mallarmé ?üres papírja, mit fehérsége véd?5. Nem is a Perzsia ?rettenetes üres, fehér papírja?6, melyen a magányosan agonizáló férfi meg-menthetni véli/igyekszik magát az írás által A Da capo al fine hőse egysze-rűen kérvényt készül fogalmazni az őt és társait ért sérelmekről a legfelsőbb bíró-ságnak. Ugyanakkor ez az írás is az önmegmentésre szolgál: a férfi saját igazáért küzd, saját (vélt) szabadságáért.
Parányi ügyről van itt szó: megvonták a salakozóktól a napi fél liter tej védő-italt, s a férfi mindjárt a legmagasabb fórumhoz fellebbez. (A fűtőben végignézzük Kolhász Mihály igazságkereső útjának minden stációját: a főgé-pésztől a főmérnökön, a szakszervezeti bizalmin át vezet az út mind magasabbra, hogy végül, a hivatalos szervektől elutasíttatván, a kazánfűtő maga vegye kezébe az ítél-kezést, s e döntéséről a legilletékesebbeket: az ENSZ főtitkárát, az orosz és az ame-rikai államelnököt s végül Szent István magyar királyt is értesítse.)
A levelet, amit a férfi megfogalmaz, a novella teljes egészében idézi. Ez a legterjedelmesebb szövegrész az egész írásban. Mind közléstartalmát, mind szövegszerű megformálását illetően figyelemre méltó ez a levél. A gyer-mekesen igyekvő, ügyetlenül hivatalos megfogalmazások mögött egy tűr-hetetlen, embertelen fizikai munka képe bontakozik ki. Rettenetes lehet kazánfűtőként dolgozni ebben az üzemben! E pár önismétlő, suta mondat job-ban elénk tárja a munkakörülmények elviselhetetlenségét, mint egy részletes felmérés vagy hivatalos jelentés, szociografikus leírás. A pár hevenyészett szó azt is érzékelteti: ez az elviselhetetlen állapot, ez a halálos fulladás mennyire a mindennapok részévé vált a fűtők számára. Fuldokló rabszol-gaként egy életen át, valóban; és Camus Sziszüphosza jut eszünkbe: ?Ha ez a mítosz (Sziszüphoszé) tragikus, ez azért van, mert hőse tudatos. Valóban, hol volna a szenvedése, ha minden lépésnél éltetné a siker reménye? A mai munkás, élete minden napján, ugyanazon a feladaton fáradozik, és ez a sors nem kevésbé abszurd. De nem tragikus, csak azokban a ritka pillanatokban, ami-kor tudatossá válik.?7
Ez a levél annyiban tudatos, hogy panaszol, nem az elviselhetetlen, emberte-len munkakörülményeket, ?csak? a megvont ? fél liter tej ? védőitalt. Az orvosnak, aki a tej kiutalását megszüntette, igaza van: nincs szükség a védőitalra, az itt semmit sem segít. (A fűtő Kolhásza is tudta ezt: ?Hiszen a ?védőital?, a mindennap kiosztott fél liter tej éppen a ?tűrhetetlen helyzetben való helytállás jelképes elisme-rése volt? ? mi ellen védhetett a ?védőital?, ha nem az embertelen munka okozta izzó gyűlölet ellen??8) A férfi tehát valami helyett tiltakozik valami más, jóval cse-kélyebb sérelem ellen. A tej-megvonás miatt és a tejért folytatott küzdelem helyettes cselekvéssé válik, jelképes aktussá (mintegy ismét a mítoszt juttatva eszünkbe: Antigo-né az emberi szabadságért, az isteniemberi törvény megtartásáért küzd, és ennek értelmében elegendő, ha csak jelzésszerűen temeti el fivére holttestét. Akciójának jelképes elemei segítik a nézőt, hogy valami súlyosabb vétket vegyen észre az egyedi eset mögött).
A levélfogalmazvány mint szöveg többszörösen ironikus hatást kelt. Nyelvi szintje a primitívségig egyszerű: ha még hozzáképzeljük a helyesírási hibákat, a dara-bos írásképet, végképp megmosolyogtató. Hivatalok iktatóiban bizonyára tucatjával talál-hatunk hasonló fogalmazványokat, melyek ugyancsak nagy gonddal, komolysággal és nagy üggyel-bajjal íródtak. Mindez alápontozza a tartalom súlyait. Hajnóczy óvakodik a túl-naturalizálástól, jelzésszintűvé teszi a nyelvi igénytelenséget. Ez is az irónia sajátos formája.
Egy fűtő a hűtőgépgyárban! Muszáj elnevetnünk magunkat. Ez a paradoxon az irónia másik forrása. A két fogalom jelentése épp ellentétes, a meghökkent olvasónak még azt is eszébe juttatja: minek a hűtőgépgyárba fűtő? Ráadásul a két kérdéses szó hangzása a szóviccek határáig hasonló: csupán egy sarkalatos fonéma a különbség! Így együtt: akár a kínrím. Ezt a hatást erősíti, hogy a két szó egészen közel áll egymáshoz a levél legelső, bemutatkozó-tényfeltáró sorában. Ironikus az is, ahogy ez az egyszerű ember igyekszik a Hivatal nyelvét utánozni; fontoskodva törekszik a pontosságra. Így írja: ?egészségre ártalmas gázok?; bizonyára a KÖJÁL főorvosának jelentésében is így állt. (Ha a fűtő levelét Hajnóczy nem szó szerint idézné, hanem a fenti kifejezés függővagy szabad függő beszédben fordulna elő ? a szerző biztosan idézőjelbe tenné. Érdekes Hajnóczy idézőjel-használata. Sokféle helyzetben, de igen konzekvensen alkalmazza ezt az írásjelet. Többek közt olyankor, mikor függő beszédben szembesülünk a kisember igyekezetével, hogy a bürokratikus fordulatokhoz hű nyelvi viselkedést vegyen fel.) A szabatosságra törekvő levélíró ugyanakkor, elfogódottsága és tájékozatlansága okán, már-már népmesei naivitással fogalmaz. A KÖJÁL mitikus hatalommá válik, a nevét vesztett ?Főorvos úr? mítoszi hőssé. A naiv érvelés indokolatlanul bőbeszédű, pongyola mondatokban valósul meg; a hivataloskodó nyelvezet ellentmondásban áll a megmosolyogtatóan csekélyke követeléssel. Az első mondat közlendője tulajdonképpen nem fér meg egy szintaktikai egységben, hisz az első rész bemutatkozás, de a második tagmondatban minden szintaktikai átmenet nélkül már át is tér a fogalmazó az őt foglalkoztató probléma ?in medias res? közlésére. A második mondat beékelődéssel kezd, ez megtöri a mondandót ? az élőbeszéd tipikus fordulata; és így tovább a még hátralévő mondatokon át. A terjengősség és pontatlanság az érthetőség és a hatékonyság rovására megy. Komolyan lehet venni, aki így ? és ilyeneket! ? ír?! A harmadik mondat aztán végképp hosszú és körülményes, teli a szerkezetet fellazító elemekkel. Megmosolyognánk ezt a levelet, ha nem kellene a mélyére néznünk. Mert nem a fél liter tejről van itt szó, ahogy A fűtőben sem. Csakhogy ott, ha német elődjéhez hasonlóan ?gonosztevővé és hőssé? nem válhat is a magyar Kolhász ? mégis elér valamit, legalább a maga számára: titkon Megváltóvá ? meleget adóvá válhat: ? ?amíg tartott a hideg, mindennap jóval hajnal előtt kelt, és kiskabátban, vacogva, zsebre dugott kezekkel jó két órát járkált a néptelen utcákon. Halkan motyogott sétája közben, mint aki meg akar győzni az igazáról valakit. ?A testemmel melegítem föl a levegőt, ezt a meleget észreveszik a fecskék, a bokrok meg a fák, és korábban köszönt ránk a tavasz.??9 Elemzett írásunkban a névtelen főszereplő tébolydába jut, s végkielégítésként, szánalomból megitatják vele a pohár tejét.
Jelentéktelen apróság volna a tejadag követelése? Miért nem az állati, egész-ségtelen robot ellen lázad a kazánfűtő? Az ellen nem tud, nem mer, azt magától értetődőnek veszi, azt nem érinti. Valahogy mégis az ellen lázad, mikor egy részkérdés-be, jelentéktelen apróságba köt bele. Jelentéktelen apróság? Aligha. A szabadság és a jog utolsó esélye. Egy helyettesítő-megváltás, egy mániákus, kétségbeesett pótcse-lekvés szemtanúi vagyunk.
Miért van az az érzésünk, hogy a főszereplő ?a kezdetektől a végéig? teljesen magányos, holott eleinte tele a lakás emberrel (a hangokból ítélve), és a levélben is többes számban fogalmaz a férfi, azaz munkatársai nevében? Mániákussága, elszántsága, monomániája taszítja légüres térbe; igazságkereső tervének foglya, katatón magányban van már odahaza is. Ennek az állapotnak az objektiválódása a tébolyda ?utolsó helye? (Beckett)10. Tiltakozása és lázadása a fél liter tej védőital megvonása köré épül ki. A tej egyszerre konkrét és metaforikus értelemben van jelen. Egészséges és hasznos ital, bizonyos munkahelyeken valóban jár is napi védőitalként ? így a realitás része. Szimbolikus tartalmai is pozitívak: éltető, ősi elem, az anyatejhez kapcsolódik, tiszta, fehér színe, gyógyító ereje a ?legalitást és szeretetet? (Németh Marcell) képviseli a műben. Másrészt a számonkért mennyiség oly csekély, hogy ezáltal funkcióját sem töltheti be. Ahhoz meg végképp nevetségesen kevés, hogy bírósághoz lenne érdemes miatta fordulni. A fellebbezés és apellálás aránytalanul magas hivatalokhoz történik: előbb a Bírósághoz, majd a tanácselnökhöz. Miért ez a sorrend? Hisz a bíróság magasabb fórum; mindenképp személytelenebb, ahogy az első levél megszólítása is az. A sorrend oka a két (általunk megismert) levél elküldése közti drámai időpont-különbség lehet. 22 év telt el: egy fél élet. A férfi megöregszik a novella átívelte idő alatt. (Jusson eszünkbe: a kispróza egyik megszokott, magától értetődő vonása, hogy rövid idő alatt játszódik, csekély számú helyszínen és kevés szereplőt mozgat. A két utóbbi kritérium meg is valósul itt, bár bizarr megszorítással: a férfi otthonából egyenesen a zárt osztályba ugrunk. Az eltelt idő viszont olyan sok, hogy elidegenítő, az allegorikusságot erősítő elemként hat. Ennyi ismeretlenül eltelő időt nem tud az olvasó fantáziája harmonikusan átívelni, kitöltendő hely marad, zárvány, elénk tett kérdőjel.) A férfi a reménytelen küzdelemmel tölthette életét: hosszú ideig dolgozhatott még a hűtőgépgyárban, mindegyre fogalmazva értelmetlen, egy idő után talán már válasz nélkül maradó leveleit ? mikor pedig már tűrhetetlen volt az állapota, intézetbe szállították. Miért pont 22 év? Ha ?1 év múlva? lenne időpontként feltüntetve, hihetőbb lenne, de mű-szerűtlenebb, szokványosabb s ezáltal kevésbé hatásos. (Ha József Attila azt írná a Kései sirató elején, hogy ?39 fokos lázban égek mindig? ? valószínűleg hatástalan lenne a kifejezés. A 39 fokos láz már veszélyes betegséget jelez, így magától értetődő az általa okozott rossz közérzet. A 36 fok még nem láz: a másnak természetes állapot válik permanens, gyötrő léthelyzetté a költő számára.) Egy év még nyugodtan elmehet a valóságban is eredménytelen kérvényezéssel; Gogol csinovnyikja sem a pénztárcáját vagy a noteszét veszíti el, hanem az orrát. A túlzás, a váratlan, a szokatlan mint írói eszköz jól ismert az irodalomban. Az abszurd, a képtelen így a valóság mélyebb megértését szolgálhatja.
Mi lett a célokból, mi lett az írásból, mi lett akár a papírból a 22 év alatt? A kékszalagos kislány helyett már a második fejezetben csak egy macska szalad be a szobába; a harmadik részben még macskát sem, csak a lábát simogatja zavarbaejtő mosollyal a férfi. Ismét mosolyog, amit a második szövegrészben már nem tett, de ez és a negyedik rész mosolya a tébolyé. Az élőlények lefokozódnak, végül eltűnnek a férfi világából. Saját testére ? körszerűen visszafelé ? irányuló kedvessége az őrületé már: a kör bezárul ? nincs külvilág. Levél nincs, boríték se, írás se. A férfi gyűrött csomagolópapírt ad az ápolónak, aki megszokott mozdulattal a zsebébe süllyeszti a szemetet. Az ápoló biccent, nem először végzi a feladatot. Az eddigiekben is céltalan, vigasztalan levélfogalmazás itt metaforizálódik. A levelek ? s az összegyűrt újságpapír (más által írt, nem is ?írt? ? nyomtatott ? szöveg, elolvasatlanul, témájától megfosztva) ? a szemeteskosárba vándorolnak.
A negyedik rész a férfi haláltusáját írja le, szűkszavúan, a szöveg szikár világá-hoz illően jelzésszerűen. Hajnóczy Péter felejthetetlen agónia-leírásai közé (A halál kilovagolt Perzsiából; A kék ólomkatona; Gyűrűk; Ló a keramiton ? 16. kép; Tengérésztiszt hófehér díszegyenruhában; Embólia kisasszony; A parancs ? a ?Jé-zus felébred?-betét) a Da capo al fine egy apró mozdulattal tár-sul.
Mintha lett volna a történetben valami teleológia, mintha szándékos, előre megfontolt lett volna (és nemcsak a szerző által, hanem sorsszerűen), hogy a férfi most, a halál előtti pillanatokban, még épp időben, de már túl későn, jól kiszámított pon-tossággal megkapja a maga pohár tejét (Kafka példázatára A perből már utaltunk). Ezt az időbeni kiszámítottságot, végső pillanatot sugallja, ahogy az orvos a karórájára néz; persze, pulzust számlál, mégis: a végidőt látszik megállapítani.
A szöveg belső ritmusát az ismétlődő szekvenciákon kívül a férfi fojtott feszültséggel doboló ujjmozdulatai adják. Az utolsó részre ez a mozgás is eláll: a férfi görcsösen belemarkol a takaróba. A főszereplő mechanikus cselekvéssorait a halálos állapot regisztrálásának orvosi mozdulatsora veszi át: a magatehetetlen férfit fel-kell-ültetni, vissza-kell-fektetni. Életműködésének valószínűleg legutolsó mozdulatával a paplanból kinövő rózsát (Novalis ?kék virág?jának félelmes parafrázisát?) simogatja meg. ?Consummatum est? ? mondanánk, ha a jelenet nem nélkülözné végképp a nagyságot, a megváltást. (Hajnóczy írásainak terében gyakran tűnik fel a szöveg sarkalatos pontján egy-egy virág. A szertartás együtt érző, az asszony lelkiállapotát rezdüléseivel követő kék virága; a Karosszék kék virággal című, ugyancsak ?da capo al fine? szerkezetű novellában szintén ott van, ha nem is a látvány, de az említés szintjén a kék virág; a Pipacs című korai írás virága hasonlóképp beteges vízió, mint választott szövegünk rózsája; ott a felfokozott idegállapotban lévő hős véli látni a meghasadó térdcsontjából kinövő virágot. Hajnóczy legmegkapóbb virágja mégis A parancs Dimorphotecája: Viharvirág, mely csak a napfényen bontja szirmait ? így a Sötétség Birodalmába vetett, száműzött százados sorsának metaforája; egy kései ellenutópia ?mandulafácskája?. A századost az ellenséges országban kertésznek álcázták. Parancsra váró tétlenségében felmondja leckéjét: a kaktuszok és délszaki kerti virágok szakszerű leírását. Csak a Viharvirághoz nem kapcsolódik a terminusok elidegenítő blokkja, az megmarad szabad, szép nevével ígéretnek és reménynek a Sötétség Országában.) A Da capo al fine virágja is szép, de félelmetes is: a szelíd tej, a kékszalagos kislány helyébe lép villogó sárga pontjaival. Halálvirág, melynek megjelenésével a szövegből is kilépünk.
A Da capo al fine 1980-as, végső változata is véget ért. A Last train című töredék, melyet Hajnóczy a balatonfüredi kórházban vetett papírra, már teljes egészében a ?túlsó oldalon? játszódik:
?1981. VI. 25.
SZEREPLŐK: A Férfi, az Asszony és Férje, a Gyermek. Mindannyian ha-lottak??11
?S megint elölről? ? hangzott a cím, a Da capo al fine szövege végé-re mégis pont került. Újabb kazánfűtők és más kisemberek, megszállott igazságke-resők sorsában folytatódik a történet, vég nélküli menetekben.
