Milián Orsolya: Bocsánat, ünnep és irodalom (ÉS-szemle)

   
   1.
   
   Az És is ünnepel. Nemcsak a duplázással jelzi ezt, hanem azzal is, hogy az a bizonyos kötőszó ezúttal nem pirosban, hanem zöldben pompáz, bizonyára a karácsonyfára és az újhodó évre tett allúzióként. Duplaszám ide vagy oda, én zavarban vagyok. Minden második oldalon (és ekkor még nagyon szigorúra húztam az arcom) terpeszkedik valamely kedvencem, nem is akármivel, nem is akárhogyan. A bőség szar(u)ja: melyik öt elemet kiemelni onnan, ahol szinte minden jó?
   Kivételesen a drágítással sincsen bajom: ha egy teljes péntek éjszakát lefedni bíró olvasnivaló potom 400 forintot kóstál, hülye, aki nem szán rá ennyit.

   
   2.
   
   Gyöjjék akkor az első számú kedvenc: EP, aki Godfreed Danneels belga bíboros A bocsánat c. művét olvassa. A bűntudat diskurzusa mintha mostanság nem állna távol EP-től. Valami okból az általános érvényűvé tett Bocsánat-glosszákat is a Javított kiadásra olvasom, nagyjából automatikusan, vagy legalábbis az akörüli irodalmi-társadalmi-politikai problémákra. A bocsánat magával sodorja a bűn, bűntudat, bűnhődés, megbocsátás szavait és aktusait, melyek közül a bűn kérdése ehelyt sehogyan sem problematizálódik. Pedig, ha valami, akkor ez lehetne a kérdéskör sarkalatos pontja. Ugye, megbocsátani akkor kell/illik, ha van vétek. Ha pedig valami nem minősül vétségnek, akkor megbocsátani sem lehet. Érdekes viszont, hogy EP az ekszkúz irányába tett első lépésként a megértést határozza meg. A megértés már túlmutat a katolikus tradíción, ahol a bocsánat elnyerése a vallomástétellel (vö. gyónás) már elérhető, sőt a történelem azt mutatja, sokszor még ez sem kell hozzá (l. bűnbocsátó cédulák). A "szeresd felebarátodat" elve sem kongruens a felebarát megértésével. A megértés filozófiai probléma, s ha neadjisten önhermeneutikáról vagy a másik megértéséről van szó, akkor végképp bebizonyosodik, hogy az a bizonyos first step egyrészt a lehető legbonyolultabb, másrészt teljességgel véghez nem vihető. A megbocsátásnak tehát nemcsak igen-igen hosszú, de rögös is az útja.

   
   3.
   
   A "Szex és kommunizmus" kiállítása minden fórumon nagyfokú figyelmet élvez. Az És-ben György Péter elemzi az expozíciót és a kurátorai által számára tételezett jelentéseket. Ez utóbbiakat meglehetősen negatívan értékeli, mondván, a kiállítás éppen hogy a lényeget nem tárja fel, ellenkezőleg, parodizálásra és megvetésre késztet. Mert hiába volna az a cél, hogy a nyilvánosan tagadott, a privát szférában viszont ugyancsak megélt promiszkuitás ellentétét prezentáljuk, ha a magánéletet jelképező fotók egyrészt szánnivalóak, másrészt nem tükrözik, vagy legalábbis csak elenyésző részben fedik le az akkori valóságot.

   
   4.
   
   Következő első számú kedvencek: Darvasi László és Garaczi László. Darvasi újabb történeteket közöl A lojangi kutyavadászok Csin Akadémiájának feljegyzéseiből, természetesen a misztikus Lao Szu-val a főszerepben. A rövid sztorik legalább annyira olvashatóak zen-történetekként, mint amennyire működnek ugyanezek paródiáiként. Garaczi "Ahol majd megtalálsz" c. novellája a felső tízezer körébe iktat valamely gyilkossági kísérletet, melyről természetesen a szúrás 'tényén' kívül nem tudunk meg semmit. A gyilkos, ahogyan a történetté olvashatóság esélye is, arcátlanul visszatér, de csak azért, hogy eszközei begyűjtése után elhaladjon a narrátor no meg az olvasó mellett, és a narratíva, arcátlanul, nem engedi összerakni puzzle-ját.

   
   5.
   
   Puzzle-munkát igényel Balázs Attila írása is. A "Barámpipi angyalhajjal (hát ilyen nincs)" levélregény-technikával él, szétágazó viszonyrendszerű ének írnak egymásnak szerelmetes, baráti üzeneteket, amelyekből ugyan lehet építeni (legalább egy, de inkább több) történetet, de csak azért, hogy aztán az olvasó megint elbizonytalanodjon, és újrakezdje a szétszálazgatást. Az olvasó variációkat gyárt egy témára, és marhára élvezi. Minden levél egy (nő)személyre irányul, mindegyik róla valamint érte fecseg, viszont a centrum hallgat, mélyen.

   
   6.
   
   Cserna-Szabó András "fordítására" a stílusimitációtól kezdve a pastiche-on át a travesztiáig mindenféle neveket lehet aggatni. De a Vonnegutként, azaz, Kilgore Troutként írás nem ettől lesz jó. Hanem attól, hogy a Kurt-ismerő szétröhögi rajta az arcát. Élesztőgombák társalognak - többek között - az élet értelméről, kábé annyi értelmet fedezve fel benne, mint amennyit az emberként elhíresült faj, melynek egyedei eme szövegben az élesztőgombák által termelt italt fogyasztják többé-kevésbé intenzíven. Az abszurd humor kedvelőinek, ezerrel.