Parti Nagy a Kacat: bajazzo-ról

   
   - Voltak hosszú távú terveid bizonyos művekről. Kacat: Bajazzo címmel publikáltál a Holmiban egy versfüzért, melyben sorfajtákat tematizálsz - "perpéétum debil, ha did van és dereg/ s mind megfagyunk, hat jambikus triméterek" -, amelyek egy végtelenített sorozat kezdő darabjainak tűnnek. Terveztél egy nyelvtankönyvregényt is.
   
   - Persze, az ember tervez, s még el is meséli, hogy számon lehessen rajta kérni... A Kacat: Bajazzó egy verstankönyv-féle lenne. Képzeld el, egy verstan minden egyes példaszövegét megírni. Életem végéig írni ezeket a mintaverseket, addig írni, amíg jóval többek nem lesznek, mint illusztráció. Mondjuk addig, amíg szinte tökéletessé nem válnak. Engem onnantól kezdene el érdekelni, ahol Barcsay abbahagyta az Anatómiát. Addig csak mesterség... Az egyszerű magyar nyelvtankönyvek példamondatai is régóta izgatnak. Olyan szép szomorúak és süketek, kiemelve az eredeti helyükről. Az volt a terv, illetve feltevés, hogy "találok egy regényt", például a Kis Magyar Nyelvtan felépítését követve, ahová mintamondat kell, oda új mintamondatokat írok. S ezek lennének a könyv. Mi lesz, ha ezeket a neutrális mondatokat - "Hozzál ernyőt vagy kabátot!" - egy ravaszul kiókumlált történet szerint elkezdem működtetni? A kész mű szerkezetileg "úgy fogna kinézni", mint a bodzafánk. Tudod, milyen az? Van a bodza sátoros vagy ernyős virága, ezt belemártják mint struktúrát a sűrű palacsintatésztába. Fölvesz, amit fölvesz, kisütik - és az a mű. Tehát egy középfajú nyelvtan struktúráját belemártom az élő anyagba, és ami rátapad, rátapad...
   

   
   - Vannak eddig kötetben még csak elvétve publikált, azonos földrajzi nevekkel operáló, összenyíló novelláid: a Libabőr Puppentalban című "endékás" ős-opuszod illeszkedik a groteszk hangütésű A bányamosodáshoz és a Hotel Téesziroda folklórhorrorjához. Aztán van egy másfajta, monarchikus miliőben játszódó szövegcsomó is. Vajon ezek az olykor tízévnyi távolságból összeérő szövegeid cseppkőszerűen növekedtek?
   
   - Mondjuk szintetikus, méginkább rásegített cseppkövek. Előfordul, hogy egy már létező szövegből választok nevet, s ez a dolog óhatatlanul behoz abból a hangulatból is valamit. Vagy például amikor megírtam a Libabőr Puppentálbant, azt éreztem, hogy a teljesen véletlenszerű helyszínben több van, a titokzatos hegy, a Nagy-Tongyó vagy Ewiggrau nevében legalábbis. A hegy oldalába lehetett telepíteni még egy novellát, a Hotel Téeszirodát. A Ha feljön ide a hold is ehhez a posztkommunista erjedéshez tartozik nekem, amikor a munkásőrség polgárőrségbe megy át. Nyilván nem véletlenek a szóválasztásaim, a tárgyaim, az irányultságok - ez teremti is magát, de én magam is teremtem. Költészetben egészen másképp működik a motívum, az önidézet. Prózában ez azért izgalmasabb. Egyik novellám mellékszereplőjét például felléptetem egy másikban - egy másik oldaláról. Vagy egyszer csak találok három-négy novellát, melyek mint holmi dominók, bizonyos oldalukkal illenek egymáshoz. És lehet, hogy generálnak egy olyan teret - talán épp és megint regényét -, ahol már elkezd dolgozni a szöveg.
   
   *
   Balogh Robert a Kacat, bajazzo pécsi bemutatójáról

   Élet és Irodalom XLV. 11. sz.