Rapai Ágnes netnaplója 2. hét

Irodalom

   Rapai Ágnes netnaplója - 8., 9.

   Első hét

   

   
   2005. augusztus 9.
   
   Séta Hölderlinnel
   
   Nagyon jó lenne úgy gondolkodni, írni,
   mint te, romantikus lelkű barátom,
   Friedrich. Tudod, egyszer haragudni
   láttam az ég Urát, mondod titokzatos
   arccal, belémkarolsz, nem azért, hogy
   cselekedjem, hogy okuljak. Jóságosak
   az istenek, de nincsen gyűlöletesebb,
   mígcsak uralkodnak a hamisságnál nekik,
   s kihalt az emberség immár az emberekből.
   Milyen gondtalanok a halottak, kik
   alámenekülnek éj-ragyogásba, gondolom,
   azúr folyosón csoszognak selyem
   papucsban, csöndes derűben és szavalnak
   Aphroditéról, Dionüszoszról, Héráról s
   hexameterben úszik a lelkük égi folyamban.
   Ó, csak a piacit kedveli a tömeg, mondod,
   csak az erőszakosat tiszteli a szolganép,
   míg az isteniben nem hisz csak az, aki
   isteni,
   de ne maradj sokáig, tudod, nagybeteg
   minden angyal.
   
   Ez a vers annyira tetszett Buchernak, hogy ellentmondást nem tűrő hangon megmondta: Ez lesz a versesköteted címe. Jó.
   
   Emlékszem, mikor írtam.
   Apu halála után két héttel, 1991 január 10.-én, a Lajos utcában.
   Szerettem, bár nem voltunk mindig egy hullámhosszon. "Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy e földön!" Ez az egyetlen parancsolat, amivel
   maradéktalanul egyetértek.
   
   Egyetlen egyszer simogatott meg. Abortuszom után anyu hazavitt a kórházból, apu délben hazajött, odalépett az ágyamhoz.
   - Jól vagy?
   És gyöngéden megsimogatta a fejem. 15 éves voltam akkor.
   
   Apu hegedülni szeretett. Kányán, szülőfalujában, még zenekart is alapított, s a lagzikon hajnalig húzta a talpalávalót. Csak magyarnótát ismert, s néhány operett-slágert, Hajmási Péter, Hajmási Pál, a barométer esőre áll...
   
   Egy alkalommal koncertre vitt a Bolsoj Tyeatrba. A szünetben elmerengett:
   - Tudod, mit szeretnék legjobban? Ott ülni a hegedűsök között...
   
   

 

   2005. augusztus 8.
   
   Írj és ne kényeskedj, írta Daniló Kis, és úgy is tett.
   
   Amíg nem volt meg a masinám, mindig Janit, a falu postását lestem. Janiról annyit kell tudni, hogy időjárás-függő. Rossz időben fél kilencre ér a házunk elé, szép időben fél tízre. Nehezen tudtam megfejteni, mi lehet ennek az oka. Aztán egy alkalommal, midőn a házunktól minimum három kilométerre lévő gyógyszertárba mentem, épp verőfényes reggel volt, megláttam Janit, amint biciklijét támasztva diskurált egy szépasszonnyal. AHA!
   
   Ma fél kilenckor hozott egy könyvet, svájci költőbarátom verseskötetét, aki olyan ügyes volt, még a Zürich költője címet is megkapta!
   
   Zárójelben jegyzem meg, van egy fogadója Zelgben, ahol ingyen! ehetnek a költők. És Svájcban ez bizony nem akármi!
   
   De ez csak vicc volt, ő tényleg nagy költő! Kifinomult ízlése is ezt mutatja. Például: kiadójában megjelentette a verseskötetemet. Aztán a másodikat is. Azt kell mondanom, a kilencvenes években svájci költőnek éreztem magam. Még a 99-es Frankfurti könyvvásáron is, ahol, egyik felolvasás után beszélgettem a berlini egyetem professzor-asszonyával, aki elárulta: nem is tudta, hogy magyar vagyok.
   
   Werner Bucher:"Weitere Stürme sind angesagt". Szokásos precizitásával beírta nekem a dedikálás alá, melyik oldalon találom azt a költeményt, amelyre egyik versem ihlette. Az 54.-en! "Wettrennen mit der Droste" - s a cím alatt: (Statt mit Hölderlin zu spazieren,wies die ungarische Poetin Agnes Rapai getan hat, renne ich mit Droste um die Wette). Ennek az ungarische-nek különösen örülök!
   
   De olyan bonyolult dolog az ember identitása, most nincs kedvem erről értekezni, mivelhogy végre kisütött a nap, s ki lehet nyitni az ablakot is. Tegnap majd megfagytunk. Augusztusban 14 fok?!!! No még mit nem! Tán befűtsünk? Jól is nézne ki a gázszámlánk!
   
   Szóval Wernerrel sétáltam Zürichben, s ő elmondta, minden jelentős művész megfordult ebben a városban, aki az irodalomban számon tartatik!
   Rámosolyogtam, és a tőlem megszokott szerénységgel csak ennyit mondtam:
   - Látod, én is itt vagyok.
   
   Első hét