A Szentek hárfája mellett a sokrétegű nyelvi igényesség, a cselekmény jól bonyolított szerkezete döntött, amely élvezhető olvasmányként egységbe tudta hozni a valóságos és a regényes elemeket; a különböző korok szociografikus leírását egy rejtélyes gyilkosság nyomozásával és művelődéstörténeti elemekkel. A korábban inkább irodalomtörténészként ismert szerző lényegében első szépirodalmi művével talán Szerb Antalt vagy Umberto Ecot juttathatja eszünkbe. Szerb Antal már ismert irodalomtörténészként jelentette meg első regényét, a Pendragon legendát; s a tudós nyelvész professzor Umberto Eco A rózsa nevét.
Egy jelentős regény révén új város került föl a magyar irodalom térképére: Békéscsaba ? Haragos (Árpádharagos) néven. A város történetének időbeli metszetei egy bűnügyi történet ?melléktermékeként? tárulnak fel, de bizonyos értelemben a bűnügy is csak ürügy, forma a haragosi világ gazdag tenyészetének bemutatására. A történet: 1924 karácsonyán a haragosi nagytemplomban a város szemeláttára egy érthetetlen és rendkívül teátrális gyilkosság történik, tetézve azzal, hogy a helyszínről az áldozat is és a gyilkos is rejtélyes módon eltűnik. A több lépcsős nyomozás története a könyv, de a nyomozás csak ?sorvezető?, bár logikája, agyafúrtsága nagyon is kielégíti a krimi-olvasót. Az esetet több szemtanú többször is elmeséli azoknak a profi és amatőr detektíveknek, akik időről-időre (1924 után 1928-ban, 1954-56-ban és 1989-ben) igyekeznek megfejteni a gyilkosság okát, körülményeit és értelmezni következményeit. Természetesen ahány idősík, ahány elbeszélő, annyi történet. A befejezés már az irracionalitásba hajlik, azt illusztrálva, hogy a történet idővel, sok elmesélés által végül legendásodik, mitologizálódik, eljutunk oda, ahol már minden lehetséges.
