 |
- Hol bújdolol Bari Károly, ha azt szeretné, ne találjanak rá?
- Nem szeretem a nyilvános szerepléseket, meglehetősen viszszahúzódó vagyok, Szerzői esteket, felolvasásokat is nagyon ritkán vállalok. Ez nem jelenti azt, hogy elbújok a világ elől, csak azt, hogy nem fogadom el a felkéréseket, ha ilyesfajta rendezvényekre hívnak. Véleményem szerint a nyilvános szereplések zaklatóak és tartalmatlanok. Én itthon lelem meg a nyugalmamat, a feltételeket a munkámhoz. Azt hiszem, ez a lakás az a bizonyos "helyszín", amit kérdezett.
- Az ember egyszer csak fölfedezi, hogy más, mint a többi - a költészet vajon a másság szinonimája?
- A költészet annyiban a másság szinonimája, hogy minden igazi költő csak rá jellemzően, egyénien ír. Az eltérő stílusú költők szavai arra irányulnak, hogy uralmuk alá vonják a látható és láthatatlan valóság megnevezetlen pontjait. Ezt mindenki más-más módszerrel próbálja elérni, de valamennyi költői eljárás eredményre vezethet. Néhány évvel ezelőtt, amikor az Íves könyvek sorozatban pályájukon induló fiatal költőket segítettem kiadáshoz, éppen erről beszéltem, a költészet szándékáról. Azért csak a szándékáról, mert a költészet lényegét nem lehet megfogalmazni. Kísérletet lehet rá tenni - én is tettem -, de mivel a költészetnek minden egyes versben különböznek a meghatározó jegyei, a lényegéhez elemző gondolatokkal nem lehet közel jutni. Csak érzéseket enged magához.
A kérdésnek arra a részére, amely az eszmélkedésre vonatkozik, a részletes válasz nagyon hosszú lenne. Annyi elmondható röviden, hogy általában már gyerekkorban kiderül, ha az ember nem olyan, mint a többiek. A bükkaranyosi cigánysor, ahonnan származom, kicsike közösség volt, ott különösen feltűnt, amivel gyerekkoromban foglalkoztam. Sokat olvastam, sokat rajzoltam, sokat hallgattam az idősebbeket, és a hallottakat általam készített, "iniciálékkal díszített könyvekbe" jegyeztem. Ezek közül egy se volt megszokott dolog abban a környezetben, hát még így együtt az összes! Szerencsére, jól álltak hozzám, az érdeklődésemet nem rosszallották, inkább figyelmet tanúsítottak iránta.
- Első közlése óta elismert költő, mégis a mellőztetés érzése dominál verseiben. Miért?
- A verseimben nincsen mellőztetés-érzés, mert soha nem éreztem mellőztetést. Az igaz, hogy igen nagy irigység árad felém kezdetektől fogva, de erről sem írtam soha. Igyekeztem nem törődni vele, végeztem a feladatomat. Úgy gondolom, minden elismerés a verseim, az elvégzett munkáim magas színvonalának szól. Én nem voltam és nem vagyok irigy senkire. Ami más alkotónak sorsa, hogy megalkossa, azt úgyis más fogja megalkotni, és más a legjobban. Ami meg az én sorsom, hogy megalkossam, azt én fogom megalkotni, és én a legjobban. Egyébként, nem valószínű, hogy az alkotás fölragyogása csak az alkotó akaratán múlik. A tehetség fénye mellett talán kell ehhez valami más is. Persze, lehet, hogy ezt a valamit Valakinek hívják.
Forrás: NKÖM
* |
