Bék Timur
„Az internetes jelenlét, a fejlődő technológia és a mesterséges intelligencia (MI) hatása az irodalom minőségére egy rendkívül érdekes és sokrétű kérdés. Ha úgy nézzük, a technológia és az MI lehetőségeket ad arra, hogy az irodalom még elérhetőbbé, gyorsabban hozzáférhetővé váljon, ugyanakkor új kihívások elé is állíthatja a hagyományos irodalmi értékeket.
Pozitív hatások:
- Szélesebb elérhetőség és hozzáférhetőség – az internet lehetővé teszi, hogy az emberek szinte bárhonnan elérjék az irodalmat. Ezzel a globális közönséghez juthatnak el olyan művek is, amelyek a hagyományos kiadói rendszereken keresztül nem kaptak volna teret. Az e-könyvek és digitális platformok például lehetőséget adnak arra, hogy bárki bármikor elérhesse a klasszikus és modern műveket.
- Növekvő irodalmi közösség – az online fórumok, blogok, közösségi médiák [sic!] és írói platformok lehetőséget adnak az amatőr íróknak is a közvetlen visszajelzésre, így sokkal szélesebb spektrumot ölelhet fel az irodalom. A közvetlen interakció segíthet az alkotói fejlődésben is, és friss szemléletet hozhat a hagyományos irodalom világába.
- Mesterséges intelligencia segédlete – a mesterséges intelligencia képes különböző segédfunkciókban részt venni, például a szövegek elemzésében, a kreatív írásban vagy a stílusok tanulmányozásában. Egyes írók már használják az MI-t ötletek generálására, karakterek kidolgozására vagy akár a történet struktúrájának segítésére.
Negatív hatások:
- Felületesség – az internet gyors információáramlása és a folyamatosan frissülő tartalmak a mélyebb, komolyabb olvasástól való eltávolodást is eredményezhetik. Az emberek hajlamosak lehetnek felületesebb olvasási szokásokra, aminek következtében a művek tartalma és az irodalom értéke nem biztos, hogy olyan figyelmet kap, mint kellene.
- Az MI és a kreativitás kérdése – a mesterséges intelligencia alkalmazása az írásban érdekes kérdéseket vet fel az alkotói szabadsággal és az eredetiség fogalmával kapcsolatban. Ha az MI képes írni történeteket, verseket vagy akár egész regényeket, akkor felmerül a kérdés, hogy mit jelenthet az „írói munka” és hogyan hat ez az emberi kreativitásra. Még ha az MI csak segédletként szolgál is, a „gépi” írásmód és az emberi írói stílus közötti határvonal elmosódhat.
- A tömegtermelés és a minőség kérdése – a technológiai fejlődés, különösen a digitális önkiadás lehetősége egyesek szerint túlzottan könnyen hozzáférhetővé teszi az irodalmat, aminek következményeként elárasztja a piacot az alacsony minőségű tartalom. Ez bizonyos szempontból a szakmai szűrés csökkenéséhez vezethet, így nem minden könyv éri el a magas irodalmi mércét.
Összességében tehát a technológiai fejlődés és az MI rengeteg új lehetőséget kínál, de az irodalom minősége nemcsak az eszközök függvénye, hanem az, hogy miként használjuk őket. A kihívás az, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az új lehetőségek kihasználása és az értékek megőrzése között.”
A fenti sorokat a ChatGPT írta (a legelterjedtebb, ingyenesen és regisztráció nélkül hozzáférhető mesterséges intelligencia), gondoltam, átpasszolom neki a labdát, ha már érintett a témában. Egész jól összeszedte a gondolatait, válasza kielégítő, alig-alig lehet belekötni. Persze ha belekötünk, nyájasan megdicséri észrevételünket, és kijavítja magát, legalábbis átfogalmazza a mondatait. Én néhány hónapja kezdtem el használni, amikor belemerültem a kvantumfizikába (nem felvágni akarok, nem értek hozzá, ezért is merültem bele). Olvastam Werner Heisenberg A rész és az egész című könyvét, hogy megtudjam, valóban determinisztikus-e a valóság, ahogy gondoltam (nem az, legalábbis nem teljesen, de erről majd máshol, máskor). Az olvasás során felmerült bennem egy csomó kérdés, amire Heisenberg nem válaszolt, mert meg van halva szegény (vagyis nem itt és most létezik, hanem máshol, máskor), ezért ezeket a kérdéseket a ChatGPT-nek tettem fel. Így rengeteg időt spóroltam magamnak, merthogy amikor egy kérdésnek levágtuk a fejét, két másik nőtt helyette, s ezekre egyből rá tudtam kérdezni, digitális szolgám pedig készségesen tájékoztatott. Olykor csúsztat, hazudik, úgyhogy nem árt résen lenni, de alapvetően roppant hasznos segéd a kutatásban, információgyűjtésben, és véleményem szerint erre és nem többre érdemes használni a kreatív alkotómunka során.
Lehet vele verseket, dalszövegeket íratni, zenét is tud szerezni stb., de két lényegi probléma van vele: az egyik esztétikai, a másik művészetfilozófiai/morális. Az esztétikai probléma az, hogy dilettáns szövegeket ír (egyelőre), képei giccsesek, zavarosak, stílusa gyenge, inkonzisztens. Aki tehát valamennyire konyít az íráshoz, az minek is használná, aki meg nem, az maga is képes hasonló színvonalú szövegeket produkálni, s úgy legalább megélheti a műalkotás mámorát, tehát minek is használná? Mondjuk pénzért, mert bár a dilettáns versírókra kevesen figyelnek, az ócska dalszövegírók stadionokat töltenek meg. Háromszor. Ők rengeteg időt spórolhatnak azzal, hogy az MI-val íratják meg ergya szövegeiket, és kétség ne férjen hozzá, meg is teszik. De érdekel az minket, hogy a sekélyes tömegember nem létező igényeit kiszolgáló, ugyancsak igénytelen alkotóknak a szerencsétlen MI írja a szövegeit? Úgysem fog mesterművet létrehozni. Ha meg igen, nos, itt jön képbe a második probléma.
Jelenleg az MI azon a szinten van, hogy meg tudná írni a futószalagon gyártott, kortárs hollywoodi filmek nagy részének forgatókönyvét (a léc valahol a Marianna-árok alján lehet, áldott legyen, aki alámerül az istentelen mélységbe, hogy felemelje azt), de rohamosan fejlődik. Nem lehetetlen tehát, hogy kreatív adatbázis-kezelő szoftverből eljusson egyszer, akár a közeljövőben arra a szintre, hogy valóban irodalmilag értékes szövegeket tudjon létrehozni. Ha így lesz, a művészet felé alázatos alkotónak felelőssége, kötelessége lesz nem használni a munkájában (az információgyűjtésen felül), mert a műalkotás szubsztanciája nem a mű, hanem maga az alkotás. A magány. Az őrület. A negyven cigaretta. A görnyedés az asztal fölött. A papírgalacsinokkal teli szemetes. A félüres lap, ami meg akar ölni. A hűtlen múzsa, aki időről időre elhagy. Az az egy szó, ami kihúz a mocsárból. Izzadt tenyerünkben a léc. Ez a jó cucc. Hogy a kész mű utána hidat ver két ember közé: koktélmeggy. Ezt jelenti az „írói munka”, kedves ChatGPT, és ezt mindenki tudja, aki valaha is megpróbált kirángatni a nemlétből valamit, ami legalább megér egy irgalmas üvöltést.
Gál János
Kifejezetten kellemetlen érzés, amikor az ember nem tudja elkerülni, hogy a saját véleménye közhelynek számítson, mégsem tehetek mást, mint hogy kárhoztatom a digitális technikai fejlődést. Legfőképpen azért, mert e fejlődés érdekeltjei azt hazudják a társadalomnak, hogy a jövő emberének a virtuális valóságon belül kell megtanulnia tájékozódni, mert ezzel kényelmesebb életet és könnyebben hozzáférhető tudást biztosíthat magának. Azonban látjuk, hogy a társadalom nem sokat nyert a lehetőséggel: népbetegséggé vált a figyelemzavar, drasztikusan lejjebb tolódott a kiégés általános korhatára, az emberi kommunikációban és kapcsolatteremtésben nyilvánvalóan nem előremutató normák kezdtek megjelenni. Tehát a digitalizáció olyan embereket nevel, akik talán egy idő után ezt a virtuális valóságot sem fogják tudni működtetni, nemhogy a virtuálist fenntartó fizikai valóságot. Márpedig az irodalom ahhoz a valósághoz tartozik, amely a fizikai, érzékszervekkel, emberi interakciókkal, gondolatokkal, érzésekkel befogadható világot próbálja megismerni.
Természetesen az internet, az MI a megismerés folyamatában használható eszközök, de csak egy olyan ember kezében azok, aki tudja, hogy mit akar keresni. Viszont ezeket az eszközöket rengeteg olyan ember is elérheti, akik nem tudják, mit akarnak keresni. Ez a körülmény pedig túl nagy árat fizettet az emberi közösséggel ezekért az előnyökért. Az MI ingyenes felületein mindenki gyárthat szöveghulladékot, a fejlettebb, előfizetéses formái viszont annyira zavarbaejtően kifinomultak, hogy az írással foglalkozó embert elgondolkoztatja létezésének értelmén. Az internet ugyan rengeteg irodalmat tesz hozzáférhetővé, de ezzel az egyes ember számára sokszor elviselhetetlen szorongásokat is szül: az ember azt érzi, hogy még saját szakterülete irodalmát is csak állandó hendikeppel tudja követni, és folyamatosan szembesülnie kell azzal, hogy mennyi pályatársa közül kell kitűnnie.
Összességében egy internet és digitalizáció uralta világ valószínűleg silányabb minőségű irodalmat fog a jövőben eredményezni, mint az eddigi esztétikai korszakokban, de ne legyen igazam.
Polgár Kristóf
Az internetes jelenlét sajnos teljesen átveszi a valódi jelenlét helyét, ami többek között a kommunikáció romlása és az egymás gyűlölete, a végtelen intolerancia következménye. Nyilvánvalóan egyszerűbb otthonról, telefonon keresztül nézni egy koncert élő felvételét, így nem kell más emberekkel találkozni, kommunikálni velük. A koncert, ami egykor közösségi élmény volt, ma az egyén önsajnálata, mert nem érti, miért annyira magányos. Előadó-művészet kapcsán ez azért probléma, mert ezek az élő műfajok épp a jelenléttől tudnak működni; addig élnek, amíg van olyan ember, aki veszi a fáradságot, hogy elmenjen ezekre az eseményekre és nem derogál neki találkozni másokkal. A színháznak tehát kell a közönség.
Az irodalomra nagyon sokan magányos műfajként gondolnak, pedig gondoljunk csak az író-olvasó találkozókra – ezek talán a legizgalmasabb részei ennek a műfajnak. De sajnos, legyen az performatív vagy klasszikus módon megszervezett találkozó, ha az illetőnek nincs több száz vagy ezer követője, az emberek nem fognak elmenni, mert a követők számából arra következtetnek, hogy az illető nem lehet izgalmas ember. Ennek következményeként szép lassan az alkotó is elveszíti a motivációját, előbb-utóbb belefárad az érdektelenségbe, nem szervez több találkozót. És minél tovább tart ez az általános utálat egymás iránt, annál inkább romlik az irodalom minősége is. Az író, aki utálja olvasóit, csak magának alkot. Így nem is olyan sokára senkit nem fog érdekelni a kortárs. Az MI egyre precízebb, könnyebb kezelni, de amíg a kezelője fejében van valami többletjelentés, úgy a program ezt nem látja. Egy digitális képzőművészeti alkotás esetén, ha a kezelő beírja, hogy „legyen a képen egy fa és legyenek mögötte hegyek”, a program ugyan készségesen elvégzi a feladatot, de nem látja benne mindazt, amit egy alkotó ember lát. Hiányozni fog belőle a szándék, ami többé teszi puszta fánál meg hegyeknél.
Színészként megfigyeltem, hogy a szakma fiatal művészei lehajolnak az összes reklámszerepért, mert kevés munkáért rengeteg pénzt kínál, és még csak nagy művészetre sincs szükség hozzá. Ezeket a munkákat hamarosan átveszi a mesterséges intelligencia, és egy olyan állapotot hoz létre, ahol majd komoly munkákért kénytelen lesz a megrendelő több pénzt adni a színésznek, mert eddig mindent megcsinált szerelemből, mondván, a reklámból majd megél. A filmek esetében a statiszták, a tömegek szintén az MI munkái lesznek. Pár éven belül vintage lesz igazi emberekkel dolgozni egy produkcióban, és lesz néhány rendező, aki egyéniségnek számít majd, mert az a hír járja róla, hogy nem használja az MI-t, hanem veszi a fáradságot és kommunikál az emberekkel.
