A művész április 11-én a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. felkérésére Szigligeten tartott rendhagyó irodalomórát.

A gyulai származású, világot megjárt művész olyanokkal találkozott az alkotóházban, akik Örkény István, Nagy László, Németh László vagy éppen Illyés Gyula itt töltött napjairól meséltek neki. Később pedig, a 1980-as évektől Nemes Nagy Ágnes, Tatai Sándor, Lázár Ervin és Erdődy János is megfordult a házban, igazi alkotói körök alakultak ki. Utóbbi annyira megszerette Szigligetet, hogy itt nyugszik a vár alatti temetőben. ?Vas István, Ottlik Géza, Ady Endre mennyasszonya, Dénes Zsófia szintén a szigligeti szobák egyikében lakott, amikor én idejöttem. Láthatatlan szellemek ritkán meghallható léptei suhannak végig ezeken a szobákon, folyosókon. Kivételes szellemjárás a szigligeti? ? mondta az író.

Nem csak magyar írók, költők lakták azonban az évek során a házat, dedikálta a település nevével könyvét például francia író is. Itt készült továbbá a Nobel-díjas Kertész Imre műveinek nagy része, és Spiró György is nagyon sokat tartózkodott az alkotóházban. ?Tanúi voltunk annak is, hogy Vas István megírja a Mért vijjog a saskeselyű című kötetének több fejezetét. Egyik este behívott minket a 15-ös szobába, leültünk Nemes Nagy Ágnessel az élen az íróasztala köré, és meghallgattuk a legújabb fejezetet. Elmondhatatlan élmény volt, hiszen éppen aznap fejezte be? ? mesélte Szőnyi Ferenc.

Akkor még pingpongasztal is állt az épület egyik szobájában: ?volt egy Kertész?Szőnyi-páros, akik játékban egyáltalán nem voltak verhetetlenek, de lelkesedésben felülmúlhatatlanokként ismerték őket. Kedves emlékem az is, amikor Nemes Nagy Ágnesnek nagy örömet szereztem azzal, hogy elénekeltem neki az Apollóról és Diánáról szóló virágéneket. Azóta többször is elő kellett adnom neki? ? emlékezett vissza elérzékenyülve az író.

A Szigligeti Alkotóház felújítása 2013 végén kezdődött, majd 2014 decemberében ért véget. Az összesen 500 millió forintból történt beruházásnak köszönhetően az épület visszanyerte régi, külső pompáját, miközben bent négycsillagos szállodának megfelelő minőség jött létre egy társalgóval és 30 vendégszobával. Szálláskapacitása így meghaladja a 60 főt.

Megújult a kastély és az arborétum főkerítése is, valamint megtörtént az épület teljes bebútorozása az antik bútorok felújításával és újak beszerzésével. A bútorok mellett a működéshez szükséges egyéb eszközöket is beszereztek, továbbá elkészült egy fogadóépület, amelynek köszönhetően az alkotóház vendégeinek zavarása nélkül válik látogathatóvá az arborétum.

Takács Erzsébet

Fotó: Csákvári Zsigmond