A kiemelt programok között szerepel a budapesti Nézőművészeti KFT. előadásában Tasnádi István Nézőművészeti Főiskola című produkciója, az Erdős Virág, Fekete Vince, Kemény István, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Oravecz Imre és Tolnai Ottó verseiből összeállított szavalóest, amelyen a marosvásárhelyi színház színművészei lépnek fel, Bíró Eszter és zenekarának gyerekeknek szóló koncertjei, valamint a 75 éves Koltai Róbert előadóestje.

A könyvvásár egyik állandó programsorozata az Irodalmi Kávéház. Ennek keretében bemutatják az Élő Várad Mozgalom Főpróba című performanszát, amely Zudor János Romániából jöttem című poémájának felhasználásával készült. Több könyvbemutató és beszélgetés is lesz, Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője többek között Erdős Virággal, Fekete Vincével és Oravecz Imrével beszélget legújabb kötetükről, műhelytitkaikról és alkotói terveikről.

Nagy sikernek örvend idén is az Olvasd el, és játssz velünk! nevű vetélkedő, amelyre több mint 300 csapat, mintegy 1000 gyerek jelentkezett. A vásáron a versenyzők találkozhatnak az olvasásra kijelölt kötetek szerzőivel, Bódi Attilával, Berg Judittal, Szabó Róbert Csabával és Zágoni Balázzsal.

A mintegy száz program zöme a marosvásárhelyi színházban zajlik, de lesznek könyvbemutatók, beszélgetések és előadások az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban, a marosvásárhelyi várban és az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban is.

Forrás: MTI

Fotók: Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Facebook-oldala