Irodalom

A nagyapa jelenléte pszichoszomatikus tüneteket váltott ki a gyerek Kosztolányiból

„A nagy író halála után is tartogat meglepetéseket” – mondja Bíró-Balogh Tamás író, irodalomtörténész. Kosztolányi Dezső születésének 140. évfordulója apropóján beszélgettünk a költő életének és életművének legfontosabb szegmenseiről.

Salman Rushdie hamarosan új könyvet jelentet meg

Az ellene elkövetett 2022. augusztusi merénylet óta először jelenik meg fikciós műve a Booker-díjas indiai származású brit írónak.

Egy kéményseprő mesélte, hogy semmi mást nem szeret olvasni, csak Rejtőt

Valamikor egy-egy jól elejtett rejtős beszólás komoly népszerűséget hozott a konyhára egy tizenéves fiúnak.

Egy kéményseprő mesélte, hogy semmi mást nem szeret olvasni, csak Rejtőt

Valamikor egy-egy jól elejtett rejtős beszólás komoly népszerűséget hozott a konyhára egy tizenéves fiúnak.

Esti Kornélként vált halhatatlanná Kosztolányi Dezső

Száznegyven éve, 1885. március 29-én született Szabadkán Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, a Nyugat első nemzedékének egyik meghatározó alakja, többek között A szegény kisgyermek panaszai és a Négy fal között című verseskötetek, illetve a Pacsirta, az Aranysárkány és az Édes Anna című regények szerzője.

A magyar irodalom az 1990-es években kapu volt a vasfüggöny országaihoz

Kiss Noémi író Karácsony a Dunán, németül Der Nebelmann című könyvét mutatják be az idei Lipcsei Könyvvásáron.

Elhunyt Tolnai Ottó Kossuth-díjas író, költő, műfordító

Életének 84. évében elhunyt Tolnai Ottó Kossuth-díjas író, költő, műfordító, a magyar irodalom kiemelkedő alkotója. Halálhírét családja közölte.

A bosszúspirál toposza és a statárium gonosza: a banalitáson túl

Történelmi traumák láncolata elevenedik meg Závada Pál új könyvében, ahol a Rákosi-korszak paraszti üldöztetései nyolcvanas évekbeli szemszögből tárulnak fel.

A kisebbségi identitás lehet titokzatos előny, de fájdalmas hátrány is

Végel László Kossuth-díjas író Temetetlen múltunk, németül Unsere unbegrabene Vergangenheit című könyvét mutatják be az idei Lipcsei Könyvvásáron.

Petőfi megérezhette, hogy Júlia formabontó feleség lesz

Gyimesi Emeséve beszélgettünk Szendrey Júlia baráti és családi kapcsolatairól, a szerelmesek lelki vívódásairól és a házasságuk újszerűségéről.

Így nem lett költő Gelu Păteanu

30 éve halt meg Gelu Păteanu. Volt egy nagy pillanat a székelyföldi Etéden a nyolcvanas évek vége felé, amikor a falu fontos irodalmi központtá is válhatott volna, de senki nem ismerte fel – bár jóllehet, fel sem ismerhette – ennek a lehetőségét.

Több mint száz találmányt álmodott meg Jules Verne

Százhúsz éve, 1905. március 24-én hunyt el Jules Verne, avagy „magyarosan” Verne Gyula francia író, a tudományos-fantasztikus irodalom korszakalkotó alakja, a világirodalom mindmáig egyik legolvasottabb írója, az Öt hét léghajón, a Sándor Mátyás, a Nemo kapitány, a Kétévi vakáció, a Rejtelmes sziget, az Utazás a Föld középpontja felé szerzője.

A Tündérkerti pomológia tömény, mint egy jó pálinka

Apránként kell ízlelgetni, mert aki egy ülésben akar végezni az egésszel, szinte másnapos lesz a tömény tudásanyagtól. A 35 év munkáját összegző kötet szerzői a 35 éven át készített munkából a Tündérkertek Napján adtak kóstolót.

A magyar irodalom hazajár a lipcsei könyvvásárra

Frankfurt után a lipcsei a második legjelentősebb német könyvvásár, amelyet idén március 27–30. között rendeznek meg. A nemzetközi könyvpiacon jelentős szerepet betöltő rendezvényen a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) szervezésében Földényi F. László, Kiss Noémi, Kormányos Ákos és Végel László német nyelven megjelent köteteit mutatják be a közönségnek.

Ából bébe

A mozgás az azt jelenti, hogy eljutok ából bébe. Ában sem volt rossz, de jobb lesz bében. Amikor megunom, visszalépek, de ezt nem nevezhetem visszalépésnek, mert akkor már az át hívják bének.

Átadták a Bella István-díjat

A Magyar Írószövetség és Érd megyei jogú város közös díját március 15-én adták át. Az idei díjazott Tomaji Attila lett, akit Pósa Zoltán költő, író, irodalomtörténész laudált.