Gyermekkora beletorkollt a második világháború meg az ötvenes évek keserves korába. Apja tanító volt. Az értelmiségi család helyzete azokban az években katasztrofális volt.

Bertha Zalahalápon, Tapolcán, Nemeskeresztúron és Balatongyörökön töltötte kamaszkorát. A keszthelyi gimnazista jó ideig egymaga élt a családi házban, s hol bevonatozhatott az iskolába, hol valami napszám után kellett néznie. Egyetlen vigasza a szomszédjukban lakó Széchenyi Zsigmond társasága volt.

A híres vadász ott élt kitelepítve, s átjárt Berthához, mert a kihűlt lakásban árválkodó zongorán néha eljátszott egy-két darabot.

A keszthelyi érettségi után nem tanulhatott tovább. Dunapentelén volt segédmunkás, majd Pécsre került, fémnyomó üzemben dolgozott, amíg a pécsi írók társasága, elsősorban Csorba Győző atyai támogatása nem juttatta könyvtárosi állásba. Ekkor már írt, a korai versek után novellákat. Első műveit a Jelenkor közölte, majd az Esti Pécsi Naplónál kapott állást, ahol kulturális rovatvezető lett, és csakhamar a Dunántúli Napló főmunkatársaként dolgozott.

A hatvanas évek végén Budapestre költözött a családjával, s részt vett az irodalmi élet szervezésében. 1971-től 1974-ig az Új Írás szerkesztője volt, majd az Élet és Irodalom főmunkatársa és rövid ideig az írószövetség titkára is.

Háromszor kapta meg a József Attila-díjat, s a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje és az Alternatív Kossuth-díj mellett számos más elismerés kísérte munkásságát.

Novellákat, regényeket, hangjátékokat és filmeket írt, jelentős a publicisztikai munkássága, az ÉSben rendszeresen megjelent Jelenségek darabjai, mint például

a híres Kesudió-cikk és más éles hangú írások időnként kultúrpolitikai botrányt kavartak.

A Balaton szerelmese volt, számos írásában szerepel a gyermekkor óta jól ismert, a korcsolyázások, a nyári vitorlázások és horgászások színtere, az élete derekától a szepezdi tuszkulánuma dombjáról csodált magyar tenger.

Kemény hangú, szikár stílusában mindig ott sejlett a lírai véna, elbeszéléseiben a jellemrajzok tökéletessége, a lélektani pontosság és megejtő tájleírások meg természetábrázolások ragadják meg az olvasót.

Legnagyszerűbbek a novellái. Regényeiben, mint egész életműve építésében, a profizmusra törekedett, az írókkal készített interjúi irodalomtörténeti értékűek, nélkülük aligha lehet megismerni egy kor művészetét.

Jégnovella című novellája a magyar kispróza remeke. Fiatalon írta, pályája kezdetén, de máris kiforrott írástudással. Bertha már akkor érthette, hogyan kell érzékletesen megjeleníteni egy vidéket, egy alakot, hogyan lehet bevonni az olvasót a történetbe, hogyan sikerülhet a légkörteremtés a szavak bravúros használatával és a mondatok ritmusával,

mennyit kell elmondani, és mennyit elhallgatni.

Évtizedek óta valahányszor elolvasom, megcsap a balatoni tél lehelete, felettem hófelhők gyűlnek, nád neszez, riadó jég zeng, szél tutul, s a Nap vörösétől megfestett tavon elém bukkan az orvhalász, akinek története mindannyiszor ugyanolyan izgalommal tölt el, mint legelőször.

Igen, a Jégnovella, amelyet Önök is elolvashatnak a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán.

A cikk eredetileg a Lyukasóra folyóirat Olvassuk újra sorozatában jelent meg.