dsc_5934_600x400.png
Fotó: alkotomuveszet.hu

A Nyitott Műtermi Sorozat keretében a MANK Nonprofit Kft. szervezésében találkozhatunk Sonkoly Tibor alkotásaival a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen. A táraltot Fenyvesi Félix Lajos költő nyitja meg május 12-én. Az eseményen köszöntőt mond Tardy-Molnár Anna, a MANK Nonprofit Kft. ügyvezetője. A program házigazdája Rapcsák Katalin alkotóház-vezető.

 

A hódmezővásárhelyi születésű Sonkoly Tibor a város képzőművészeti életének elismert alakja. A hétvégén nyíló kiállítás különösen aktuális, hiszen a festő éppen május 10-én ünnepelte 75. születésnapját. Az alkotó a Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskolába járt, ahol Hincz Gyula volt a mestere. Sonkoly Tibor 1970 és 1974 között a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán tanult rajz-földrajz szakon, ahol Cs. Pataj Mihály volt a mestere. A művész dolgozott díszletfestőként, reklámgrafikusként, 1974 óta pedig pedagógusként, mindemellett tanulmányutakon járt Párizsban, Velencében és Vallaurisban.

A kiállítás 2018. július 14-éig tekinthető meg előzetes egyeztetést követően.

Forrás: artportal.hu