Több mint ezer pedagógusnak tartottak plenáris előadást 2016. január közepétől május végéig a Közös Siker elnevezésű projekt keretében a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány munkatársai. Előadott Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója, Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, Markó György, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója, Horváth Miklós, a Terror Háza Múzeum vezető történésze és Porogi András, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Az összetett, háromnapos felnőttképzési program keretében a 20. század narratív keretét vázolták fel.

 

Schmidt Mária a pedagógus-továbbképzést lezáró sajtótájékoztatón június 10-én a Terror Háza Múzeumban elmondta: Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének volt az a kérése, hogy indítsanak el egy olyan programot a történelemtanároknak, amely során együtt tudnak gondolkodni a 20. századról, feldolgozva és újraértelmezve azt.

 

?Nincs annál fontosabb, mint történelmet tanítani. Az ország jövője a történelemtanárok kezében van, hiszen ők tanítják meg a fiataloknak, milyen magyarnak lenni, demokratának lenni, hogyan lehet eligazodni a politikában? ? emelte ki a főigazgató, hozzátéve: személyesen is tartott órákat, ami hatalmas élmény volt, hiszen ezek során nem csak adott, hanem ő is gazdagodott a pedagógusok kérdései, tapasztalatai, hozzászólásai által.

 

Megjegyezte: szeretnék, ha tovább tudnák folytatni ezt a munkát. Céljuk, hogy ötezer történelemtanárral tudjanak találkozni és együttgondolkodni.

 

Maruzsa Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke kiemelte: a tárca figyelemmel követte a program megvalósulását. A Terror Háza Múzeum köré szerveződő szellemi műhely olyan programot hozott létre, amely magas színvonalon folyt az országban, és nagy érdeklődés övezte. Maruzsa Zoltán hozzátette: fontos újragondolni a 20. századot, hogy a pozitív fejlődést is lássuk, és azt is értelmezhessük. Megerősítette: a továbbképzés folytatódhat, ehhez már látszik a nyitottság, az erő, az érdeklődés, és a tárca is meg fogja adni a támogatást.

 

Tarcsa Zoltán, a Prekog Pedagógiai Szolgáltató Intézet ügyvezetője értékelte az elmúlt féléves munkát. Mint elmondta: 15 hétvégén tartottak képzést az oktató kollégák ? egy-egy hétvégén három párhuzamos kurzus is zajlott, amelyen összesen 1012 fő vett részt, elsősorban történelemtanárok, de akadtak közöttük erkölcstan-, illetve filozófiatanár is. A képzések során megkérdezték a pedagógusok véleményét is a programról, az elégedettség pedig 95 százalékos volt. Kiemelte: ez szaktárgyi képzés volt, és a jelentkezések számán látszott, mekkora igény van rá. A plenáris előadás témája a 20. század tágabb történeti összefüggése volt, és további két témában kisebb csoportos foglalkozást is szerveztek, ezek témája a Kádár-rendszer értékelése, valamint a közép- és kelet-európai rendszerváltoztatások összehasonlító elemzése volt. A heti rendszerességgel 70?75, többségében középiskolai (nem csak történelem-) tanár számára tartott foglalkozások három helyszínen folytak: Mezőkövesden, Kecskeméten és Simontornyán.

 

Készítette: Wéber Anikó