Idén is számos új felületet festenek majd meg, emellett a programok területén is jó pár újdonságot ígérnek a szervezők.

SzinesVaros2015_Szurke_marha_FatHeat_TransOne_Kazinczy_u

 

?Nagyon fontos Budapest arculata szempontjából az a küldetés, amelyet a Színes Város csapata már évek óta magára vállal, hiszen alulról jövő kezdeményezésként indultak, és mostanra szinte egy egész ország tudja, mit jelent a művészeti célú tűzfalfestés a fővárosban? ? mondta el Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, majd hozzátette: idén is azért álltak a kezdeményezés mellé, mert az ilyen sorozatok képesek arra, hogy Budapest kreatívabb arcát is megmutassák mind a magyarok, mind a külföldiek számára.

 

?Élőfestés, gyerekprogram, koncertek, bulik, kiállítás ? ez csak néhány példa azok közül a programok közül, amelyek a falfestéseket kísérik majd? ? ismertette Nádudvari Noémi, a fesztivál kurátora. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a vizuális művészeten kívül egyéb kreatív ágazatok is helyet kapjanak a szeptember végéig tartó rendezvények között.

SzinesVaros2015_Regiposta

 

Az egyik újdonság idén az, hogy olyan alkotók jelentkezését várják a szervezők, akik szeretnének kültéren alkotni, képesek is erre, vagyis megvan hozzá a megfelelő tudásuk, és örömmel mutatnák meg azt a nagyobb közönségnek is. A pályázathoz nem szükséges más, csak egy portfólió elküldése a szinesvaros.hu oldalon található elérhetőségek bármelyikére. Az alkotókat és a terveket szakmai zsűri bírálja el.

 

?Az Olimpia2024 elsősorban azért is fontos a budapestiek számára, mert olyan lényeges fejlesztésekkel bővül a főváros, amelyek formálják és átalakítják a város szövetét. A Színes Város Budapest Fesztivál is ezért jelentős kezdeményezés, mert a művészeti koncepció mögött jelentős városfejlesztést is végrehajtanak, hiszen gigantikus méretű tűzfalakat hőszigetelnek, ezáltal évtizedekre újítanak meg omladozó felületeket? ? jelentette ki dr. Fürjes Balázs, a 2024-es olimpiai pályázat vezetője, a fesztivál védnöke.

SzinesVaros2015_Uvegbeton_es_Balaton_AnimalitoLand_BAH

 

Eddig 22 művész, több mint 20 művészeti projektet valósított meg a Színes Város Budapest Fesztivál keretein belül, amelyet Magyarország első tűzfalszínesítő szervezete, a Színes Város Csoport szervez. A szervezet nevéhez már csaknem 20 ezer m2 falfelület kiszínesítése fűződik az egész országban. A fesztivál idén Budapest Főváros Önkormányzata, a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. támogatásával jön létre.