Számadó juhász háza, Szeged, Pásztor utca 39.

1879. március 12. Szeged történetében új időszámítást indított el, a megsemmisítő erejű árvíznek a tragédia ellenére mégis sokat köszönhet a város. Szeged rendezett, egységes arculatú modern várossá alakult az átgondolt városrendezési terveknek köszönhetően. Tisza Lajos kormánybiztos meghívására Lechner Lajos készítette el korszerű terveit, melyekben az alsóvárosi, elsősorban parasztcsaládoknak 4 típusházat tervezett, ajánlottan napsugaras oromzattal. Ezeket a házakat már az árvíz előtt is szép számmal építettek. A nap járása meghatározta a parasztok életritmusát, életükre döntő hatással volt a fényes égitest. De a napsugaras motívum elsősorban a katolikus barokk templomokban elterjedt Szentháromság-ábrázolásokat követi. A padláslyuk – az istenszöm – magát az Isten szemét jelenti, a házon és lakóin rajta tartja Isten a szemét, és megóvja a tragédiáktól, betegségektől az ott lakókat.

Számadó juhász háza, Szeged, Pásztor utca 39.

Nyíl utca 48.

A nagy árvíz után felépült alsóvárosi házak lábazatának, alapjának, füstfogó falának téglából kellett elkészülnie, de a ferde kontysíkú oromzatra szívesen használták az olcsó faanyagot, mely a Tiszán leúsztatva érkezett Erdélyből. Trianon után egyre kevesebb napsugaras ház készült, a homlokzatokat inkább téglából tervezték, miután a faanyag megdrágult.

A napsugaras homlokzat elkészítése két ácsmester egyheti munkáját jelentette. A földön tervezték meg a mintákat, beszámozták a darabokat, majd az állványon állónak egyenként, a minták alapján adogatta fel társa az előre méretre vágott léceket. A végeredménynek pedig „szöbbnek” kellett lennie, mint a szomszédé.

Nyíl utca 48.

Szabadság tér 9.

A napsugaras motívum nem csupán az oromzatok kiváltsága volt, hanem kapukat, de még sírköveket is díszítettek vele.

Szabadság tér 9.

Patkoló kovács háza, Kisfaludy utca 45.

Alsóváros házait feltűnően magas kerítések veszik körbe, a rossz nyelvek szerint azért, hogy senki ne lássa, mennyi paprika szárad a ház falára fellógatva. Itt terjedt el ugyanis a szegedi paprika termesztése és feldolgozása, amely a több mint 500 éves ferences templom és rendház – amely hazánknak a pannonhalmi után a második legidősebb ilyen típusú egyházi épületegyüttese – gyógynövénykertjéből került a környező paraszti portákra. A messze földön is ismert ferences kert díszének, a paprikának ekkor még csupán az erős változatát ismerték, később nemesítették ki a Szegedre jellemző édesnemes fajtát.

Patkoló kovács háza, Kisfaludy utca 45.

Napsugaras Tájház, Nyíl utca 43.

Alsóváros gazdag néprajzát a Napsugaras Tájház őrzi, a romos állapotából újjáépült napsugaras oromzatú házban kiállítással őrzik a már letűnt paraszti életmód tárgyait, szokásait. A kertben pedig igyekeztek a korábban hagyományos növények, virágok újratelepítésével felidézni a már letűnt korszakot.

A hagyomány szerint Kisasszony napján, azaz szeptember 8-án kezdték a paprika betakarítását. A csövekből hosszú füzéreket kötöttek, és fellógatták száradni a tornácokra, házfalakra. Korabeli leírások szerint piroslott a város a füzérek sokaságától. Ezután következett a csipödés – a paprika szárának lecsippentése, majd a száraz paprika megőrlése. Az édesnemes változathoz a csipödés után felhasították a paprika húsát, kivették a magját és erét, majd újabb szárítás következett. A fűszerpaprika kiváló minőségéhez elengedhetetlen a paprikamag és a benne lévő olaj, ezért a magot áztatták és mezítláb taposták, míg el nem kezdte csípni a rajta lépkedő talpát, így szabadították meg a csípősséget okozó kapszaicintől. Végül furkóval összezúzták a magot és a paprikahúst, és úgynevezett külüben vagy vízimalmokban megőrölték.

Napsugaras Tájház, Nyíl utca 43.

Pásztor utca 39.

A paprikatermesztés elterjedésén túl a szegedi papucs is ekkor kezdte a virágkorát élni, hiszen az árvíz utáni újjáépítés az egykor örökké saras utcákat is megszüntette: a kövezett utakon már nyugodtan lépkedhettek páratlan lábbelijükben a szegedi lányok, asszonyok. Páratlan volt a még török időkből származó topánka, ugyanis egy kaptafára készült a bal- és a jobblábas is. Eleinte csizmadiák készítették a papucsokat, később már csak a papucsosok varrták a mezei virágokkal, pomponnal ékesített csinos lábbeliket, melyekbe csak egyetlen szög kerülhetett, a sarkukra. Menyasszonyként fehér papucsban érkeztek a lányok az oltár elé, a lagziban már piros papucsban ropta a táncot a menyecske.

A szegedi papucskészítésről készült interjúnkat olvasta már?

Közép-Kapu utca 5.

Jámborváros életében a búcsúk nagyon fontos szerepet játszottak. A búcsú napjára kimeszelték házaikat az itt élők, és rokonaikat, barátaikat vendégül látták. Az ekkor megrendezett bálok különleges eseménynek számítottak, mert ez volt a ritka alkalmak egyike, mikor a fiatalok ismerkedhettek egymással, a rég nem látott rokonok, katonatársak a viszontlátás örömében osztozhattak. Akinél nem járt vendég búcsúkor – a már említett alsóvárosi Havas Boldogasszony-templom augusztus 5-én tartotta –, az szégyenben maradt. Egy alkalommal Bálint Sándor, Szeged neves néprajzkutatója, Alsóváros szülötte nevezetes barátja segítségével mentette meg nagynénjét a vendégínségtől. Móricz Zsigmondot hívta meg Ágnes nénihez, aki rengeteg betyártörténetet ismert, ezeket a híres íróval is megosztotta, aki éppen Rózsa Sándorról írta regényét.

Közép-Kapu utca 5.

Az izgalmas sétát Pulics Julianna vezette.

A fotók a szerző felvételei.