Az 1983-as ősbemutató után visszatér a városligeti Királydombra a legendás rockopera, az István, a király. A február 4-i sajtótájékoztatón Novák Péter rendező és Rosta Mária producer elárulta a részleteket, és azt, hogy milyen szereposztással látható majd a darab: az ikonok mellé ifjú titánokat is beválogatottak.

Az eredeti gárdából hárman ? Varga Miklós, Deák Bill Gyula és Nagy Feró ? áll majd ezúttal is a színpadon, és kiegészülnek Keresztes Ildikóval (Sarolt), Simon Boglárkával (Gizella), Radics Gigivel (Réka), Homonnay Zsolttal, valamint (Asztrik) Kocsis Tiborral (Vecelin lovag).

Szörényi Levente és Bródy János is a ?szokásos? helyén lép színpadra: előbbi a Te kit választanál? című kezdőszámot énekli, míg utóbbi hagyományosan Krónikásként lesz látható.

 

A Zikkurat Produkció - valamint elődje, a Fonográf - 31 éve állítja színpadra az István, a királyt, Novák Péter pedig már a nyolcadik rendezője az előadásnak. Bár még nem telt el olyan sok idő az előző, Alföldi Róbert-féle rendezés óta, de köszönhetően annak, hogy a következő bő egy éven belül a Bródy-Szörényi páros mindkét tagja a hetvenedik születésnapját ünnepli, a rockoperának sokak örömére újabb verziója születik.

Novák Péter az általa megálmodott díszlet ? és látványvilágból is adott ízelítőt. Elmondta, hogy egy görög amfiteátrum lebegett a szeme előtt a tervezésnél, ahol a kar szerepét egy harminc főből álló kórus fogja betölteni. Az élő szereplők mögött vetítést láthat majd a közönség, méghozzá egy válogatást a MOME fiatal tehetségeinek alkotásaiból.

Aki nem jut el az augusztus 19-i bemutatóra, annak további 14 alkalma nyílik rá, hogy ezt pótolja, hiszen az előadás sportcsarnokokba is ellátogat. De annak, aki az otthonából szeretné élvezni a rockoperát, erre is lesz lehetősége, hiszen az MTVA élőben közvetíti.

Fotó: Csákvári Zsigmond