rockopera
Páskándi Géza írásait az értelem indulata vezérelte
Harminc éve, 1995. május 19-én hunyt el Páskándi Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, drámaíró, aki több műfajban is értékeset alkotott. Legkiforrottabb művének a Dávid Ferenc erdélyi unitárius püspökről szóló Vendégséget tartják, de a Tornyot választok és a Szekértől elfutott lovak is a fontosabb művei közé tartoznak.
Varga Miklós: Az István, a király sikere után én lettem otthon a művész úr
Először búvár szeretett volna lenni, később a sportriporteri pálya vonzotta, végül a geológiai szakközépiskolát választotta. Hogy hogyan lett ebből zenészi karrier, arról a Máté Péter-díjas Varga Miklós mesél a Hajógyár Életút sorozatában.
Pünkösdkor Mária evangéliuma csendül fel a Margitszigeten
2024-ben újra látható Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi 33 éve bemutatott nagy sikerű darabja, a Mária evangéliuma. A húsvéti debreceni előadást követően legközelebb május 19-én, pünkösdvasárnap, a Margitszigeti Színházban láthatják az érdeklődők a Szűz Mária történetét bemutató rockoperát.
Az István, a király című rockoperát 40 éve mutatták be
Negyven éve, 1983. augusztus 18-án mutatták be a budapesti Városligetben a legnépszerűbb magyar rockoperát, az István, a királyt.
„Részesévé válsz a történetnek” – Novák Péter és az István, a király közös negyven éve
Péter és az István, a király egymáshoz tartoznak: a művész és a rockopera karrierje évtizedek óta fut párhuzamosan. Ez a kapcsolat most beteljesül: a népi és a modern kultúra mesteri vegyésze júliustól a rendezői székbe ül.
Negyvenéves az István, a király – Nagyszabású programsorozattal ünnepelhetünk
Nagyszabású programsorozattal, a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállítással, a Papp László Budapest Sportarénában jubileumi előadással, továbbá koncertturnéval ünneplik az István, a király című rockopera bemutatásának 40. évfordulóját jövőre.
A Mária evangéliuma Debrecenben debütál
Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi Mária evangéliuma című rockoperáját egyetlen alkalommal láthatja a közönség a debreceni Nagytemplom előtti szabadtéri színpadon 2022. augusztus 8-án. A sztárszereplőket felvonultató, élő zenei kísérettel felcsendülő látványos előadás a II. Debreceni Ünnepi Játékok programjában kerül színre Juronics Tamás rendezésében.
Kaposváron és Budapesten is bemutatják a Mária evangéliumát
Május 3-án a kaposvári Csiky Gergely Színházban, június 6-án, pünkösdhétfőn pedig Budapesten, a Margitszigeti Színházban is bemutatják a Mária evangéliuma című rockoperát, amelyet további nyári helyszíneken is láthat a közönség az idén.
Újra bemutatják a Mária evangéliuma rockoperát
Új hangzásvilággal és látványos rendezésben kerül színre a népszerű magyar rockopera.
Könyvkuriózum jelenik meg a Kossuth-évforduló napján
Művészetről és álművészetről mesél viccesen Baksa-Soós Attila Rockoperája.
Rockopera Trianonról
Trianon címmel nagyszabású rockoperát mutatnak be június 22-én és 23-án a fővárosi Hősök terén. A több száz szereplőt felvonultató darab rendezője, a szövegek összeállítója Koltay Gábor, a zeneszerző Koltay Gergely. A produkcióban tizenöt énekes, húsz színész, kétszáz táncos, száz statiszta, harminc lovas és negyven artista fog közreműködni.