Ítélet a torkolatban

Hogy hol is ez a Delta, a filmből ki sem derül: rendezője a legcsekélyebb, bárminemű utalást is elhagyja a helyszínre vonatkozóan. Hogy a Duna deltájáról van szó, az itt, a bolygó e táján sokak számára, külső információk nélkül, apró nyomokból, könnyen világossá válhat. A lenyűgöző, legyűrhetetlen, bevehetetlen tájban rohadó, emberalkotta valamik, elhagyott kikötők, összedőlt gyárak, tönkrement életek szemlélése közben egyetlen pillanatra villan fel a távolban egy román templom képe, s egyszer harsan fel román nyelvű turbófolk - de ez is csak annak mond valamit, aki járt már arra, s felismeri a nyelvet.

Erdély Mátyás operatőr lélegzetelállító képekben mutatja e hatalmas, beláthatatlan, s folyamatosan alakuló tájat, a nagy folyam útjának végét, melyet mi, milliók, kik a Duna mentén élünk, legfeljebb, ha hírből, általában rossz hírekből ismerünk. "Órákig hajózhat az ember, és nem változik semmi. Sehogy sem ér véget a forró, mozdulatlan álom. A tér nyomtalanul elnyel mindent. A mozgás nem hagy jelet maga után. A nagy folyó iszapot hord a kontinens belsejéből, és új, ingatag szárazföldet tapaszt belőle. Olyan ez az egész, mint a teremtés kezdete, amikor még csak erőt gyűjt a táj ahhoz, hogy a vízfelszín fölé emelkedjen. Hipnózis, utazás az idő árjával szemben, expedíció az ősi gyermekkorba." - írja e vidékről elmélyült ismerője, Andrzej Stasiuk Útban Babadagba című mesterművében.

E természeti labirintusban, nád- és hordalék-Velencében játszódik ez a (bevallottan) antik motívumokból kiinduló film, melynek öt éves kálváriájáról értesülhettünk: Bertók Lajos tragikus halála majdnem maga alá temette Mundruczó Kornél vállalkozását, ki főalakja, a semmibe a ki tudja honnan hazatérő fiú szerepére a filmszínészként itt debütáló, erős alakítást nyújtó Lajkó Félixet találta meg.

Az idegenben sejthetően nem tékozló hazatérő, zsebében kötegnyi euróval vág bele lehetetlen tervébe: anyja "felségvizein", monumentális stég végén, a vízre épít magának otthont. Visszajövetele nem különösebben kavarja fel a pálinkába fulladt, falusi nihilt. A testvérével (Tóth Orsi) való, a falusiak szemében vérfertőző kapcsolatot sejtető összeköltözése annál inkább (megjegyzendő: kettejük közt testiséget gyakorlatilag nem láthatunk). A lány bátyja mellé szegődik, kiköltözik hozzá a nádasba, a családi kalyibába, honnan építkezni járnak. Az anya, a falusi kocsmárosné - az ezúttal is igazinál is igazibbat játszó - Monori Lili élettársa (Gáspár Sándor) megerőszakolja őt, mikor a Lány bőröndjével elindul, hogy végleg elhagyja korábbi otthonát. Az ilyen esetekben kirótt "büntetés" e formája a Közép-Kelet egyes khm... kultúráiból ismerős lehet. A testvérek életközösségének a házavatóra látogatóba érkező falusiak fiatal ultrái vetnek véget, szadisztikus előjátékkal felvezetett, kettős gyilkossággal.

Hiába a táj lenyűgöző képei, neszei: a párás, álmos hajnal a vizek, a nád fölött, a békakórus, az egész zengő-zsongó vegetáció. Hiába az ősi, alig érintett tájban mozgó emberek (egy pompás zenei anyaggal kísért, csónakos temetési menet, vagy a valódi, székely - vagy talán gyimesi csángó - házépítők jelenetei) mesteri képei. A film alig indul el az első másfél órában. A felvázolt alapképlet nem vastagszik, s lassan elveszti érdekességét. Erős hangulatú, látványként ütős kockákat kapunk, de például egyes szereplők beszéde sajnos olykor teljesen érthetetlen.

E vad, páratlan tájra jó szemmel lelt rá Mundruczó, s ugyancsak jó érzékkel helyezte el benne története rajtkövét. A törékeny révület, az elvonulás és fészekrakás hosszas ábrázolatát váratlanul, brutálisan zárja le a végén. A két rész jellegét tekintve alig áll kapcsolatban egymással. A nagy csendek, a lebegés, a lassú csordogálás másfél órája váratlanul felpörgő, zaklató, erőszakos gesztusok, szavak tobzódásába fordul. Hogy mindkét testvér a gyilkosok áldozatává válik, inkább sejthető, mint látható. Sűrű éjben, távoli reflektorpászmában haloványan vehetők csak ki az események. Az utolsó képben, friss, reggeli fényben, hosszan követhetjük a megölt Fiú kabátjának lebegését a magasból - mintha a sirályok szemszögéből látnánk rá - egy Gounod-áriával kísérten, a beláthatatlan folyamág-labirintus náddal szegett tükrén. A horda kiirtotta soraiból a másmilyent, az idegenszagút.