Jan Karel Bata néven született a morvaországi Magyarhradison (Uherské Hradiste) Antonín Bata cipész második házasságából, nevét apja iránti tiszteletből 1939-ben változtatta Jan Antonínra. Felmenői évszázadok óta foglalkoztak cipőkészítéssel, Lukas Bata cipész nevét már az 1660-as években említették a források. Népes családban nőtt fel, négy édes- és három mostohatestvére volt, köztük a nála 22 évvel idősebb bátyja, Tomás, aki 1894-ben megalapította a Bata (avagy Batya, ahogy a csehek ejtik) lábbeligyártó céget Zlínben.
Jan Antonín az elemi iskola elvégzése után, alig tizennégy évesen lett a családi gyárban cipésztanonc. Bátyja később Németországba küldte tanulmányi útra, ahol cipőgyárban dolgozott, majd a Rajna-menti folyami áruszállítást tanulmányozta. Az első világháború kitörésekor a zlíni gyár legtöbb alkalmazottját behívták az Osztrák-Magyar Monarchia seregébe, Jan Antonín pedig – zsenge kora ellenére – profin megszervezte a termelési folyamatot, éjt nappallá téve dolgozott, hogy pótolni tudják az emberhiányt.
Az immár Csehszlovákiában működő Bata gyár 1919-től az egész világra kiterjesztette cipőinek árusítását. Első külföldi leányvállalatukat az Egyesült Államokban, a Massachusetts állambeli Lynnben alapították, vezetésével Jan Antonínt bízták meg. A gyeplő azonban Tomás kezében maradt, aki nemegyszer utasította el öccse egy-egy fejlesztési ötletét. A makacs testvérek amúgy sem harmonikus kapcsolata idővel úgy megromlott, hogy Jan Antonín felmondott és egy amerikai cipőgyárban vállalt munkát, de néhány hét múlva visszatért.
A Bata gyár az 1920-as években komoly nehézségekkel küzdött, elbocsátásokra kényszerültek, a raktárakban hegyekben álltak a cipők, amelyeken csak hatalmas leárazások után tudtak túladni, komoly tartozásokat halmoztak fel. Jannak végül sikerült rábeszélnie bátyját, hogy gyártsanak le 400 ezer divatos bőrcipőt, amelyet Berlinben kedvező áron adott el. A céget vezető Tomás igen óvatosan bánt a nyereséggel, de öccse tanácsára már 1926-tól a Bata összes cipőműhelye futószalagos üzemmódban működött. A két testvér viszálya 1927-ben kiújult, és végül annyira elmérgesedett, hogy Tomás elküldte öccsét, akit tucatnyi vezető beosztású alkalmazott követett. A cég ezután ismét veszteségeket halmozott fel, amelyeket a többi részleg nem tudott kompenzálni, így az idősebb testvérnek be kellett látnia, hogy szükség van öccsére, akit visszavett és az igazgatóságba ültetett.
Tomás 1932-ben légibalesetben életét vesztette, s mivel fia még kiskorú volt, a zlíni gyár és az egész cégbirodalom irányítását Jan Antonín vette át. Nagyszabású tervekkel fogott munkához, új irányokba próbált terjeszkedni, többek között cipőipari gépek, gumiabroncsok, textilipari termékek, vegyi anyagok gyártásába kezdett, filmstúdiókat, bányákat és áruházakat alapított.
Zlíni mintára újabb gyárakat és az ahhoz kapcsolódó lakónegyedeket építtetett világszerte, többek közt 1940-ben Martfűn is, ez 1999-től az Európai Örökség részét képezi.
A cég élén töltött évek alatt épült meg Zlínben az 1938-ban átadott, adminisztratív célokat szolgáló, 77,5 méter magas Bata-felhőkarcoló, amely akkoriban Európa legmagasabb betonszerkezete volt. A gyáros könyvet is írt, amelyben a Csehszlovákia felvirágoztatására vonatkozó átfogó gazdasági terveit mutatta be.
Amikor 1938-ban, az Anschluss után a náci Németország a Szudéta-vidéken élő németek védelmére hivatkozva Csehszlovákiára is szemet vetett, Bata 30 millió koronát gyűjtött össze az állam védelmére, hazafias cikkeket írt. A Csehszlovákiát felosztó müncheni egyezmény után, amikor Németországon át akart Hollandiába utazni, a Gestapo letartóztatta, csak a cseh kormány tiltakozását követően engedték szabadon. 1939-ben, amikor Hitler bevonult Prágába, családjával együtt az Egyesült Államokba emigrált, majd 1941-ben Brazíliában telepedett le, ahol öt évvel később megkapta az állampolgárságot. Itt is folytatta az üzemek és az azokhoz kapcsolódó lakótelepek létesítését, s 1957-ben Nobel-békedíjra jelölték. Már nagybetegen vett részt a Paraná folyón átívelő, Sao Paulo és Mato Grosso államokat összekötő híd építésében, s az ünnepélyes átadás napján, 1965. augusztus 23-án halt meg.
Csehszlovákiai üzemeit 1945-ben egy Benes-dekrétummal államosították, őt magát – jóllehet közismertek voltak németellenes érzelmei – 1947-ben távollétében a nácikkal való együttműködéssel vádolták meg, erre az szolgáltatta az alapot, hogy cége cipőket gyártott a Wehrmachtnak. A bíróság végül arra az álláspontra jutott, hogy Bata tevékenysége ugyan nem minősíthető nyílt kollaborációnak, de mivel nem működött együtt a cseh ellenállással sem, nemzet- és köztársaságellenes magatartás miatt 15 év börtönre és vagyonelkobzásra ítélték, állampolgárságától megfosztották. Az ítéletet 2007-ben felülvizsgálták és Batát felmentették. Ekkor került nyilvánosságra, hogy a Bata cég rendszeresen támogatta a londoni emigráns csehszlovák kormányt, és mintegy háromszáz zsidó családot sikerült kimenekítenie Csehországból.
Nyitókép: a Bata cipőgyár Zlinben 1930 körül. Fotó: Roger-Viollet via AFP
