Európai Örökség

Európai Örökség Díjat kapott Kolozsvár gótikus öröksége és a Szent Mihály-templom, a közönségdíj a szászalmádi erődtemplomé

Idén Bukarest látta vendégül az európai örökségvédelem éves szakmai konferenciáját. A négynapos rendezvény keretében az Ateneul Român koncertteremben hétfő este adták át az Európai Unió örökségvédelmi kitüntetéseit, az Europa Nostra-díjakat öt különböző kategóriában.

Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre

A kulturális örökség védelméért felelős miniszter ismét meghirdette az Európai Örökség cím elnyerésére pályázó helyszínek nemzeti szintű előzetes kiválasztására vonatkozó pályázatot, melyre június 30-ig lehet jelentkezni – tudatta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) csütörtökön az MTI-vel.

Az Europa Nostra-díj nyertesei között a Budapest100 fesztivál

Az Európai Bizottság és az Europa Nostra kihirdette az Európai Unió Kulturális Öröksége díj/Europa Nostra díj 2023 nyerteseit, köztük a Budapest100-at. A 21 ország 30 nyertesét egy örökségvédelmi szakemberekből álló zsűri választotta ki a válogató bizottság előzetes értékelése alapján.

Jan Antonín Bata cseh cipőgyáros 125 éve született

Százhuszonöt éve, 1898. március 7-én született Jan Antonín Bata cseh cipőgyáros.

Európai Örökség címet kapott Szentendre

Európai Örökség címet adományozott Szentendrének az Európai Bizottság, amely idén az európai kulturális és történelmi örökség tíz jelentős helyszínének, elemének ítélte oda az elismerést.

Zenébe rejtett örök érték

A Zeneakadémia nemcsak a magyarok, de egész Európa számára érték. Ezt bizonyítja, hogy az Európai Bizottság döntése alapján a soproni Páneurópai Piknik Emlékpark után a második helyszínként nyerte el az Európai Örökség-címet. A két helyszín más-más okból, de erős szimbólumként bizonyítja a magyarok részvételét az európai történelem alakításában – emelték ki a cím elnyerése kapcsán február 26-án.