A Játékszínben debütál a musical műfajban ikonná vált Janza Kata. A Menopauza című zenés vígjáték a színház egyik legkeresettebb darabja. Janza Kata, Hernádi Judittal váltva, a Profi szerepét alakítja majd.

Reflektorfényben négy bombasztikus színésznő és egy tabutéma – ez a Menopauza. Novembertől Bereczki Zoltán rendezésében látható az amerikai musical. Elsőként Hernádi Judit, Náray Erika, Falusi Mariann és Tóth Enikő, majd Szőlőskei Timea mutatkozott be a darabban, november 28-án pedig Janza Kata debütál.

A kétfelvonásos előadáson négy különböző, ám hasonló korú nő találkozásának lesznek tanúi a nézők: egy üzletasszony, egy celeb, egy korosodó hippi és egy egyszerű háziasszony egy plázában botlik egymásba. A téma kisvártatva a mindnyájukat sújtó klimax – innen indul a humorral átszőtt őrület, amely a nyolcvanas évek sziporkázóan átszövegezett világslágereivel megbolondítva üdítően szórakoztat.

„Évekkel ezelőtt bemutatkoztam már a Játékszínben, A vidám kísértetben. Egy igen exkluzív társasággal játszani nagy szó volt nekem, és már akkor volt egy titkos gondolatom, hogy jó lenne még itt színpadra állni. Ami a témát illeti: igenis kell erről beszélni, és fontos, hogy segítsünk azoknak a nőtársainknak, akik nem mernek. Elképesztően felszabadító érzés lehet, ha a néző magára ismer, ráadásul a partner megértését is segíti. Amikor megnéztem a többiek próbáját, egy pillanatra sem éreztem magam zavarban, és meg sem fordult a fejemben, hogy bármelyik mondat fura lesz a számból. A bemutatón a nézők abba sem hagyták a nevetést” – mondja az énekes-színésznő.

„Hernádi Judit egyedül játszotta eddig a Profi szerepét. Az én alakításom nem lesz nagyon más, mint az övé, mert nem titkoltan Hernádi-rajongó vagyok. A jót átvenni jó dolog, ugyanakkor van egy pont a darabban, amit a saját személyiségemből fakadóan szeretnék megmutatni. Sok drámai musical főszerepet énekeltem, és egy bizonyos dalban egy nagy, drámai pillanatot szeretnék majd felépíteni. Jucinál ez a momentum keserédes, nálam karcosabb lesz. A Profi mindenért kétszer annyit harcol, mint mások – ezt akarom megmutatni, keményebb lesz az én karakterem, de azt is átengedtem magamba, amit tőle láttam” – fogalmaz.

Jeanie Linders rendhagyó témájú musicaljét 2001-ben mutatták be Amerikában. „Ez a show a nőkről szól, nem a színházról” – mondta egy interjúban Linders, aki görbe tükörben láttat számos, mindenkit foglalkoztató kérdést, melyekről addig beszélni sem volt ildomos. A bemutató óta világszerte közel tizenegy millió néző látta a darabot több mint 350 városban. A Játékszínben új rendezésben, új dalokkal látható a sikerdarab, immár Janza Katával kiegészült szereposztásban.

Fotó: Kaszner Nikolett