Janza Kata
Augusztus 3-án történt
„Hedonista oroszlán vagyok: szeretek élni, mulatni, táncolni, és a munkafolyamat során a végtelenségig lehet nyúzni. Amikor már mindenki kidőlt, én egyet még tudok rántani a nadrágszíjon” – fogalmazta egy interjúban a ma ötvennegyedik születésnapját ünneplő Jászai Mari-díjas színésznő, musicalénekesnő, Janza Kata, akit többek között a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Budapesti Operettszínház előadásaiban, a Casting minden és az Örök hűség című filmekben, illetve a Kisváros, a Barátok közt és a Mi kis falunk című tévésorozatokban láthattunk.
Hetvenhét nyári előadást kínál a Szarvasi Vízi Színház
Operettet, krimit, tragédiát és balettot is láthat a közönség a Szarvasi Vízi Színházban idén nyáron, június 13. és augusztus 22. között.
A kockásfülű nyúl és Dolhai Attila is ott lesz a Győri Tavaszi Fesztiválon
Színházi előadások, bábszínházi és balettprodukciók, illetve koncertek szerepelnek a szombaton kezdődő és április 6-ig tartó Győri Tavaszi Fesztivál programjában.
Augusztus 3-án történt
Nekem mindig is az volt a művészeti hitvallásom, hogy nem kell tanulni semmit, hiszen már eleve minden tudás birtokában vagyunk – nyilatkozta lapunknak a ma születésnapos Wahorn András. A legendás A. E Bizottság alapító tagja igazi polihisztor: nemcsak zenész, de grafikus, festő, filmrendező, videóművész, digitális művész és webdesigner is.
Hedonista oroszlán, nyárcsináló fecske
Lement rólam a bizonyítás görcse, de attól még oda kell tennem magam, mert a keddi operettközönséget nem érdekli, hogy hétfőn milyen jó voltam – mondja Janza Kata, akivel ó- és új év küszöbén bulvársajtóról, próbatételekről és gyereknevelésről is beszélgettünk.
Janza Kata debütál a Menopauzában
A Játékszínben debütál a musical műfajban ikonná vált Janza Kata. A Menopauza című zenés vígjáték a színház egyik legkeresettebb darabja. Janza Kata, Hernádi Judittal váltva, a Profi szerepét alakítja majd.
Mr. és Mrs. az ArtSzíntéren
A nagy sikerű kapolcsi előbemutató után október 5-én lesz a premierje Peter Quilter Mr. és Mrs. című darabjának, melyet Somogyi Szilárd rendezésében mutat be az ArtSzíntér.