Még soha nem hallottam olyan vegyületet, mint a miénk

Zene

Romhányi Áron már fiatalon országos hírnévre tett szert a United zenekarral, a Loop Doctors formációval pedig 18 éve a digitális és klasszikus hangzású jazz határait feszegeti. Január 24-én a csapat új tagjával, Alemay Fernandezzel mutatják be ötödik albumukat a Turbina körbeülhető színpadán. A zenekar fejlődéséről, az innovatív zenei irányzatokról és arról beszélgettünk, milyen inspirációkat kap az alkotáshoz.

Az ELTE-n nyelvészetet tanultál, majd jazz-zongora szakon végeztél a Zeneakadémián. A United billentyűseként, zeneszerzőjeként számtalan sláger kötődik a nevedhez, a Loop Doctors formációval pedig különleges hangulatú-stílusú számokat játszotok, amelyek egyszerre digitális és klasszikus hangzásúak.

A Loop Doctors most lett 18 éves, vagyis tulajdonképpen a szalagavatónkat tartjuk a Turbinában, amely az ötödik lemezünk magyarországi bemutatója is lesz. Az ottani színpadot a közönség körbe tudja ülni, mintha házibuli lenne, így otthonosabb lesz a hangulat, mint más koncerteken. Azért is örültünk ennek, mert sok apró kütyüt használunk, amelyeket így jól láthat majd a közönség. Az elektromos zongorám tulajdonképpen számítógép, amelyen előre beprogramozott hangokat, effektusokat tudok megszólaltatni, és közben az elektromos zongora hangszínén is játszom, mint egy jazz-zongorista. A loopok nagy részét Szendőfi Péter dobos irányítja. Neki a hagyományos dobfelszerelésen kívül oktapadja, azaz digitális ütőhangszere is van, amelyen dobverőütéssel irányítja az előre beprogramozott alapokat, basszusokat és hangeffekteket. A koncertjeinken nemcsak zenélünk, hanem hangdizájnerek is vagyunk. Az ötödik lemezünk annyiban tér el az előzőtől (az első négy albumunk instrumentális volt), hogy a szingapúri Alemay Fernandez személyében énekesünk is lett. Ezt az anyagot több országban is játszottuk már, és most izgatottan várjuk, mit szól hozzá a hazai közönség.

Milyen műfajba sorolható a zenétek?

Alapvetően jazz, de felsejlik benne fúzió, világzene, experimentális, digitális, hiphop és elektro vonal is: a hangzás olykor átmegy digitálisabb jellegűbe, mintha programozott lenne.

Itthon kisebb az igény az ilyen stílusú zenére?

Nyitottságban és érdeklődésben nincs nagy különbség a külföldi és a magyar jazzközönség között, sőt megkockáztatom, hogy a magyar nyitottabb az újításokra. A könnyűzenében viszont jelentős eltérés figyelhető meg: míg a nemzetközi közönség számára sokkal hangsúlyosabb a zenei komponens, itthon a szövegek dominálnak, akár kilencvenszázalékos arányban is. Magyarországon a dalszövegek élveznek prioritást, szinte másodlagossá téve a zenei aláfestést.

Játszol még klasszikus jazzt, vagy végérvényesen az újabb irányzatok felé fordultál? Érzel néha nosztalgiát a tradicionális jazz iránt?

Érdekes, hogy ezt épp most kérdezed, mert nemrégiben kezdett el hiányozni az akusztikus zenei világ, amikor a hangszer, a mechanika recseg a kezem alatt… Sokáig játszottam klasszikus jazzt, Szendőfi Petivel két lemezünk is megjelent, amelyen mainstream jazzt játszottunk. Viszont sok mindennel kapcsolatban leküzdhetetlen a vágyam az innovációra, és ezt megpróbálom alkalmazni a zenében is. Úgy éreztem, hogy a klasszikus jazzben már kimerítettem az ötleteimet, és egyre inkább „múzeumőrként” kezdtem működni. Ezért jött kapóra a Loop Doctors, amellyel járatlan utakat fedezünk fel.

Tudom, ezek nagy szavak, és persze nem tudjuk ellenőrizni az egész világ zeneirodalmát, de még soha nem hallottam olyan vegyületet, mint a miénk. A digitális, elektronikus jazz-zene már nagyon elterjedt, de az jóval ritkább, amikor a szabad improvizáció is megjelenik a számokban: előre felvett zene szól, és a zenészeknek ahhoz kell igazodniuk. Az oktapad és a közbeiktatott loop szabadságot ad, a dalok felépítése hasonló a jazzdalokéhoz – téma–improvizáció–téma –, de a hangzás olyan, mintha egy stúdióban, számítógépen tekergetné valaki. Ez olyan műfaj, amely élőben sokszoros élményt nyújt, a zene dinamikáját az akusztikus hangszerek adják meg. Ez a műsor nagyon felkészülésigényes; az állandó kísérletezés a szakmai fejlődésem szempontjából is sok új lehetőséget nyitott meg.

A United zenéje a popzene kategóriájába sorolható. Nem gyakori, hogy a jazz-zenészek a popzenébe kalandoznak el…

Ma már vannak specifikusabb képzések, de amikor én a Zeneakadémiára jártam, az volt az egyetlen zenei felsőoktatási intézmény, a könnyűzenészek „gyűjtőpontja”. Amikor felvettek, már sikeres volt a zenekarom, a United, és egyáltalán nem okozott gondot, hogy különböző műfajok között lavírozzak. Számomra a zene kifejezésmód, amelynek révén az érzéseimet, a gondolataimat át tudom adni, a műfaj teljesen lényegtelen. Gyerekként amerikai olajtársaság iskolájába jártam, anyanyelvi szinten belém ivódott az angol nyelv, nem okoz problémát magyarról angolra váltanom. A zenével is éppígy vagyok: könnyen váltok jazzről könnyűzenére, a zene is csak nyelv, amelyen a mondanivalómat el tudom mesélni. Talán ezért is érzem hitelesnek, hogy több műfajban is mozgolódom. Tíz éve vettünk fel egy lemezt Szentpáli Roland tubaművésszel, amelyre kamaradarabot írtam, sokat játsszák tubaversenyeken. Nemrég pedig egy négytételes nagyzenekari művet komponáltam a Zeneakadémia Koncertfúvós Zenekara számára, amelyet az áprilisi zeneakadémiai nagykoncertjükön mutatnak majd be.

Hogyan kerültél amerikai iskolába? Zeneileg is hatott rád az ott töltött időszak?

Az édesapám szülész-nőgyógyász szakorvosként öt éven keresztül líbiai külszolgálaton volt. Tripoli mellett, a Földközi-tenger partján laktunk.  Olyan szempontból biztosan hatott rám az a korszak, hogy a nyelvtudás nyitottabb gondolkodást adott. Az angol alapképzés az utazásaim során is sokat segített. A zenészlét jó része hálózatépítés, főleg a nemzetközi színtéren. Az is, amikor egy jazzfesztiválon a zenészekkel egy-egy koncert után este beülünk inni valamit. Érdekes, hogy a digitális forradalom közepette is leginkább a személyes kapcsolatok révén lehet érvényesülni, sőt ezek a találkozások egyre értékesebbek. Ennek köszönhetően jutottunk el a Loop Doctorsszal a Szingapúri Jazzfesztiválra, és minden évben koncertezünk New Yorkban is.

Számos rangos elismerésben részesültél, a legtöbbet a popzenei munkásságodért kaptad.

Talán a szélesebb közönség miatt valóban a könnyűzene van a figyelem homlokterében. A legrangosabbnak számító elismerést, Az Év Könnyűzeneszerzője díjat az Artisjustól kaptam, alapvetően a Unitedben nyújtott tevékenységemért. Egy ország énekelte a Végső vallomás, a Keserű méz vagy a Hófehér Jaguár című dalainkat, amelyek jól öregedtek, értek: a mai fiatalok is ismerik őket. A másik számomra fontos díj, amelyet a Uniteddel és a Loop Doctorsszal, valamint producerként a Group’n’Swinggel is megkaptam: a Fonogram.

Jelenleg milyen formációkkal dolgozol?

A Loop Doctorson kívül fontos projekt számomra a Szakonyi Milánnal öt éve alapított duónk, az áRON feat. Szakonyi Milán egy fúvósszekció közreműködésével. A Uniteddal nem tipikus könnyűzenét játszottunk, ezt a hagyományt próbáljuk Milánnal továbbvinni. A Hófehér Jaguár például négyszólamú jazzakkordra épül, és három hangnemen keresztül modulál, ezt rejtettük el diszkós alap mögé. Szeretem a rézfúvósokat; hatásos a hangjuk: jól szól a koncerteken, és magasabb energiaszintet ad a produkciónak. Figyelünk rá, hogy hitelesek legyünk, a dalaink érettebbek, az ötleteinket, egy-egy hívószót leírunk, és a szövegíróink – Orbán Tamás, Szabó Ági, Péterffy-Kis Márta – verssé formálják a gondolatainkat. Az egyik kedvenc dalom a Fiókok, amely édesanyám elvesztéséről szól, noha még élt, amikor írtam. Visszatekintés arra, amikor a fehérvári házában karácsonykor a komód fiókjaiban lapuló régi, fekete-fehér fényképeket megtaláltam és nézegettem. Egyre gyakrabban foglalkoztat, vajon a kislányom is így fogja-e nézegetni a családi képeinket harminc év múlva.

Ezeken kívül többek között Tóth Verával, a BIAK-kal (a Nemzeti Nagycirkusz háttérintézményével), Majkával és Palcsó Tomival dolgozom együtt.

Egyre kevesebb „külső” munkát vállalok – ezek hivatalosan „szakmunkák”, mégis igyekszem sok kreatív energiát beléjük tenni –, mint amikor például két éve Majkának a rapes műfajú dalait szvingesítettem (átírtam és áthangszereltem) a Swing turnéjukra. Egy ideje fontolgatom, hogy visszamenjek-e tanítani, mivel régóta foglalkozom zenekarokkal, zeneszerzéssel, és külső szemlélőként úgy érzem, egyre könnyebben látom meg, mitől lehetne jobb egy-egy zenekar. Talán segítségére lehetnék a fiatal zenészeknek.

Hogyan születnek a zenéid, és mi inspirál a komponálás során?

Ahhoz, hogy egy dal sikeres legyen, annyira természetesnek kell lennie a szövegnek és az éneklésnek, mintha az énekes beszélne. A szövegnek könnyedén kell áramlania a zenén át, ennek a kifejezésmódnak keressük a „zenei burkolatát”. A szerzeményeimnél a legtöbb esetben a zene van meg előbb, nem a szöveg. Egy kivétel van ez alól: a gyerekzene, mert az úgy születik, hogy verseket zenésítek meg. A feleségemmel, Mihályi Rékával Masni és Pocó című gyermekprodukciót hoztunk létre. Nemrégiben jelent meg a második lemezünk, és hamarosan turnéra indulunk az új albummal.

Emlékbuborék című dalod decemberben Tóth Vera előadásában debütált.

Ahogy öregszem, egyre inkább igyekszem olyan feladatokat vállalni, amelyeknek nagyon személyes és értékes magja van számomra. Verával régóta ismerjük egymást, unokahúga pedig jó barátnője a kislányunknak. Az előző karácsonyt náluk töltöttük, és gyakran látogatjuk meg őket Palkonyán, ahol idilli a hangulat: csodás a táj, a lányok Vera kutyáival önfeledten szaladgálnak a szőlőtőkék között. Verával megállapítottuk, hogy ezeken a találkozókon végül is mi „gyártjuk” az emlékeket a gyerekeknek. Innen jött az alapötlet: ezt a két élményt kombináltuk, és közben régi karácsonyi emlékeket idéztünk fel, a szövegírásra pedig Szabó Ágit kértük meg. Azt hiszem, jó szinergia jött létre: az Emlékbuborékot decemberben sokat játszották a rádiók.

Mindig írsz egy dalt, amikor megérint valami?

Szinte minden dalomat személyes töltet ihleti. Gondosan elraktározom az élményeimet, és erős bennem a késztetés, hogy egyszer kiírjam őket magamból. Sokat utazunk, és a zenéinkben sokszor visszaköszön az utazások lendülete, a rengeteg új élmény. Túl vagyok az útkeresésen, szakmailag már nem érhetnek nagy meglepetések. A Loop Doctorsban és az áRON feat. Szakonyi Milánban pedig megtaláltam azt a közeget, amelyben szabadon kibontakozhatok. A dalainkban az évtizedek során megélt élményeim is megjelennek.

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu