A jazz nem üzleti portéka

A jazz mint műfaj Magyarországon kevéssé ismert. Nem tartozik a populárisabb műfajok közé, így a műfaj kiválóságai sem kapnak elegendő figyelmet. Nemcsak a pályán való elindulást nehezíti meg ez tény, de sokszor adják fel álmaikat tehetséges alkotók és hagyják abba a zenélést vagy űzik csupán hobbiszerűen azt, mert nincs lehetőségük kiteljesedni. Szerencsénkre Dresch Mihály nem tartozott ezen alkotók közé. Pályája során számos rangos jazzfesztiválra hívták meg, így játszott a londoni Jazz Fesztiválon, a bécsi JazzFesten, és fellépett a párizsi New Morning Klubban is. Nemcsak híres fesztiválokon és klubokban fordult meg, de együtt játszott Archie Shepp-pel, John Tchicaival és számos kiváló, külföldi jazzelőadóval.

Mikor kezdődött a zenével való kapcsolata, ez a szerelem?

Az egész kisgyermekkoromban kezdődött, egy faluban nőttem fel Hajdú-Bihar megyében, ahol a nagyszüleim neveltek, itt a zenének, főként a népzenének nagy szerepe volt és ez komoly hatást tett rám. Korán elkezdtem citerán és szájharmonikán játszani. Aztán később, amikor idősebb lettem, és felkerültem Pestre a gépipari szakközépiskolába, volt egy osztálytársam, aki nagyon szerette a jazzt. Így kerültem kapcsolatba a műfajjal, és kezdtem el én is jazzt hallgatni.

Miért pont a jazz mellett kötött ki?

Teljesen véletlen találkozás volt a műfajjal. Ha lehet így mondani: öntudatlanul belesodródtam, de rögtön megtetszett, nagy hatással volt rám. Szinte azonnal éreztem a nemességét.

Egészen új műfajt hozott lére a jazz világán belül: ötvözte a népzenét és a jazzt. Mennyire volt ez tudatos?

Egyrészt szándékos, másrészt viszont nem előre kigondolt lépés volt, nem láttam teljesen tisztán, hogy mi lesz ebből. A mesterem, Szabados György nagy mértékben hatott rám és persze a kortársaimra is. Neki is hasonló volt a zenei világa, ez pedig meghatározta az én irányomat is. Elsőként élőzene formájában találkoztam a jazzel, ami fontos volt, hiszen a jazzben is van egyfajta közvetlenség, ahogyan a népzenében is. Nem véltelen, hogy a jazz kis klubokban alakult ki, ugyanis közösségteremtő ez a műfaj, ami oka lehet egyben annak is, hogy nem vonz nagy tömegeket, ugyanakkor a világon mindenütt befolyásolta a 20. század zenéit. Olyan természete van a jazznek, amely megengedi, hogy szinte mindent integráljon, ennélfogva világszerte kialakultak a karakterei. Így például Norvégiában vagy Németországban, Lengyelországban, Indiában és még nagyon sok helyen vannak olyan zenészek, akik a saját élményeik szerint integrálják a jazzt.

Elég furcsa elképzelni a norvég vagy az indiai jazz világát.

A jazz globális műfaj, de mégis igény kialakult minden országban egy sajátos arc. Ez alapvetően amerikai műfaj, és amikor az ember hallgatja a nagy amerikai jazzmestereket, akkor mindig úgy érzi: csak arra képes, hogy utánozza őket. Ezért szükség van szabadságra a zenén belül, mellyel saját magára jellemző zenét tud kialakítani. Így születtek meg a nemzeti, önálló jazzkarakterek is, akikhez én is tartozom, egy láncszem vagyok a gépezetben.

A jazz nagyon népszerű műfaj Amerikában, egy egész város épült a jazz műfajára. Miért lehet, hogy a világ más területein kevésbé terjedt el?

Valahol az is szépsége ennek a műfajnak, hogy nem annyira elterjedt. Az egyik oka ennek talán az lehet, hogy más a gondolkozása a médiának és más egy zenésznek, főként egy jazz-zenésznek. A jazzben vannak olyan kompozíciók, amelyek eltartanak akár húsz percig is, ha felveszik lemezre, de egy koncerten akár több órás is lehet. Ezeket pedig nem lehet lejátszani rádióban, mert nagyon hosszúak. Ez rendkívül belemerülő műfaj, nem a pillanatnyi hatásra törekszik, mint egy popsláger. Itt megengedett, hogy hosszabb idő alatt teljesedjen ki az ember, az érzelmei, akár egy szóló által, ez pedig abszolút nem médiabarát. Ha pedig egy kicsit is alkalmazkodnia kellene a média által elvártakhoz, akkor veszítene az értékéből.

Milyen előadók voltak hatottak önre ? akár külföldi, akár hazai?

Említettem már Szabados Györgyöt, ő volt rám a legnagyobb hatással. Nagyon sokat tanultam Toni Lakatostól, vele együtt jártam a jazzkonzervatóriumba, aki aztán világhírű szaxofonos lett, és most kint él Nyugat-Európában. Kőszegi Imre dobos, illetve Szakcsi Lakatos Béla bizonyos felállásait is nagyon szerettem. Ma is sokszor hallgatok meg más zenészeket, fiatalokat is. Amikor az ember beül egy élőkoncertre, mindig kap valami pluszt, mindig éri valamilyen impulzus. Külföldieknél pedig vannak bizonyos etalonok, a nagy mesterek, akiket nem lehet kikerülni, mert annyira fontos adalékai ennek a műfajnak.

Mennyire mondható kísérletezőnek a jazz?

Ez hozzáállás kérdése, de alapvetően én azt gondolom, hogy az. A jazz nem üzleti portéka, hanem művészet. Nagyon sok arca van, nyilván az alapokat meg lehet sajátítani, erre vannak az iskolák, de mindent nem lehet tanítani. Bizonyos dolgok tapasztalás útján, illetve aktív zenélés folyamán alakulnak ki.

Az utánpótlást e téren milyennek látja?

Nagyon sok fiatalt érdekel ez a műfaj, nem véletlenül jött létre a jazzkonzervatórium, amely most már főiskola. Egyre több diák van, és egyre magasabb szinten oktatják a műfajt, így nagyon sok jó zenész is kerül ki az iskola falai közül. A közönség is egyre változatosabb, vannak nagykoncertek, ahol tényleg nagyon sokan vannak, rengeteg fiatal is. A jazz alapvetően kortalan műfaj.

A Müpa szervezi a Jazz Showcase elnevezésű tehetségkutató rendezvényt, amely segíti a fiatal zenészek indulását. Ez nagyon fontos program, de mégsem kap igazán teret. Ennek mi lehet az oka?

A jazz rétegműfaj, belterjesebb, de ez nem feltétlenül baj, sőt talán pont ez a szépsége is. Hiszen hiába szól egy bizonyos rétegnek, nagy hatással van minden másra. Az igazi művészek öntörvényűek, nem alkalmazkodóak, ez pedig sokszor gátolja a népszerűséget. A jazznek is van ilyen aspektusa, egy kicsit ez a műfaj is öntörvényű. Egy nagyhatású művésznek pedig sokszor teret kell engedni, hagyni, hogy öntörvényű legyen, hiszen azért nem csak a tömegkultúrára vágynak az emberek. Ez magába szálló műfaj, itt nincsen semmi körítés, ennél fogva viszont erre nem lesz tömegigény. Magunknak kell meglépnünk ezt a kulturális igényt, hiszen a rádió ezt nem fogja tálcán kínálni, és lássuk be, ha tálcán kínálná, nem is lenne az igazi.

Nagyon szimpatikus számomra a Jazz Showcase programsorozatban, hogy utána is támogatják a tehetséges zenészeket, fellépési lehetőséget biztosítanak számukra. Ez azért nagyban megkönnyítheti sok kezdő művész életét. Mennyire nehéz elindulni ezen a pályán?

Rendkívül nehéz, mert nagyon kevés fellépési lehetősége van egy jazzelőadónak, ez pedig sajnos hamar kedvét szegi a szárnyalni vágyó fiatal zenészeknek. Ha utána jár valaki, akkor egy hónapban egyszer vagy kétszer felléphet kisebb underground helyeken, de sajnos nagyon kevés a hely és a lehetőség. Külföldi fellépési lehetőségek is egy-egy emberen múlnak, kapcsolatok révén működik a világ, amellyel nincs is semmi baj. De mindenhez idő kell, vannak olyan típusú zenészek, akik alkalmasak erre és építik a saját karrierjüket, keresik a kapcsolatokat, de vannak olyanok is, akik nem ilyenek, és hamar kedvüket szegik a kezdeti nehézségek. A Jazz Showcase nagyon hasznos, de sok jazz-zenész van és nem mindenki jut lehetőséghez. Az igazság az, hogy ez két irányba működik, és sajnos hiába vannak olyan zenészek, akik jó irányba változtatnának és pezsegnek, és hiába vannak ilyen lehetőségek, sokan bizony bepunnyadtak, elkényelmesedtek és úgy gondolják, jó ez így, ahogy van. Így viszont sok minden leülepszik, ami nem feltétlenül jó.

Mennyit változott az évek során a jazz? Milyen ma ahhoz képest, mint amikor betört az országba?

Nagyon sokat alakult, mint mondtam, ez folytonosan megújuló műfaj. Talán abban változott a leginkább, hogy nagyon magas lett a képzés színvonala. Korábban ez sokkal nyitottabb volt, ma inkább a mainstream vonalat követi, amely már klasszicizált műfaj, de ezt tanulják a fiatalok, mert ez ad egyfajta biztonságot. Pontosan megvan, mit hogyan kell játszani, bár a szólók és az élő játék által ? hiszen a jazz nagyon élő műfaj ? nagyon frissé tud válni a mainstream is. Számos árnyalata volt és van is a jazznek, de ez nagyban függ attól is, hogy kik és milyen gondolkodással zenélnek. Most a mainstream jazz divatos nagyon, és ezen belül sok olyan előadó van, aki szeretné ezt úgy éltetni, hogy minél inkább médiabarát legyen. Ám ez sajnos sokszor hajlik kommerszbe, hiába nagyon jó előadók. Bár én mindig azt gondoltam, hogy a zenében, a művészetben a gyengeséget is ugyanúgy vállalni kell, egy rossz koncertet is vagy akár egy kísérletezést, ami nem úgy sikerül, ahogy gondoltuk. A zene, a jazz nem mindig olyan, mint amikor elkészít valaki egy portékát, amelyet ha minél jobban kidíszít, akkor az annál kelendőbb lesz. Mi, emberek törékenyek vagyunk, nem lehet mindig páncélban járni, és nem lehet mindig frappánsnak lenni. Egy művésznek, egy zenésznek pedig az az ereje, hogy amikor rossz lelkiállapotban van, azt is meg tudja zenében fogalmazni. Ehhez azonban nem biztos, hogy kell a nagyközönség.

Azoknak a jazz-zenészeknek, akik most indulnak el a pályán, mit tanácsolna? Mi lenne az, amit akár ön is megfogadott volna kezdőként?

Mindenkinek azt tanácsolom, hogy hinni kell. Egyrészt önmagukban, másrészt abban, hogy kiteljesedhet és jó dolgokat fog alkotni. De nagyon fontos az is, hogy hinni kell Istenben, mert annyira törékenyek vagyunk, hogy anélkül nem megy.

Fischer Viktória

Fotó:dreschquartet.hu, jegy.hu