Színészi pályafutása és filantróp, valamint vállalkozói tevékenysége elismeréseként idén Jennifer Garnernek ítélte oda az év nője díjat a Harvard Egyetem színjátszóköre – jelentette be a társulat csütörtökön.

A 49 éves Garnert hagyományosan a Harvard téren tartott parádéval és mókás köszöntéssel ünneplik majd, és végül megkapja a színtársulat jelképes pudingostálját. A Hasty Pudding színjátszókör 1844-ben alakult a Harvard Egyetemen, a világ harmadik legrégebben fennálló társulatának tartja magát. Az év nője elismerést 1951-ben alapították, hogy azzal a szórakoztatás világában nyomot hagyó művészeket díjazzák.

Tavaly Viola Davisnek ítélték oda a pudingostálat, a korábbi díjazottak között volt Meryl Streep, Julia Roberts, Ethel Merman és Cher is. A díjátadó ceremóniát február 5-én rendezik meg, azon a napon, amikor a társulat új előadása is debütál. Molly Chiang társproducer elmondta: nagyon készülnek a ceremóniára, amelynek időpontja először esik egybe egy bemutatóval.

Garnert számos Emmy-díjra jelölték az Alias című filmsorozat főszereplőjeként. Filmjei közül a Juno, a Mielőtt meghaltam és a Hirtelen 30 is nagy is közönségsikert aratott.

A színésznő komoly szerepet vállal a Save the Children jótékonysági szervezet munkájában, és kampányol is érte. Emellett társalapítója a Once Upon a Farm nevű, organikus élelmiszert előállító cégnek, amelynek célja, hogy a legjobb minőségű ételt biztosítsa fenntartható módon a gyerekeknek.

Az év férfijának ítélt Hasty Pudding-díjat idén Jason Bateman kapja, aki Garner férjét alakította a Juno című filmben. Bateman díjazását már decemberben bejelentette a társulat. A női és férfi díjazottat külön ünneplik az egyetem campusán, Bateman ceremóniáját február 3-án tartják.

Nyitókép: AFP/Michael Tran