Fizikai Nobel-díj.jpg

John Hopfield és Geoffrey Hinton kapja idén a fizikai Nobel-díjat

John J. Hopfield amerikai és Geoffrey E. Hinton brit-kanadai tudós kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint. A tudósok az elismerést azokért az alapvető felfedezéseikért és találmányaikért kapják, amelyek lehetővé teszik a mesterséges neurális hálózatokat használó gépi tanulást.

A kitüntetettek 11 millió svéd koronán (388 millió forintnyi összegen) osztoznak. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

A fizikai Nobel-díjasok legjei

A fizikai Nobel-díjat 1901 óta most 118. alkalommal ítélték oda, hat alkalommal (1916, 1931, 1934, 1940, 1941, 1942) nem adományozták a kitüntetést. Eddig 227 díjat ítéltek oda, de a díjazottak száma csak 226, mert az amerikai John Bardeen – eddig egyedüliként – kétszer (1956, 1972) is megkapta a díjat. Az elismerésben 47 alkalommal részesült egy, 33 alkalommal kettő, 38 alkalommal három tudós.

A kitüntetettek között öt nő van: a lengyel-francia Marie Curie 1903-ban, a német-amerikai Maria Goeppert-Mayer 1963-ban, a kanadai Donna Strickland 2018-ban, az amerikai Andrea Ghez 2020-ban, a francia Anne L'Huillier pedig 2023-ban részesült az elismerésben. Marie Curie több szempontból is rekorder: ő volt az első nő, aki Nobel-díjat kapott (férjével, a francia Pierre Curie-vel megosztva), a kitüntetés történetében ők az első Nobel-díjas házaspár is. Marie Curie 1911-ben a kémiai Nobel-díjat is elnyerte, ezzel ő az egyetlen, aki két tudományágban is kiérdemelte az elismerést.

A fizikai Nobel-díjat legfiatalabban 1915-ben az akkor 25 éves brit Lawrence Bragg, legidősebben pedig 2018-ban a 96 éves amerikai Arthur Ashkin nyerte el.

Családi díjazásra a Curie házaspáron kívül is van példa a fizikai Nobel-díj történetében: Lawrence Bragg édesapjával, Williammel közösen részesült a kitüntetésben 1915-ben, és ha nem is egyszerre, de a dán Niels Bohr (1922) és Aage N. Bohr (1975), a svéd Manne Siegbahn (1924) és Kai M. Siegbahn (1981), valamint a brit Joseph John Thomson (1906) és George Paget Thomson (1937) személyében szintén apa és fia vehette át a kitüntetést.

A fizika magyar Nobel-díjasai

Magyar születésű tudósok közül eddig négyen kaptak fizikai Nobel-díjat. 1905-ben a Németországban dolgozó Lénárd Fülöp „a katódsugaras vizsgálatokra alapozott atommodelljéért (dinamida)” , 1963-ban az Egyesült Államokban élő Wigner Jenő „az atommagok és az elemi részek elméletének fejlesztéséért, kivált az alapvető szimmetriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért” , 1971-ben a Nagy-Britanniában élő Gábor Dénes „a holográfiai módszer felfedezéséért és fejlesztéséhez való hozzájárulásáért” , 2023-ban pedig a Németországban élő Krausz Ferenc csatlakozott hozzájuk.

Az elmúlt évtized fizikai Nobel-díjasai
2014 – A japán Akaszaki Iszamu és Amano Hirosi, valamint a japán-amerikai Nakamura Sudzsi (Shuji Nakamura) a kékfény-kibocsátó dióda (kék LED) feltalálásáért.
2015 – A japán Kadzsita Takaaki és a kanadai Arthur B. McDonald a neutrínóoszcilláció felfedezéséért, ami megmutatta, hogy a neutrínónak van tömege.
2016 – A brit David J. Thouless, valamint F. Duncan M. Haldane és J. Michael Kosterlitz az anyagkutatás terén elért elméleti eredményeikért.
2017 – Az amerikai Rainer Weiss, valamint Barry C. Barish és Kip S. Thorne a LIGO (lézer interferométeres gravitációshullám-vizsgáló obszervatórium) létrehozásában és a gravitációs hullámok kutatása terén elért eredményeikért.
2018 – Az amerikai Arthur Ashkin, a francia Gérard Mourou és a kanadai Donna Strickland a lézerfizika területén elért úttörő eredményeikért.
2019 – A kanadai-amerikai James Peebles, a svájci Michel Mayor és Didier Queloz a csillagászati kutatások terén elért úttörő eredményeikért.
2020 – A brit Roger Penrose, a német Reinhard Genzel és az amerikai Andrea Ghez a fekete lyukakkal kapcsolatos csillagászati kutatásokban elért úttörő eredményeikért.
2021 – Az amerikai-japán Syukuro Manabe, a német Klaus Hasselmann és az olasz Giorgio Parisi a komplex fizikai rendszerek megértésében elért úttörő eredményeikért.
2022 – A francia Alain Aspect, az amerikai John F. Clauser és az osztrák Anton Zeilinger úttörő kvantumfizikai kutatásaikért.
2023 – Krausz Ferenc magyar fizikus, valamint a francia Pierre Agostini és Anne L'Huillier az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereiért.

Ez is érdekelheti

Victor Ambros és Gary Ruvkun kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat

A két amerikai tudóst a mikro-RNS és a poszttranszkripciós génszabályozásban betöltött szerepe felfedezéséért ismerik el – jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

15+1 érdekesség a Nobel-díj történetéből

Hétfőtől jelentik be a Nobel-díjak kitüntetettjeinek nevét. A világ egyik legrangosabb elismerésének történetéből idézünk fel néhány érdekességet.

Krausz Ferenc: „nem voltam biztos benne, hogy álmodom-e vagy ez a valóság”

„Nem voltam biztos benne, hogy álmodom-e, vagy ez a valóság” – mondta a nobelprize.org oldalon közzétett interjúban Krausz Ferenc Németországban élő magyar fizikus, akit kedden otthonában ért a hír, hogy két másik kutatóval együtt ő kapja idén a fizikai Nobel-díjat.

Magyar kutató kapja az idei fizikai Nobel-díjat

Krausz Ferenc Németországban élő, magyar születésű fizikus, Pierre Agostini Egyesült Államokban tanító francia fizikus és Anne L’Huillier Svédországban dolgozó, szintén francia fizikus kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.