Jókai pavilonja volt a párizsi világkiállítás szenzációja

A magyar kiállítás sikeréről 1901. május 19-jei számában így számolt be a Magyar Szemle: „Hongrie. Akik idáig csak annyit tudtak róla, hogy ott, a művelt Európa keleti határán él egy ilyen nép; vagy a kik csak a lexikonok sovány és rossz adataiból, vagy a térképek színeiből ismerték ezt a földet – mert tapasztalatból mondom, hogy intelligens emberek a legnagyobb tájékozatlanságban voltak hazánkat illetőleg –, azok most belátták és megtanulták, hogy ez a kis nép megáll a maga lábán, halad a művelődés haladásával. A magyar név kivívta rég megérdemlett becsülését. (...) Pavillonjaink csakúgy hemzsegtek a sok tolongó látogatótól és a csodálkozás, meg elismerés hangja említette mindig a Hongrie nevet.”

„Világkiállítás volt akkor Párisban, idegenek nyüzsgése, uralkodók és maharadzsák vonultak be a világosság városába, híres politikusok és művészek, nagy ünnepségek bőséges munkát adtak az újságíróknak” – emlékezett Heltai Jenő a Szegény ember kocsisában az 1900. évi párizsi világkiállítás nagyszerűségére.

Miután Jókai Mór kilátogatott a világkiállításra, és ott fényes ünneplésben részesült, Heltai költői kérdést fogalmazott meg: „Mit tudtak ezek a kedves, műveletlen franciák Magyarországról? Mit Jókai Mórról, ennek a regényes országnak legnagyobb regényírójáról? Ha talán ismerték is a nevét, ha olvasták is valamilyen munkáját – […] nagyságát megközelítően sem tudták elképzelni” (Színes kövek).

Heltai talán kissé pesszimista volt Jókai külföldi ismertségével, megítélésével kapcsolatban.

Megjegyzendő, hogy a fordítások sok esetben nagyon gyengék voltak, és  a regényeket számos esetben németről fordították az adott nyelvre, így sokat veszítettek eredetiségükből.

A Jókai-fülkében egyébként a Révai-féle nemzeti díszkiadás mellett az akkor létező összes idegen nyelvű Jókai-fordítást is bemutatták a magyar rendezők, így reprezentálva az író külföldi népszerűségét.

Az első híradás a Jókai-szobáról a Pesti Naplóban jelent meg 1900. március 24-én: „Jókai-szoba a párisi kiállításon. A világkiállítás magyar csoportjában külön termet rendeznek be, amelyben csak Jókai irodalmi működését fogják mutatni. Kiállítják ott a nagy költő összes munkáit díszkötésben, még pedig a magyar eredetin kívül a világ mindama nyelvein is, melyekre Jókait lefordították. Azonkívül bemutatják itt amaz albumokat, üdvözlő iratokat és emléktárgyakat, melyeket Jókai Mór ötvenéves írói jubileumára kapott. A hivatalos magyar katalógus számára most írja Jókai Magyarország ismertetését. A katalógus négy nyelven fog megjelenni. Május közepén különben az ősz költő feleségével együtt szintén elmegy Párisba a kiállítás megtekintésére.” 

A Pesti Napló hasábjain a hazai olvasóközönség rendszeresen tájékozódhatott a párizsi fogadtatásról. „Parisból táviratozzák, hogy a magyar kolónia tegnap este Jókai Mór és neje tiszteletére bankettet rendezett, melyre a francia sajtó számos tagját is meghívta. (...) Jókai maga három felköszöntőt mondott: egyet magyar nyelven a párisi magyarokra, egyet franciául a francia újságírókra. Ez a felköszöntője valóságos szenzációt keltett. A magyar költő a kiállítást mint a munka ünnepét dicsőítette és poharát a francia köztársaság elnökére ürítette. Végül harmadik felköszöntője a francia hölgyeknek szólott. (...) A társaság cigányzeneszó mellett éjfélig jó hangulatban maradt együtt” – olvasható az 1900. június 3-ai lapszámban.

Helyes gondoskodás a kormánybiztosság részéről, hogy a Jókai-szoba minden látogatója egy kis füzetet kap, melyben Jókai élete és működése van megírva élénken és színesen, méltóképp Jókai nagy nevéhez. A francia nyelven irt kis füzet dr. Molnár Géza munkája. Jókai rövid életrajzán kívül benne van Jókai műveinek teljes bibliográfiája, az összes megjelent fordításoké is. Ebből kiderül, hogy Jókainak 137 munkája jelent meg német fordításban, 23 műve angol, 1 horvát, 6 dán, 16 finn, 7 francia, 4 hollandi, 7 olasz, 48 lengyel 2 román, 30 orosz, 2 rutén, 16 szerb, 2 szlovén, 16 svéd, 22 pedig cseh fordításban.”

„Jókai Mór tiszteletére tegnap Párisban ismét bankett volt, melyet a Cubat vendéglőben rendezett egy kiváló francia írókból álló bizottság. (...) Az első köszöntőt Clarette mondotta, üdvözölve a mestert, méltatva érdemeit az irodalom terén, és dicsérve lángoló hazafiságát. Utána Hervieu Pál szólalt föl, üdvözölve Jókait a francia írók nevében. Egyúttal bejelentette, hogy az Írók társasága tegnapi ülésén Jókait közfelkiáltással dísztagjának választotta meg. Jókai könyekig meghatottan válaszolt s a többi közt ezeket mondta: A lelkem, a szívem hozott ide Párisba. Franciaország a szabadság aziluma. Franciaország ifjúságom álma volt, most pedig öregségem meggyőződése.

„Jókai Mór ma kihallgatáson volt Loubet elnöknél s a napokban hazaérkezik Budapestre. Hir szerint a fővárosi írók és hírlapírók a vasúti pályaháznál ünnepiesen fogadják” – írja a Pesti Napló 1900. június 14-ei száma.

A július 15-ei lapszám hasábjain ez áll: „Jókai Mórt ritka ünneplésben részesítették a legkiválóbb francia írók, mikor nemrég nejével Párisban időzött. Az ünneplés egyik legszebb nyilvánulása volt az, hogy a Société des Gens-de-Lettres de France tiszteletbeli tagjává választotta és aranyérmet készíttetett, melyre ezt vésették: Hommage & Maurice Jókai. A társaság elnöke, Hervieu Pál most szép sorok kíséretében elküldötte az aranyérmet Jókainak, illetőleg Lukács Bélának, a párisi kiállítás magyar kormánybiztosának azzal, hogy juttassa el a költőhöz. (...) Az előkelő francia irodalmi társaság hivatalos értesítése, mely Jókait a megválasztásról értesíti, így hangzik:

Jókai Mór ezt válaszolta: Uram és kitűnő pályatársam! A legnagyobb hálával fogadtam önnek értesítését az oly fényes múltú és nagy befolyású francia írók társasága részéről történt megválasztatásom felől e társulat tiszteletbeli tagjává, melyet legnagyobb megtiszteltetésnek veszek. A szeretett és tisztelt francia pályatársak által nekem felajánlott emlékérem legdrágább ereklyéim között foglaland helyet, mint a jegyajándék a két, nemes ideálokért küzdő nemzet együttérzésének. (...)”

A magyar megjelenést gazdag fényképanyaggal mutatta be egy korabeli kiadvány (Magyarország a párisi világkiállításon – 1900. Hornyánszky Viktor – Erdélyi Mór, Bp., 1901). E kötetben néhány fényképpel illusztrálva a fejezet szerzője, Víg Albert pontosan leírja a Jókai-szobát: „A kapuk és vitrinák közötti mélyedésekben a magyar tudomány és közművelődés hat történelmi alakjának mellszobrai voltak piedestálon elhelyezve. Ezek: Szent István, Mátyás király, Werbőczy, Balassa Bálint, Pázmány Péter, Bethlen Gábor. (...) A bemenet szűk sikátorában jobbról a Petőfi Társaság, vele szemben balra a Kisfaludy Társaság volt jelképesen bemutatva. Az előbbinek vitrinája felett középen Petőfi, tőle jobbra Arany, balra Vörösmarty mellszobra. Ugyanilyen elrendezéssel a baloldalon Kisfaludy Károly, Bessenyei és Kazinczy mellszobrai.

A magyar szépirodalmat feltüntető ezen kis területről léptünk a Jókai-fülkébe, melynek közepén állott a magyar szépirodalom büszkeségének, nagy regényírónknak mellszobra élővirágokkal díszítve. A négy üveges szekrényben és könyvállványokon a költő eredeti és idegen nyelvekre lefordított munkáinak, továbbá díszokleveleinek és emléktárgyainak gazdag és érdekes kiállítása. […]”