Buenos Aires egyik rosszhírű városrészében, a Palermo negyedben született 1899. augusztus 24-én. Anyja, aki neves történelmi család, katonák és büszke szabadságharcosok leszármazottja volt, fordítóként dolgozott, apja, akinek felmenői között angolok is voltak, ügyvéd és pszichológiatanár volt. Otthon angolul és spanyolul beszéltek egymással, s így két gyermekük kétnyelvűként nőtt fel. Borges és húga számára meghatározó élmény volt a hatalmas ház a maga mérhetetlen gazdagságú könyvtárával és a nagy területű, labirintushoz hasonló kert. E két dolog, a könyvtár és a labirintus Borges későbbi munkáinak jellegzetes motívuma lett.
Borges a Brit Enciklopédiából tanult meg olvasni, majd az Ezeregyéjszaka, Poe, Wells, Mark Twain és Cervantes művei voltak első olvasmányélményei. Már egész kicsi gyerekként írónak készült, kilencéves korában spanyolra fordította Wilde A boldog herceg című meséjét, s ez meg is jelent az El Paísban. 1914-ben apja, egyre romló látása miatt, nyugdíjba vonult, s családjával együtt Genfbe költözött, ahol egy szemspecialista kezelte. Borges a College Calvin középiskola tanulója lett, latinul, németül és franciául is megtanult. Ekkoriban találkozott először a szimbolizmussal, s ismerkedett meg Walt Whitman műveivel. 1919-ben Spanyolországba költöztek, hosszas vándorlás után Madridban telepedtek le. Itt Borges csatlakozott az ultraista mozgalom fiatal íróihoz, verseket és esszéket írt, amelyeket később megsemmisített.
1921-ben visszatértek Buenos Airesbe, s Borges egyre inkább felfedezte szülővárosát, annak szépségeit, történelmi múltját és jelenét, 1923-ban Fervor de Buenos Aires (Buenos Aires-i láz) címmel verseskötete is megjelent. Ugyanekkor több irodalmi újságnak is külső munkatársa lett, köztük volt a legjelentősebb argentin irodalmi folyóirat, az 1931-ben alapított Sur. A harmincas évek elejére jócskán eltávolodott az ultraizmustól, s verseiben is egyre inkább a metafizikai problémák felé fordult érdeklődése. Egy idő után magától a költészettől is eltávolodott, novelláiban és esszéiben találta meg képzelete fantasztikus világának megjelenítő eszközeit. Az 1935-ös Historia universal de la infamia (A becstelenség egyetemes története) című munkájában a valóság keveredik misztikával és szürreális fikcióval, s ez a tisztán szellemi világ jelenik meg későbbi műveinek lapjain is.
1937-ben családjuk nehéz anyagi helyzetbe került, így Borges munkát vállalt a városi könyvtárban, ahol a nem túl sok szellemi kapacitást igénylő katalogizálással foglalkozott. Munkáját általában hamar elvégezte, s a fennmaradó időben klasszikusokat olvasott és többek között Virginia Woolfot és Faulknert fordított. 1938-ban meghalt imádott apja, ő pedig olyan fejsérülést szenvedett, amitől vérmérgezést kapott, s hetekig élet és halál között vergődött. A betegség hihetetlen kreativitást szabadított fel benne, a gyógyulása utáni években írta meg legjobb fantasztikus elbeszéléseit, amelyeket a Ficciones (Fikciók) című sorozatban gyűjtött össze. A könyvtárban végzett munka, ottani tapasztalatai ihlették A bábeli könyvtár című novellájának megírására is, amelynek képzeletbeli könyvtárában a hatszögletű könyvtárszobákban elhelyezkedő minden könyv azonos terjedelmű, nagyságú és kötésű.
Ugyanebben az időben egy írótársával közösen detektívtörténeteket is írt H. Bustos Domecq álnéven, majd politikai tárgyú cikkeket publikált. 1946-ban, Juan Perón uralomra kerülése után megnyilatkozásai miatt kitették a könyvtárból és a piacok baromfi- és nyúlvizsgálójává nevezték ki, amiről köszönettel azonnal le is mondott. Egy ideig angol nyelvi lektorként dolgozott, majd járta az országot, Blake-ről, Buberről, a buddhizmusról, a perzsa és kínai misztikusokról tartott előadásokat, miközben Az Alef című művéért a rendőrség minden lépését figyelte. 1950-ben az Argentin Írószövetség elnöke lett, 1955-ben pedig, Perón bukása után a Nemzeti Könyvtár igazgatójává választották, s az angol-amerikai irodalom professzora lett a Buenos Aires-i egyetemen.
A sors különös fintora, hogy ekkorra már teljesen elvesztette látását, műveit édesanyjának és titkárainak mondta tollba. 1956-ban Nemzeti Irodalmi Díjat kapott, majd 1961-ben Beckett-tel együtt megkapta a tekintélyes Formentor-díjat. Műveit igazán ekkortól kezdte megismerni a világ, s hamar népszerűvé vált. Ettől kezdve sokat utazott, amerikai és európai egyetemeken tartott nagy sikerű előadásokat. Írásai közül e korszakának kiemelkedő műve volt az El Hacedor (A Teremtő) és a Képzelt lények könyve, amelyekben szinte teljesen elmosta a próza és a költészet közötti határvonalat.
1973-ban lemondott könyvtárigazgatói posztjáról, napjait az utazás és az írás, illetve diktálás töltötte ki. Ekkor került szoros kapcsolatba egykori tanítványával, a japán-német származású Maria Kodamával, akivel 1985-ben Genfbe költözött. 1986 áprilisában a már súlyos beteg író feleségül vette Kodamát, ám házasságuk rövid életű volt, Borges 1986. június 14-én májrákban meghalt. Genfben temették el, szülővárosának Palermo negyedében pedig utcát neveztek el róla. Noha többször is esélyesnek tartották a Nobel-díjra, politikai nézetei miatt soha nem kapta meg.
Magyarul több jelentős munkája is megjelent, így a Körkörös romok, a Képzelt lények könyve, Az univerzum, amit mások könyvtárnak neveznek, A holdbéli nyúl és A költői mesterség, ezen felül pedig öt kötetben kiadták elbeszéléseinek, esszéinek és verseinek gyűjteményét is. Umberto Eco állítólag róla mintázta A Rózsa neve című regényében a könyvtárt őrző vak Jorge alakját.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)
