Jövőre fejezik be a Big Ben helyreállítását

Egyéb

Jövőre fejeződik be a Big Ben helyreállítása, amelynek összköltsége 89 millió font (37 milliárd forint) lesz az eredetileg becsült 29 millió font (12 milliárd forint) helyett – közölte kedden a brit parlament.

A londoni parlament ikonikus óratornya, a Big Ben helyreállításának költsége 79,7 millió fontra nőtt, miután a felújítás közben egy második világháborús bombát fedeztek fel, továbbá kiderült, hogy azbesztmentesítésre is szükség lesz. A koronavírus-világjárvány miatt a felújítás csúszott, és további kilencmillió fonttal nőttek a költségek.

Az órának otthont adó Erzsébet-torony renoválása 2017-ben kezdődött. A 178 éves építmény tüzetesebb vizsgálatakor derült ki, hogy károsodása miatt az eredetileg tervezetthez képest sokkal többet kell rá költeni. A keddi közlés szerint a felújítást 2022 második negyedében fejezik be a tervezett 2021 helyett. Nyáron várható, hogy újra összeszerelik az órát, a harang 2022 elején tér vissza. A Westminster látogatói idén ősszel már megnézhetik, ahogy a torony állványzatát elbontják.

A parlament építésze, Augustus Pugin tervei szerint neogótikus stílusban épült torony fölött alaposan eljárt az idő, aminek következtében például függőleges fala 46 centiméterrel megdőlt. A munkálatok során restaurálják az óra lapját, az óraszerkezetet, a torony falát, valamint a tetőszerkezetet is, és az óratorony visszakapja 19. századi színét. A lépcsők mellé liftet is beszerelnek, az órát megvilágító lámpákat pedig energiatakarékos LED-égőkre cserélik.

A felújítási munkák kezdete óta lényegében alig hallható a Big Ben harangja. A 13,7 tonnás harangot csak nagyon fontos események idején, például az újév köszöntésekor szólaltatják meg. Bár brexitpárti képviselők szerették volna, ha az unióból való kilépés alkalmából is megszólalt volna, ezt a magas költségek miatt végül nem engedélyezte a parlament.

A hagyomány szerint a londoniak 1859-ben az először megszólaló harangot, majd az órát, végül a tornyot is Benjamin Hall közmunkaügyi kormánybiztosról nevezték el Big Bennek. A tornyot II. Erzsébet királynő trónra lépésének 60. évfordulója, azaz 2012 óta nevezik hivatalosan Erzsébet-toronynak.

Nyitókép forrása: Wikimedia Commons