A tíztagú Group?n?Swing igazi szórakoztató zenét játszik. A képzett jazzmuzsikusok otthon vannak a swing, a hagyományos bigband-jazz, illetve a boogie világában, muzsikájukra táncolni is lehet, és azoknak, aki szívesebben maradnak ülve, a vokális szólamok, a hangszerszólók és a frappáns hangszerelési megoldások nyújthatnak kivételes élményt.

A zenekar debütáló albuma 2010-ben jelent meg Swing, amíg élek címmel. Három évvel később a Botrány! vert fel nagy port, amikor Fonogram-díjat kapott mint ?Az év szórakoztató zenei albuma?. Közben egy egész ország megismerhette Mihályi Rékát és a fess, virtuóz fiatalembereket a Retikül című számuk révén, amely a nagy hazai dalválogatóban a középdöntőig jutott, később pedig a hasonló című tévéműsor szignálzenéje lett. A zenekar 2013-ban látványos show-műsorral lépett a New Orleans Swingfesztivál keretében a Fesztivál Színház színpadára. A harmadik korongjuk, a Most légy férfi! 2015-ben látott napvilágot.

A MÜPA idei fesztiválnyitó estjén ? 2016. augusztus 26-án 19.30 órai kezdettel ? a tíztagú együttest a bő huszonöt tagú Bolyki Soul & Gospel Kórus egészíti ki. A Prima-díjas Bolyki Balázs vezette és saját módszertana által képzett, hatodik éve működő kórus kirobbanó szenvedéllyel, átütő életörömmel énekel. Sikerük záloga elszántságuk, illetve vezetőjüknek a Bolyki Brothers frontembereként szerzett kivételes tapasztalata, melyhez többek közt a kilenc Grammy-díjas Kirk Franklinnel, valamint a hazai zenei élet kiválóságaival való együttműködése segítette.