Május 25-én megnyitott a XX. Táblaképfestészeti Biennálé a szegedi Reök-palotában. A szakmai zsűri által kiválasztott öt mű alkotóit is díjazták az ünnepélyes esemény alkalmával.

ZSA_0827.JPG
Fotó: Zsiros Aliz / REÖK

Barnák László, a REÖK-öt üzemeltető Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójának köszöntőjével vette kezdetét a XX. Táblakép-festészeti Biennálé megnyitója szombaton a Reök-palotában. A főigazgató elmondta, ezen a napon több szempontból is Szegedre figyel a művészeti közélet, hiszen nemcsak a Nemzeti Színházban tűznek műsorra országos érdeklődésre számot tartó előadásokat, hanem a REÖK jeles visszatérő seregszemléinek egyike, a táblaképfestészeti biennálé is jubileumi, huszadik alkalommal nyílik meg a kultúrpalotában. Elmondta, 650 beadott alkotásból szigorú szelekció eredményeképpen mintegy 130 kapott helyet a REÖK kiállítótereiben, s a megtekinthető művek összesen 115 festőművész munkáját dicsérik, akik között Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjasok is képviselik a kortárs képzőművészet legjavát.

Az Összművészeti Központ vezető kurátora, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának dékánja, dr. Nátyi Róbert nyitotta meg a kiállítást. A művészettörténész röviden beavatta a jelenlévőket a biennálék elmúlt negyven éven átívelő történetébe, és elárulta, nem a színvonalas munkák hiánya okozta a zsűri szigorát. Aláhúzta, a be nem került alkotások között is számos, kiállításra és elismerésre méltó művet találni, ám a következetességet és az évről évre emelni kívánt művészi kvalitás célját szem előtt tartva döntöttek a válogatás végleges anyagáról. Bevallotta, talán önhittség, hübrisz a teljes magyar festőművészet reprezentációjára vállalkozni, hozzátéve, az intézmény, amely már kilencedik alkalommal ad otthont a rangos találkozónak, mégis törekszik arra, hogy ezt a nemes célt minél jobban megközelítse, és hű képet mutasson a hazai táblaképfestészet pillanatnyi irányairól.

A köszöntő- és megnyitóbeszédeket követően öt különálló szakmai díjat osztottak ki a dr. Nátyi Róbert művészettörténészből, Fürjesi Csaba festő- és grafikusművészből és Henn László András festőművészből álló zsűri döntése alapján. A Szegedi Vízmű Zrt. díját Biro Tímea kapta Szék előttem című alkotásáért. A Hunguest Hotel Szeged díját Kusnyar Eveline, a Kulturális és Innovációs Minisztérium díját Halmi-Horváth István, a Magyar Művészeti Akadémia szakmai különdíját Csáki Róbert vehette át, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának elismerését Király Gábornak ítélte a zsűri.

A különösen színes, újszerű témaválasztásban bővelkedő kiállítás június 30-ig látogatható a Magyar Ede téri kultúrpalotában.