Reök

Nagykorúságát ünnepli a szegedi REÖK

Egész napos, díjmentesen látogatható programsorozattal köszöntik a szegedi Regionális Összművészeti Központ (REÖK) alapításának 18. évfordulóját augusztus 16-án.

Ritka alapanyagokkal restaurálják a Reök Zöld szalonját

Felújítják a Reök Zöld szalonként ismert termét július és augusztus folyamán. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata jóvoltából a Reököt működtető Szegedi Nemzeti Színház bruttó ötmillió forintos beruházás keretében állítja helyre a kultúrtörténeti jelentőségű helyszínt.

Százötven műalkotást válogattak be a szegedi XLIII. Nyári Tárlatra

Lezárult a zsűrizés a XLIII. Nyári Tárlatra. Dr. Nátyi Róbert vezető kurátor ezúttal BOLDI – Szmrecsányi Boldizsár – és Incze Mózes képzőművészek közreműködésével válogatta össze a szegedi Regionális Összművészeti Központban (REÖK) május 17-én nyíló országos seregszemle kiállítási anyagát.

Szmrecsányi Boldizsár és Incze Mózes alkotásaiból nyílik kiállítás a szegedi Reök-palotában

Szmrecsányi Boldizsár Boldi szobrász- és Incze Mózes festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás Rezonancia címmel szombaton a szegedi Reök-palotában.

Szigorúan bírált a zsűri a táblaképfestészeti biennálén

Május 25-én megnyitott a XX. Táblaképfestészeti Biennálé a szegedi Reök-palotában. A szakmai zsűri által kiválasztott öt mű alkotóit is díjazták az ünnepélyes esemény alkalmával.

Száznál több művet válogattak be a szegedi Táblaképfestészeti Biennáléra

Magyarország és a Kárpát-medence számos szegletéből csaknem 650 nevezés érkezett a biennálé online regisztrációs felületén keresztül.

Szubjektív távlatok Szegeden

A Regionális Összművészeti Központ és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének együttműködése nyomán újabb nagyszabású tárlat nyílt Szegeden. A Távlat című kiállítás kilencven különleges alkotással várja a látogatókat.

Járjuk be a szegedi Reök-palota ismeretlen zugait!

Újra rendeznek rendszeres épületbemutató sétákat a szegedi Reök-palotában: a látogatók minden hónap egyik szombatján megismerkedhetnek a szecessziós épület történetével, jeles lakóival és rejtett szépségeivel.

Sárkány Győző életmű-kiállítás nyílt a szegedi Reök-palotában

Létidő címmel megnyílt Sárkány Győző életmű-kiállítása szombaton a szegedi Reök-palotában. A tárlaton a grafikusművész csaknem félezer alkotása látható.

A magyar származású aatoth franyo alkotásaiból nyílik kiállítás a szegedi Reök-palotában

A nyíregyházi születésű, Thaiföldön élő képzőművész A túlsó part című, ma nyíló reprezentatív kiállítása bővelkedik egzotikus hatásokban, megfejtésre váró talányokban, változatos méretű, szemet gyönyörködtető műalkotásokban.

Megnyitott Szegeden a XLII. Nyári Tárlat

Megnyitott az egyik legjelentőségteljesebb hazai képzőművészeti seregszemle, a Nyári Tárlat, amelyen a festmények mellett kézi és elektrografikák, kisplasztikák, szobrok, térinstallációk, vegyes technikájú alkotások is láthatók a Reök-palotában.

Lezárult a zsűrizés, hamarosan nyit a szegedi Nyári Tárlat

Hamarosan nyílik a 42. Nyári Tárlat a szegedi REÖK-ben. A képzőművészet számos ágazatát megjelenítő, rangos kortárs seregszemlére idén több mint 700 pályázat érkezett; a szakmai zsűri döntése alapján összeállt gyűjteményt június 16-ától tekinthetik meg az érdeklődők.

Tendenciák: kiállítás a szegedi Reök-palotában

Tendenciák címmel szombaton megnyílt a Magyar Festők Társaságának kiállítása a szegedi Reök-palotában.

Megnyílt a jelentkezés az XLII. Nyári Tárlatra

Idén XLII. alkalommal rendezik meg a hazai képzőművészet egyik kiemelt jelentőségű seregszemléjét, a Nyári Tárlatot. A szegedi REÖK-ben június 16-án megnyíló kiállításra április 30-ig várják a pályaműveket.

Április közepéig várják az alkotásokat a szegedi Táblaképfestészeti Biennáléra

Mától jelentkezhetnek az alkotók a Táblaképfestészeti Biennáléra. A kétévente megrendezett találkozóra a művészek ezúttal is online rendszerben pályázhatnak legújabb műveikkel. A hazai képzőművészet egyik legrangosabb seregszemléjére beválogatott alkotásokat május 27-től láthatjuk a szegedi REÖK-ben.

Megvannak a 41. Nyári Tárlat beválogatott alkotásai

Mintegy 150 pályaművet láthat a közönség az idei szegedi Nyári Tárlaton. A negyvenegyedik alkalommal megrendezett képzőművészeti seregszemlére rekordszámú alkotásból válogatta ki a szakmai zsűri a tárlat végleges anyagát. Az online kiállítás megnyitóját május közepére tervezi a Regionális Összművészeti Központ (REÖK).