„A jelent mutatjuk meg, ami klasszikus irodalmi életművekből táplálkozik” – mondja Juhász Anna, akinek legfőbb missziója, hogy az olvasás, a könyvek adta gazdagság lehetőségét minél több emberhez elvigye. Juhász Annával az utazás fogalom jelentésmezőjén botorkálva beszélgettünk az irodalomról és a folyamatos úton levésről.

Hegyi Júlia Lily
Juhász Anna/Fotó: Hegyi Júlia Lily

A nyár beköszöntével úgy gondoltuk, hogy a júniust kinevezhetnénk az utazás hónapjának. A te életedben viszont az utazás – talán minden túlzás nélkül mondhatjuk – mindennapi program. Az útra lépésed elsődleges célja az irodalomközvetítés. Ez egy belső utazás is volna?

Az úton levés nem feladat, hanem állapot, talán cél. Nem nekem, mindannyiunknak. Tanulni, tapasztalni, figyelni, felfedezni, megismerni, félelmet elengedni, áradni. Így, ilyen világba születtem bele. Elsőként nem is fizikailag utaztunk a szüleimmel, hanem a könyvekkel, a beszélgetésekkel. Aki utazik, kíváncsi. Aki kíváncsi, tanul. Aztán léptem, egyetemistaként Olaszországig meg sem álltam, és ma már, felnőttként leginkább a Kárpát-medencében és országon belül, hangsúlyosan kistérségekben misszióm, hogy az olvasás, a könyvek adta gazdagság lehetőségét minél többekhez elvigyem.

Amikor azt mondtam, hogy téged meghatároz ez a fajta „utaztató” irodalom, akkor a következőkre gondoltam: 2019 óta tartasz rendhagyó irodalomórákat diákoknak, évek óta járod az országot tematikus irodalmi estjeiddel, de néhány éve, átlépve az országhatárt, Irodalmi karaván néven viszed még távolabb az irodalmat, a magyar kultúrát. Az utazás jelentését többféleképpen is körüljárhatjuk. Kezdjük azzal, hogy milyenek ezek az irodalmi turnék?

Így van, de jó így egyben látni ez a folyamatot. Lehet kiindulás a gyönyörű magyar nyelv, amin íródott a Szülőföldemen, a Két karodbanA szarvassá változott fiú vagy az Alföld. Amin megszólal a magyar irodalom szerte a Kárpát-medencében. Ez máris valami, ami összekapcsol minket Szabadkától Kolozsváron át Balassagyarmatig. Ahogy édesapám, Juhász Ferenc mondta, „A magyar nyelv létem, jövőm és reményem. Mert a haza nemcsak a magyar nyelv, de a műveiben, az anyanyelv szavaiból megvalósult Lét is.” Hát igen, ez talán az a mottó, ami meghatározza, hogyan és miért utazom. Megtalálni és átadni a szavakat, együtt megismerni az életműveket, hallgatni a kortárs irodalmat, felfedezni az együtt erejében az irodalom üzenetét. Az Irodalmi karaván turnékon kortárs írókkal, alkotókkal utazom, pár nap alatt 8–9 fellépést teljesítve egy-egy régióban, határon túl. A jelent mutatjuk meg, ami klasszikus irodalmi életművekből táplálkozik. Petőfi, József Attila, Radnóti, Tamási Áron a forrásunk, és rajtuk keresztül is tanulmányozzuk az életünket. A közösségben hiszek, ennek megteremtése a legnagyobb feladat.

Csupán néhány kép szokott arról árulkodni, hogy ezek az utazások milyen hangulatban telnek. Mindenki másképp szeret utazni: van, aki olvas, van, aki zenét hallgat, sokan csak bámulnak ki az ablakon, viszont vannak olyan emberek is, akik leginkább beszélgetni szeretnek, feltéve, ha van hallgatóközönség. Te melyik vagy ezek közül?

A dokumentálás az utazásunk része, fontosnak tartom a közvetlenséget az élet minden területén. Amit a közönség a színpadon nem lát – sok esetben ott dől el, milyen lesz egy program. Az utazás alatt, a buszban, a könyvvel vagy a beszélgetéssel. Magamat nyitott embernek tarom, célom, hogy a velem utazó alkotókat megnyissam, jól érezzék magukat, biztonságban, és az együtt utazás sosem valami rutinmunka, hanem egy olyan élmény legyen, amire később is jó szívvel gondolnak. Az elmúlt években nagy barátságok születtek, és ez érződik a színpadi jelenlétben is.

Farkas Wellmann Endre mondta, hogy minden utazás egy belső utazás is. Te is beszéltél arról, hogy amióta írókkal és zenészekkel járod a Kárpát-medencét, megváltozott az életed. Hogyan kell ezt érteni?

Az együtt töltött idő intimitást szül – sokszor mondom ezt az ismerőseimnek, tudjuk, így van. Minden utazás során nemcsak élmények születnek, hanem emlékek is, mondatok, amiket egymásnak mondunk, együtt gondolkodunk, egy-egy fellépés mindig valami mást mutat önmagunkból is. Sok időt töltök buszokban, stábbal, a családomtól távol, ez mindig emlékeztet a misszióm súlyára, miért csinálom, és arra, hogy alapvetően mindannyian a saját utunkat járjuk. Tenni kell érte, semmi nem jön magától, semmi nem természetes. Az utazás lehetőség is, és szerencsére gyakran meg tudom osztani az élményt a kislányommal, Mimivel. Ő így nő fel, a folyamatos változásban, utazásban, beszélgetésben.

240527_Juhasz_Anna_Nagyrabe_Irodalomora-4729_edited.jpg
Juhász Anna. Fotó: Hegyi Júlia Lily

Ezért is érzem úgy, hogy az utazás fogalma nálad összekapcsolódik a találkozás lehetőségével. Ennek értelmében az irodalom is egy találkozás?

Feltétlen. Mi más lenne? Egy könyv annyiféle, ahány olvasója van. És mi, olvasók is mennyit változunk, így mindig más egy-egy vers, regény, történet. Radnóti, akinek idén dupla évfordulója van, azt írja, hogy „hívó kiáltás vagy a szigorú téli erdőn, ahol fröccsen a napfény”. Hát ez milyen szép, micsoda kép, micsoda gondolat! Hívó kiáltás, fröccsenő napfény – ezekből a képekből mi is gazdagodunk, a versekkel utazunk, ahogy átadjuk, tovább osztódik, a találkozás lehetősége máris előttünk van: van miről beszélgetni, van mit tanulni, van mire figyelni. Így utazunk, ilyen gondolatokkal, így járjuk az országot, akár százfős településeket is, keresve a katarzist.

Juhász Ferenc költő lányaként szinte belecsöppentél ebbe a világba. Mikor érezted azt, hogy ez a te valódi utad?

Húszévesen beteg lettem és egyedül voltam egy szanatóriumban. Minden más előtte – a nevelés, a tanítás, a becsület iskolája – alapozás volt. De ott, egyedül minden megváltozott. Csak én voltam, a hirtelen jött félelem, a kérdések, a könyvek és igen, a szorongás is. Azt sem tudtam, ki vagyok, mi lesz velem. Ekkor mentsvár volt minden sor és mellette minden dal, ezek töltöttek és a naplóírás. A hegyről lejőve már formálódott az új Anna, aki meg mer majd szólalni, aki szeretne a versek által magára találni és az élet fontos dolgaival foglalkozni. Mert mással nem érdemes már. Egész életem legnagyobb utazása volt ez.

Könyvekről írsz – az irodalmi szövegek is egy képzeletbeli utazást biztosítanak számunkra. Neked melyik könyv adta meg ezt az élményt?

Az Anna Karenina – a nő, aki utat keres. A félkegyelműNevetés a sötétben. Roth Akárkije. Thomas Mann Varázshegye. József Attila, Radnóti és a megrendítő Kormos István-versek.

Nemcsak magyar településekre viszed el ezeket a programokat, vendégeiddel voltatok többek között Olaszország és Franciaország városaiban is. Hogyan fogadják ezeken a helyeken a magyar szerzők műveiből összeállított előadás-sorozatokat?

Bizony, a szórványban élő emigráció is nagy szeretettel fogadja az irodalmi-zenés programokat, amelyek során közelebb léphetünk a közös múltunkhoz. Külön megható, amikor akár évek, évtizedek óta külföldön élő emberek egy-egy programunkon könnyekkel a szemükben szembesülnek a közös gyökerekkel, egy-egy vers és előadás elhozza a fent említett katarzist. Én magam az olasz emigrációból írtam a szakdolgozatomat, és az elmúlt években az eseményeinkkel voltunk Belgiumban, Luxemburgban, Olaszországban, Franciaországban, Ausztriában, mindig megtalálva a helyi kötődést, kapcsolódást a megidézett személy életművében.

Hogy visszatérjünk a magyar irodalom centrumába: irodalmi sétákat is szervezel Budapesten. Hogyan kell elképzelni ezeket a találkozókat?

Intim közeg, körülbelül ötven ember, közös felfedezés bő két órában, szóval megerőltető, de felemelő élmények ezek. Igen, utazások ezek a séták – én egy-egy színész kollégával végigbeszélem ezt a két órát, elhangzanak versek, levelek, történetek, miközben a valós élethelyszíneket tekintjük meg. Nagyon szeretem a sétákat, a Pilinszky-, Nemes Nagy-séta után idén Radnóti-sétával készülünk.

A tavalyi Petőfi-bicentenárium alkalmából kolléganőddel, Asztalos Emesével készítettétek el a Huszonhat év – Privát Petőfi című előadást, amelyben a költő útinaplói is kiemelt helyen szerepelnek. Úgy gondolom, ha az irodalom és az utazás kapcsolatát szeretnénk megvizsgálni, kezdhetnénk Petőfi azon szövegével, amelyben éppen ötvözi ennek a kettőnek a lényegét. Te mit gondolsz a költő Úti jegyzetek című művéről?

Mondhatnám, hogy régebben minden más volt – azért ez tényleg így van. Micsoda szövegek maradtak ránk az útinaplók, levelek által! Petőfi írása megrendítő és vicces, tudjuk, egy álommal kezdődik az Útirajzok. Ma talán fel sem fogjuk, mennyit gyalogolt és utazott ez az ember, követve álmait és sorsát; ezt az alázatot és szorgalmat mindenképpen eltanulhatjuk tőle. Váteszi hős volt a szememben, aki a szerelem és a szabadság mellett a szavak forradalmát is elhozta nekünk.

S ha már itt a nyár, milyen könyvek lapulnak majd a nyaralásra váró táskádban?

Sok elmaradásom van, ilyenkor nyáron jön a „szabad olvasás”, nemzetközi regények, az év alatt felgyülemlett recenziós példányok és az új előadások szövegkönyvei. Alig várom, hogy nekifogjak a friss könyveknek a Balaton-felvidéken, a cirkuszi kocsinknál, ahol a béke szigetén lehetek. Csönd van, víz, nyugalom, könyvek – ez pedig a legtöbb, amire most vágyom.