Július 12-én történt

Egyéb

1896-ban e napon alakult meg az újságírók első magyar szervezete, a Budapesti Újságírók Egyesülete. 1846-ban megszületett Szekrényessy Kálmán katonatiszt, szerkesztő, az első magyar sportlap alapítója és az első Balaton-átúszó, és ma ünnepli születésnapját Sass Sylvia Kossuth-díjas operaénekes.

Július 12-én történt:

1806 Napóleon francia császár megalakította a Rajnai Szövetséget.

1868 Megalakult Pesten az Általános Cipészmunkások Szakegylete, a Bőripari Dolgozók Szakszervezete elődje.

1896 Megalakult az újságírók első magyar szervezete, a Budapesti Újságírók Egyesülete.

1906 A párizsi fellebbviteli bíróság minden vádpontban rehabilitálta Alfred Dreyfus kapitányt, miután megsemmisítette a rennes-i hadbíróság – kémkedésért életfogytiglani fegyházra vonatkozó – ítéletét.

1943 A II. világháborúban a kurszki térségtől északra, Orjol környékén a Vörös Hadsereg elindította a Kutuzov-hadműveletet.

1947 A Párizsban kezdődött tanácskozáson tizenhat nyugat-európai ország elfogadta a második világháborúban tönkrement gazdaságuk helyreállítását célzó, ún. Marshall-tervet.

1953 Megjelent az Elnöki Tanács 1953. évi 10. számú törvényerejű rendelete, amely jelentősen enyhített a beszolgáltatás rendszerén.

1961 Szolgálatba állt a rakétaindításokat jelző első korai riasztóműhold, az amerikai MIDAS-3.

1962 A Rolling Stones brit rockegyüttes először lépett fel végleges felállásában a londoni Marquee klubban.

1975 A portugál fasiszta rendszer bukása után kikiáltották Sao Tomé és Príncipe Demokratikus Köztársaság függetlenségét. Az ország nemzeti ünnepe.

2005 Trónra lépett II. Albert monacói herceg.

2013 Hónapokig tartó heves viták után az ír parlament alsóháza elfogadta az abortuszt korlátozott mértékben legalizáló törvényt.

2018 A portugál parlament elfogadta azt a törvényt, amely 16 éves koruktól lehetővé teszi az ország állampolgárainak, hogy megváltoztassák az állami nyilvántartásban feltüntetett nemüket.

2022 Az Országgyűlés kivételes eljárásban módosította a kisadózó vállalkozók tételes adóját (kata). A módosítás ellen Budapesten és az ország több nagy városában tiltakozások kezdődtek, amelyen több ezer ember vett részt.

Július 12-én született:

Kr. e.100 Julius Caesar római politikus, hadvezér

1813 Claude Bernard francia fiziológus, akadémikus

1846 Szekrényessy Kálmán katonatiszt, szerkesztő, az első Balaton-átúszó, az első magyar sportlap alapítója

1863 Albert Calmette francia bakteriológus, szerológus

1868 Stefan George német költő

1882 Tóth Péter kétszeres olimpiai bajnok kardvívó

1884 Amedeo Modigliani olasz festő, szobrász, a párizsi avantgárd képzőművész iskola jelentős alakja

1903 Sántha Kálmán Kossuth- és posztumusz Széchenyi-díjas ideg- és elmegyógyász, idegsebész, akadémikus

1904 Pablo Neruda Nobel-díjas chilei költő

1913 Willis Lamb Nobel-díjas amerikai fizikus

1923 René Favaloro argentin szívsebész, a bypass műtét metódusának kialakítója

1928 Elias James Corey Nobel-díjas amerikai vegyész

1937 Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész

1943 Christine McVie többszörös Grammy-díjas angol énekesnő, zenész

1947 Orbán György Kossuth-díjas zeneszerző

1951 Sass Sylvia Kossuth-díjas operaénekes

1972 Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó

1997 Malala Juszafzai Nobel-békedíjas pakisztáni gyermekjogi aktivista, a Nobel-díj legfiatalabb kitüntetettje

Július 12-én halt meg:

1536 Desiderius Erasmus németalföldi humanista tudós, Ágoston-rendi szerzetes, filozófus és teológus

1773 Johann Quantz német zeneszerző és fuvolaművész

1804 Alexander Hamilton amerikai politikus, az USA első pénzügyminisztere, az Egyesült Államok alapító atyáinak egyike

1854 Batthyány Kázmér nagybirtokos, politikus, 1849-ben a Szemere-kormány külügyminisztere

1931 Nathan Söderblom Nobel-békedíjas svéd vallástörténész

1932 Tomás Bata cseh cipőgyáros, a Bata cipőgyár megalapítója

1935 Alfred Dreyfus francia katonatiszt, akit a róla elnevezett büntetőügy tett híressé

1939 Granville Charles Bruce brit dandártábornok, hegymászó, az 1922-es Mount Everest-expedíció vezetője, amiért az első téli olimpián aranyérmet kapott alpinizmus versenyszámban

1968 Seidner Mihály Kossuth-díjas elektromérnök, akadémikus

1978 Makláry Zoltán Kossuth-díjas színész

1983 Chris Wood angol rockzenész, szaxofonos és fuvolás

1986 Dischka Győző Kossuth-díjas textilipari kutató, mérnök

1988 Joshua Logan Pulitzer-díjas amerikai musicalíró, filmrendező, producer

2003 Bocz Gyula Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész

2003 Benny Carter amerikai jazz-zenész, szaxofonos, zeneszerző

2006 Mistéth Endre Széchenyi-díjas építőmérnök

2020 Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó, edző

A képen Sass Sylvia Kossuth-díjas operaénekes. Fotó: Várhelyi Klára / Wikipedia