Július 16-án történt

Egyéb

E napon született 1921-ben Guy Laroche francia divattervező, 1958-ban Michael Flatley ír származású amerikai sztepptáncos. 2002. július 16-án Akihito császár és felesége, Micsiko (képünkön) személyében első ízben látogatott japán császári pár Magyarországra.

Július 16-án történt:

622 Mohamed próféta az üldöztetések miatt elhagyta Mekkát, és híveivel kivonult Medinába. Ez az iszlám időszámítás kezdete.

1054 IX. Leó pápa küldöttsége kiközösítette Kerulláriosz Mihály konstantinápolyi pátriárkát, a Bizánci Birodalom legfőbb egyházi méltóságát, ezzel a kereszténység egy nyugati katolikus és egy keleti ortodox részre szakadt.

1769 Az 1635-ben alapított, jezsuita irányítású nagyszombati egyetemet Mária Terézia magyar királynő királyi egyetemmé nyilvánította, és ezzel állami fennhatóság és irányítás alá vonta.

1782 Bemutatták Wolfgang Amadeus Mozart Szöktetés a szerájból című operáját Bécsben.

1784 II. József császár elrendelte az első népszámlálást Magyarországon.

1820 Elindult menetrendszerű útján az első dunai gőzhajó, a Carolina.

1848 Madarász László és fivére, József vezetésével megalakult az Egyenlőségi Társulat, amely a radikális nemesi politikusok és Táncsics követőinek összefogását célozta.

1870 A francia-porosz háború idején napvilágot látott az első képes levelezőlap.

1918 Éjszaka a bolsevikok Jekatyerinburgban lemészárolták a fogságukban lévő II. Miklós cárt és családját.

1942 A párizsi rendőrség több mint 13 ezer zsidót tartóztatott le, akik közül a családokat, 8160 főt a párizsi Vélodrome d’Hiverben zsúfoltak össze, mielőtt Auschwitzba deportálták őket.

1945 Az amerikai Új-Mexikó államban lévő Alamogordo sivatagban végrehajtották a világ első kísérleti atomrobbantását.

1965 Átadták a Franciaország és Olaszország közti Mont Blanc-alagutat.

2002 Akihito császár és felesége, Micsiko személyében első ízben látogatott japán császári pár Magyarországra.

Július 16-án született:

1194 Assisi Szent Klára itáliai katolikus rendalapító szűz

1738 Taucher Ferenc jezsuita szerzetes, csillagász

1858 Eugéne Ysaÿe belga hegedűvirtuóz, zeneszerző és karmester

1872 Roald Amundsen norvég sarkkutató, aki elsőként érte el a Déli- és az Északi-sarkot is

1888 Török Gyula író, újságíró

1896 Trygve Lie norvég politikus, az ENSZ első főtitkára

1903 Lengyel Béla Kossuth-díjas kémikus, akadémikus

1911 Ginger Rogers Oscar-díjas amerikai színésznő, táncosnő

1918 Szilágyi János György Kossuth-díjas művészettörténész, klasszika archeológus, főmuzeológus

1921 Guy Laroche francia divattervező

1923 László Károly magyar származású író, műgyűjtő

1928 Anita Brookner Booker-díjas angol írónő és művészettörténész

1948 Bakos Ildikó Munkácsy Mihály-díjas szobrász

1948 Madarassy István Kossuth-díjas ötvös- és szobrászművész

1958 Michael Flatley ír származású amerikai sztepptáncos

1964 Miguel Indurain olimpiai bajnok spanyol kerékpáros, ötszörös Tour de France-győztes

Július 16-án halt meg:

1216 III. Ince, a 176. római pápa

1342 I. Károly, a nápolyi Anjou-házból származó magyar király

1557 Anna angol királyné, VIII. Henrik negyedik felesége

1868 Beniczky Lajos szabadságharcos, a felvidéki bányavárosok kormánybiztosa, a honvédsereg ezredese

2000 Pataky Imre Kossuth-díjas bábszínész

2000 Petri György Kossuth-díjas költő, műfordító, újságíró

2003 Celia Cruz Grammy-díjas kubai énekesnő

2014 Johnny Winter Grammy-díjas amerikai bluesgitáros

2021 Ráday Mihály Kossuth-díjas operatőr, rendező

Nyitókép: Akihito volt japán császár és felesége, Micsiko volt császárné a tokiói rezidenciájuk kertjében 2022-ben. Fotó: MTI / EPA / Japán császári udvar