Június 27-én történt

Egyéb

Ezen a napon nyílt meg az az első állandó budapesti cirkusz 1889-ben, helyezték üzembe az első bankautomatát Londonban 1967-ben, született meg Petrik Andrea színésznő, a Vígszínház művésze a vajdasági Temerinben.

Ünnep:

Szent László ünnepe – az 1077–1095 között uralkodó Árpád-házi királyt 1192-ben avatták szentté.

Június 27-én történt:

1889 A Városligetben megnyílt az első állandó budapesti cirkusz.

1898 A brit Joshua Slocum lett az első ember, aki egyedül vitorlázta körbe a Földet.

1905 Az orosz polgári forradalom idején lázadás tört ki a Patyomkin cirkálón.

1941 Magyarország hadba lépett a Szovjetunió ellen.

1956 A szabad sajtó és Rákosi menesztése mellett emeltek szót a Petőfi Kör tanácskozásán.

1967 A brit Barclays Bank észak-londoni elővárosi fiókjában üzembe helyezték az első bankjegykiadó automatát (Automated Teller Machine), az általunk is ATM-ként ismert pénzkiadó automata elődjét.

1988 A budapesti Hősök terén több tízezren tiltakoztak a romániai falurombolási tervek ellen.

1989 A magyar-osztrák határon Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter átvágta a vasfüggönyt, a határmenti drótkerítést.

2002 A Tokaji-hegyaljai borvidék és a budapesti Andrássy út is felkerült az UNESCO kulturális világörökség listájára.

2018 Megérkezett a Földtől 300 millió kilométerre lévő, 900 méter átmérőjű Ryugu kisbolygóhoz a japán Hajabusza-2 űrszonda.

Június 27-én született:

1462 XII. Lajos francia király

1738 Skultéty László magyar huszár, zászlótartó, Háry János alakjának ihletője

1869 Hans Spemann Nobel-díjas német zoológus

1888 Antoinette Perry amerikai színésznő, rendező, a Tony-díj névadója

1912 Sziklay Andor magyar-amerikai író, újságíró, műfordító, diplomata, hírszerző

1924 Brusznyai Árpád tanár, az 1956-os forradalom mártírja

1927 Csernus Tibor Kossuth-díjas festő

1927 Csőke József Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész

1941 Krzysztof Kieślowski lengyel filmrendező

1944 Gulyás Gyula Kossuth-díjas filmrendező

1954 Martin György Prima- és Makovecz-díjas népzenész, zeneszerző, az Etnofon Kiadó alapítója

1960 Szögi Csaba Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész

1968 Bertalan Ágnes Jászai Mari-díjas színésznő

1985 Petrik Andrea színésznő

Június 27-én halt meg:

1543 Agnolo Firenzuola olasz író, Apuleius Aranyszamár című regényének átdolgozója

1574 Giorgio Vasari olasz festő, építész, művészeti író

1958 Szatala Ödön botanikus, a vetőmagvizsgálat szakembere

1963 Gyenes Tamás Munkácsy Mihály-díjas szobrász

1997 Fodor András Kossuth-díjas költő, műfordító

1998 Bende Zsolt Liszt Ferenc-díjas operaénekes, kiváló művész, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja

2001 Jack Lemmon kétszeres Oscar-díjas amerikai színész

2003 Faragó „Judy” István rockgitáros, zeneszerző

2016 Bud Spencer olasz színész, a Piedone-filmek sztárja

2017 Thomas Michael Bond brit író, a Paddington mackó alakjának megteremtője

2021 Rétfalvi Sándor Munkácsy Mihály-díjas szobrász, érdemes művész

2021 Csom Gyula Széchenyi-díjas gépészmérnök, a magyar atomenergetikai jelentős alakja

A képen Petrik Andrea Pass Andrea A vándorkutya című darabjában a Vígszínházban 2018-ban. Fotó: Mónus Márton