Egy új kabalafigura bemutatásával ünnepli hatodik születésnapját szombaton a gyulai Almásy-kastély. A Dönci névre hallgató tacskó hamarosan múzeumpedagógiai feladatokat is ellát majd – tájékoztatott a kastélyt működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. szerdán.

Az intézmény vezetői az átadás évfordulójára időzítik a gyermekeknek készített tárlatvezető kiadvány, illetve annak főszereplője bemutatását. A Gróf Tacskó Dénes névre hallgató figura a kastély egykori uráról kapta a nevét. Kiválasztásában szerepet játszott, hogy a kastélyban született Schell Antónia, Almásy Dénes gróf egyenesági leszármazottja visszaemlékezései szerint több tacskója is volt a családnak.

A gyermekeknek készült kiadványt a látogatóközpont két tárlatvezetője, Szák Orsolya és Szilágyi Sándor írta, az illusztrációkat a szintén gyulai Opra Tamás készítette.

Tacskó Dönci és a tárlatvezető füzet az első eleme annak az építkezésnek, amellyel a kastély múzeumpedagógiai kínálatát szeretnék újragondolni. A látogatóközpont szakemberei foglalkoztató kiadványok készítésével és új foglalkozások kialakításával tervezik kiegészíteni a tárlatvezetéseket – idézi a közlemény Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető igazgatót.

A gyulai Harruckern–Wenckheim–Almásy-kastélyt 2,4 milliárd forintnyi európai uniós és hazai támogatásból újították fel, március 18-án lesz hat éve, hogy a 18–19. századi nemesség és cselédség mindennapjait és ünnepeit interaktív módon bemutató kiállítótérként megnyílt a látogatók előtt. Azóta megközelítőleg félmillió érdeklődőt fogadott.

Tavaly október óta a csaknem egymilliárd forintból megújult Stefánia-szárny bálterem, csemegetár és történelmi látványkonyha révén nyújt új szolgáltatásokat. A március 19-én, 11 órakor az Almásy-kastély kápolnájában kezdődő könyvbemutatót 10 órától egy tacskótalálkozó előzi meg, amelyet a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub szervez.

Nyitókép forrása: Almásy-kastély