Káel Csaba a szentendrei Skanzen esküvőre berendezett, kalotaszegi hímzésekkel gazdagon feldíszített hatalmas pajtájában adta hírül az egybegyűlteknek, hogy több évtizedes álma teljesül ezzel a mozival. A nagy előkép lehetne akár Carlos Saura, aki két híres munkájával, a Carmennel, illetve a Vérnásszal örökre feltette a térképre a flamenco táncot. „De ez a két film – tette hozzá a rendező – műtermi próbafolyamat közben létrejövő emberi kapcsolatokat mutat be. Mi ennél eggyel nagyobb dologra vállalkoztunk, és ennek a vállalkozásnak több előzménye is van.”
A folytatásban kiderült, hogy nagyjából a film történetének idején, a nyolcvanas évek elején ő maga is belekóstolt a néptáncba. Néhány évvel később, 1988-ban a film vezető koreográfusával, Zsuráfszky Zoltánnal, valamint Farkas Zoltán Batyuval készítették el a Hagyományainkból című alkotást, amelyet Amerikában is bemutattak. „Akkor kezdtünk el arról ábrándozni, hogy egyszer kellene csinálni egy dramatizált táncfilmet” – jelölte meg évre pontosan az ötlet keletkezésének idejét.
Lajos Tamással szintén akadnak a mostani munkához köthető közös emlékeik. A jelenlegi forgatási helyszínen, a Skanzenben már a 2000-es évek legeslegelején készítettek olyan reklámfilmeket, melyekben táncosok szerepeltek, és a helyszín képileg már akkor megérintette őket. Az szintén közös bennük, hogy rajonganak a kalotaszegi népművészet látványos kincseiért.
Visszatérve személyes emlékeire elárulta, hogy azok is megjelennek a filmben, hiszen az 1981-ben játszódó történet szereplőihez hasonlóan abban az esztendőben ő maga is „becsöppent” egy ilyen esküvőbe, Magyarvistán. Az akkori élmény maradandó hatásának is köszönhető, hogy most leforgatják a Magyar menyegzőt.
A nyolcvanas évek elején a személyes élmény hatására egy életre lenyűgözte az ottani emberek hozzáállása, barátságossága, vendégszeretete, a kalotaszegi viselet, a zene és a tánc. „Úgy érezzük, most már tényleg eljött az ideje annak, hogy végre elmeséljük, illetve filmen keresztül bemutassuk, milyen hatalmas kincs örökösei vagyunk” – mondja a rendező. A hagyományos vidéki élet egyik csúcspontja, a hagyomány és a jelen találkozása az esküvő, ezért is választották ezt az eseményt a film központi dramaturgiai elemeként.
A szereposztásra is büszke Káel Csaba, hiszen a két budapesti fiatalember, András és Péter történetét nyomon követő történetben, akik a 70-es évek végén Budapestről Erdélybe utaznak, hogy részt vegyenek András unokatestvérének lakodalmán, megjelennek Magyar Nemzeti Táncegyüttes és az Állami Népi Együttes művészei, a zenét pedig Pál István Szalonna és kiváló kollégái szolgáltatják. A film egyik főszereplője Törőcsik Franciska, aki jelenleg a Hunyadi-sorozat révén került a nemzeti filmes látótérbe. Olyan kiváló művészek szerepelnek még a történetben, mint Kovács Tamás, Kövesi Zsombor, Bubik Réka, Györgyi Anna, Lengyel Ferenc, Ertl Balázs, Rohonyi Barnabás és Znamenák István. Megjelennek az egykori táncházmozgalom olyan legendás résztvevői, megteremtői is, mint Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Farkas Zoltán Batyu, Tóth Ildikó Fecske, valamint a Muzsikás együttes.
Később azt is elárulta, hogy számára az is hatalmas élmény, hogy a hazai filmipar egyik vezetőjeként az életben nem tudna ilyen közel kerülni a kollégákhoz, mint egy forgatáson. „Most a saját bőrömön érzem, hogy mit alkottunk itt a filmipar kapcsán. Nagyon jó élmény ennyi kiváló szakemberrel és művésszel forgatni.”
Lajos Tamás, aki a producerkedés (Semmelweis, Blokád, Ida regénye) mellett újra operatőrként dolgozik, arról beszélt, hogy tinédzserkori idolja volt Korniss Péter, a nagyszerű fotográfus, aki évtizedeken át dokumentálta az erdélyi hagyományok túlélését, megőrzését és változásait. Nagy részben azért is lett belőle operatőr, mert lenyűgözték Korniss fotográfiái és munkássága.
„Mi is megpróbáljuk a film kalotaszegi belső felvételeit úgy világítani, ahogy ezt annak idején Péter tette.
Nyilvánvalóan nem fog sikerülni olyan színvonalon, de igyekszünk autentikus hangulatot, látványt teremteni a képeink által.”
Zsuráfszky Zoltán koreográfusban szintén több mint három évtizede mocorog a vágy egy magyar néptánccal behatóbban foglalkozó film után. „Óriási dolog ez nekünk, akik néprajzzal foglalkoztunk, és az elejétől fogva benne vagyunk az eredeti táncházmozgalomban, hogy léteznek olyan kiváló szakemberek, olyan producerek akik újból táncfilmet akarnak Magyarországon készíteni.”
A koreográfus szerint ilyen táncfilm eddig még nem született itthon, tehát akár műfajteremtőnek is nevezhetjük. Hálás azért, hogy mindazt a kincset, amelyet társaival együtt évtizedekig néztek, gyűjtöttek, most ilyen méltó keretek között adhatják tovább.
Úgy érzi, hogy a film megőrzi és közvetíti az egyre halványuló népi kultúra képi és érzésvilágát, dinamikáját és erejét, amellyel ők még találkozhattak, és amelyet náluk is néhány évtizeddel korábban Bartók Béla vagy Kodály Zoltán tanulmányozott behatóan.
„Szeretnénk átadni a mai közönségnek, a fiataloknak is, milyen élmény belecsöppenni egy kalotaszegi mulatságba, milyen élmény egy legényest hallgatni és nézni, vagy akár részt venni abban, amikor fantasztikus dinamikával, szenvedéllyel táncolnak, a hagyományok alapján, amelyet a magyarság a középkor óta őriz.”
Azokat az ott élőket, akiket a néprajzosok, zene- és tánckutatók megkerestek, megkeresnek, hivatalosan „adatközlőknek” hívják, de valójában ők a barátaik – tette tette hozzá. A filmben is hallható zenészek szülei muzsikáltak ötven évvel ezelőtt. Véleménye szerint hatalmas élmény lesz magas játékfilmes színvonalon szembesülni az élő hagyománnyal.
„1984-ben mi is ott voltunk a kedves feleségemmel egy barátom esküvőjén, ami épp olyan volt, mint a filmbéli. Csodálatosan éreztük magunkat, annál is inkább, mivel ott kezdett bontakozni a szerelmünk.
A nagyszerű prímás, Pál István Szalonna is annak örül leginkább, hogy terveik szerint ezzel a filmmel kaput nyitnak a nagyközönség előtt kedves világukra: „lényegében bolondjai vagyunk ennek a kultúrának, és most megmutathatjuk, miért hiszünk benne, miért hisszük azt, hogy a Kárpát-medencei közösséget az ember tudja megtartani.”
„Mi ezekben a lakodalmakban jártunk, járunk, muzsikálunk. Minden, amit a filmben játszunk, minden, ami a filmben történik, valóság – szögezi le. – Ma már nem biztos, hogy százan lennének népviseletben, lehet, hogy csak húszan, de a történet, a szerelem, a muzsika, az emberi érzés, érték örök. A zenéket igyekeztem úgy összeválogatni, mintha holnap azt mondanák, hogy gyere, fiam, állíts össze egy esküvői listát Kalotaszegen.”
A muzsikusokat is gondosan válogatták össze. Történelmi muzsikuscsaládok, nagy zenészgenerációk örököseit hívták meg, akik az elmúlt évszázadokban Kalotaszegen szolgáltak az emberek mellett, és végigmuzsikálták az életüket. Kalotaszegen minden egyes régióban egy-egy család vitte a muzsikáját – mondja a prímás, majd sorolni kezdte a meghatározó famíliákat: az Árusok, a Csipás nemzetség, a Varga család, Neti Sanyi bácsiék. A régi családok ma is aktív tagjai megjelennek a közreműködők között: „Van egy Árus Bélánk harmonikán, ifjú Neti Sándor hegedül, Varga István Kiscsipás szintén hegedül. Tóni Rudi, az egyik legnagyobb kalotaszegi brácsásgeneráció utolsó élő mohikánja is velünk van.”
A muzsikus hisz benne, hogy mindenki, aki ezt a filmet egyszer megnézi, érezni fogja, hogy ő is szeretne rácsapni a lábára, megkóstolni egy darabka töltött káposztát, megtanulni egy rigmust,
A Magyar menyegző bemutatását jövőre tervezik az alkotók.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
