Kaffka Margit és Kosztolányi Dezső egyaránt szorosan kötődött a Nyugathoz. Mindketten rendszeresen publikáltak a folyóiratba, az első nemzedék képviselői között tartjuk számon őket. Személyesen is több alkalommal találkoztak. Kosztolányi részt vett Kaffka irodalmi teadélutánjain, és az is előfordult, hogy a Nyugat-matinékon mindketten részleteket olvastak fel a műveikből. A Pesti Hírlap 1911. május 25-i száma beszámol arról, hogy az aznap este záró Nyolcak-kiállításon együtt léptek fel. Egy korábbi lapszámból az is kiderül, hogy a kiállítás anyagából mindketten vásároltak műveket.
Kapcsolatuk emblematikus pontja, amikor Kaffka 1907-ben recenziót ír Kosztolányi Négy fal között című verseskötetéről.
Ez azért is izgalmas publikáció, mert az első kritika Kosztolányi első könyvéről, amely ráadásul a Nyugat első lapszámában jelent meg.
Kaffka alapvetően elégedett Kosztolányi debütálásával. Mint írja: „Jó, hogy már ő is itt van”, mivel kiegyensúlyozta és teljessé tette a fiatal líra képét. Ugyanakkor hangsúlyozza: Kosztolányi költeményei nem a versformák miatt izgalmasak, hiszen azok kötöttek és szigorúak. „Nem, – itt nem a kifejezés, a szó, a hang, hanem a fogalmak, a szók jelentése, a dolgok eleven képe, e pazarul termékenyítő belső jegyek állanak össze csodálatos, kifejezhetetlen és ma még analizálhatatlan egységbe. Az olvasónak is »lelkébe játszik a tündéri színház«.”
Kaffka kiemeli még, hogy „a paraszti dolgok” tekintetében nagyon érdekes ez a líra. Kosztolányi „egy empire-lélek, amely a saját szeme finom ködén át látja a nép fiát. (...) De azért Kosztolányi ezt a langyos tónust is össze tudja szűrni valami csaknem pikáns finomságú összhatásban a legmodernebb látás megszűrt színeivel.”
Végezetül így értékel: „Egészben véve haszon és nyereség nekünk Kosztolányi, akiről újabban néhány prózai dolgozata révén derült ki, hogy komoly és öntudatos esztéta.” Ám az utolsó bekezdésben bírálja is a kötetet: szerinte túl sok vers került bele.
„Legkevesebb harmincat egészen el kellett volna hagyni. A »gyilkosok«-ért meg kellene őt fenyíteni. De mindez csak rendezésbeli hiba. Mert rossz verset, kérem szeretettel, minden »verstanáló« tanál, óh, jaj, de mennyit! Különbség csak az, hogy az ügyesebbje nem nyomatja ki, sőt le se írja. – Mégiscsak a jó versei teszik a poétát.”
Annak nincs nyoma, hogy Kosztolányi valaha írt-e Kaffka műveiről kritikát vagy recenziót, de az biztos, hogy nagyra tartották egymás művészetét.
Kettejük baráti viszonya Kaffka halálával ért véget.
A nagy spanyolnátha-járványban mindketten érintettek voltak, Kosztolányi egész családja megfertőződött, Kaffka pedig fiával együtt belehalt a betegségbe. Az Az Újság 1918. december 8-i számában írják: „Kaffka Margit néhány napos betegség után meghalt. A spanyolkór vitte el.” A szigorú látogatási tilalom ellenére az írónő a betegágyához kérette orvos férjét, Bauer Ervint, s szó szerint a karjaiban halt meg.
„Megdöbbentünk Kaffka Margittól. Az arca szilvakék volt. Én az első pillanatban azt hittem, hogy a kék anyaggal bevont ágyneműje reflektál az arcán, de ez a halál reflexiója volt. (…) Magasra polcolt párnáira fektettük, agyongyötört urát újból az ágy szélére ültette, átölelve tartotta, aki szinte érthetetlen rövid idő múlva érezte, hogy az ölelése egyre gyengébb lesz. Meghalt” – jegyezte le a történteket a jelen lévő orvostanhallgató, Jaulusz Borbála.
A Kosztolányit is alkalmazó Pesti Naplóban Hatvany közölt nekrológot. Az Akadémia december 1-jei ülésén a beteg Ady helyett Móricz elnökölt. Első bejelentése egyik tagjuk, Kaffka halála volt. Kosztolányi Dezsőné életrajzi könyvében állítja, hogy „Kosztolányi Dezsőnek kell(ett) felette gyászbeszédet tartani”. Ezt azonban nem lehetett igazolni. Az akkor megjelent Nyugat-szám és az írónő bibliográfiai adatait feldolgozó Rolla Margit kutatásai is arról tudósítanak, hogy Babits és Móricz mondtak búcsúbeszédet Kaffka Margit temetésén.
A Petőfi Irodalmi Múzeum nemrégiben mindkét életművel foglalkozott.
2019 tavaszán rendezték meg a Kaffka Margit halálának századik évfordulójára emlékező konferenciát. Anyagának nagy része az online is elérhető, Studiolo című tanulmánykötetben olvasható. Ebben többek között a Mária évei és a Bovaryné szövege közötti intertextuális kapcsolatokról, Kaffka és Virginia Woolf művészete kapcsán a tekintet szerepéről, Kaffka személyes és irodalmi kötődéseiről, az író levélírói identitásáról és a szövegeiben megjelenő sebekről és sebhelyekről olvashatunk. A kötet függelékében Kaffka Margit relikviáit, valamint a róla készült műalkotásokat tekinthetjük meg; azokat, amelyeket a PIM őriz. Látható például Sassy Attila Kaffkáról készített pasztellportréja, az író halálfejes gyűrűje vagy Firenzéből származó, háncsból készült legyezője.
Parádi rámutatott, hogy Kaffka nagy hatással volt Kosztolányi prózájára.
Kaffka Margit Színek és évek vagy Mária évei című regényei is a modern magyar regényhagyomány azon vonulatába illeszkednek, amelynek bázisa a kisvárosi tér – amely szűkös és nyomasztó, korlátolt és korlátozó, kollektív, de személytelen, a sajátban felismert idegen világ. E tekintetben Kaffka műveitől nem állnak távol Kosztolányi „sárszegi” regényei.
A PIM-ben aktuálisan is futó Édes Anna / Kosztolányi – Trianon 100 című kiállítás egyértelműen igazolja a szövegpárhuzamokat Kosztolányinak abból a korszakából, amelyről eddig kevés szó esett. Kaffka például cikket írt az őszirózsás forradalomról, amelyből kiderül, hogy hasonlóan vélekedett róla, mint Kosztolányi.
Parádi elmondta, hogy a kiállítás sok újdonságot hozott Kosztolányi életművének feldolgozása terén is. A tárlat megvilágítja, hogy az unokatestvér, Csáth Géza halála, valamint a trianoni tragédia nagymértékben befolyásolta prózaírói tevékenységét. E két trauma eredményezte, hogy megszerkesztette a Vérző Magyarország című antológiát, és sokat vívódott azzal az örökséggel is, amit Csáth ráhagyott. Csáth ugyanis élete végén arra kérte, hogy írjon regény a tragédiájáról, és ehhez instrukciókkal is ellátta. Kosztolányi az Édes Anna megírását követően hozzáfogott a regényhez, szövegvázlatok is fennmaradtak, de a mű sosem készült el.
A PIM kiállítása a járványügyi korlátozások után május 4-től újra látogatható. Addig is olvasható a tárlatról írt beszámolónk.
A beszélgetés itt visszahallgatható.
Nyitókép: Székely Aladár: Kaffka Margit és Székely A. László: Kosztolányi Dezső. Mindkét felvétel a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében található.
