Kaffka Margit
December 1-jén történt
„Az írott szó becsületét nem a videó és a televízió tette tönkre, hanem az a keserű felismerés, hogy a könyvtárak roskadásig vannak ugyan szép és igaz gondolatokkal és világmegváltó tanokkal – de az életünk mégis ott tart, ahol tart: katasztrofális állapotban” – fogalmazta a ma nyolcvankilencedik születésnapját ünneplő Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, Müller Péter.
Maga, Margitkám, olyan nagy tehetség, hogy már nem is számít nőnek
Kaffka Margitot joggal tartjuk a 20. század egyik legjelentősebb női alkotójának. Művészetével új távlatokat nyitott a női irodalom területén. Születésének 145. évfordulóján erre emlékezünk.
Június 10-én történt
Június 10-én ünnepli nyolcvanharmadik születésnapját Ernyey Béla színművész, aki többek között a győri Kisfaludy Színház, a Vígszínház, majd a bécsi Theater an der Wien tagja volt. Országos népszerűségét a Princ, a katona című tévésorozatnak köszönheti, később olyan filmekben láthattuk, mint a Nápolyt látni és…, és A szeleburdi család. Emellett számos tévéjátékban és tévéshow-ban szerepelt, illetve regényei, önéletrajzi kötetei is megjelentek.
Öt írónő, akik kiharcolták a nők méltó helyét az irodalomban
Az írás sokáig kizárólag a férfiak privilégiuma volt. Azóta már látjuk, hogy a nőknek helyük van az irodalom színterén - ezt az utat viszont ki kellett taposni. Lássuk, kiknek köszönhetjük mindezt!
December 1-jén történt
Ezen a napon született Vörösmarty Mihály 1800-ban, és mutatta be 1879-ben a Nemzeti Színház Csongor és Tünde című, egyszerre mesei és filozófiai drámai költeményét. A mű már 1830-ban elkészült, de kiadását a cenzúra nem engedélyezte. A premiert az 1855-ben elhunyt szerző már nem élhette meg.
Halála után is gazdagította a magyar irodalmat Radnóti Miklós
Nyolcvan éve, 1944. november 9-én halt meg Radnóti Miklós költő, műfordító, a 20. századi magyar líra egyik meghatározó alakja, akinek korai költészetét a szabadvers forma, a lázadó expresszionista hang jellemzi, az egyre fenyegetőbb létben megszülető művei azonban már kiérlelt, klasszikus formát mutatnak.
Június 10-én történt
Ma ünnepli születésnapját Csákányi Eszter Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
December 1-én történt
Ezen a napon született Vörösmarty Mihály 1800-ban, és mutatta be 1879-ben a Nemzeti Színház Csongor és Tünde című, egyszerre mesei és filozófiai drámai költeményét. A mű már 1830-ban elkészült, de kiadását a cenzúra nem engedélyezte. A premiert az 1855-ben elhunyt szerző már nem élhette meg.
Június 10-én történt
Ma ünnepeljük a szecesszió világnapját magyar kezdeményezésre. Ezen a napon hunyt el Lechner Ödön magyar és Antonio Gaudí katalán építész is.
Irodalmi szerelmek – Kaffka Margit és Lesznai Anna élete
Június 29-én a közönség kedvenc sorozatával, az Irodalmi szerelmek nyolcadik részével folytatódik a Várkert Irodalom Aposztróf sorozata. Az esemény során újra a valós térben találkozhat közönségével az Aposztróf, ráadásul ezúttal rendhagyó helyszínen, a Budavári Palotanegyed Oroszlános udvarában.
„Mégiscsak a jó versei teszik a poétát” – Kaffka Margit és Kosztolányi Dezső kapcsolata
A Sziveri Intézet beszélgetésén Parádi Andrea muzeológus és Arany Zsuzsanna irodalomtörténész mesélt Kaffka és Kosztolányi kapcsolatáról.
Három regény három nő tollából!
Sorozatunkban olyan műveket mutatunk be, melyeket örömmel vehetnek kézbe azok, akik Jane Austen és a Brontë nővérek könyvein nőttek fel. Korábbi két cikkünkben a 19. század első és második felének regényvilágába kalauzoltuk el olvasóinkat. Most pedig következzen a 20. század eleje! Kik alkottak akkor? Jöjjön három regény három nő tollából!
Újabb regények Austen-rajongóknak
Korábbi két cikkünkben a 19. század első és második felének regényvilágába kalauzoltuk el olvasóinkat. Olyan műveket mutattunk be, melyeket örömmel vehetnek kézbe azok, akik Jane Austen és a Brontë nővérek könyvein nőttek fel. Új ajánlónkban a 20. század elejéről gyűjtöttünk össze regényeket, melyeket nők írtak, és szintén a női sorsról, problémákról, szerelemről szólnak.