A beszélgetésen Bazsányi Sándor és Szegő János esztéta, Várady Szabolcs költő, valamint Turi Tímea, a Magvető Kiadó szerkesztője vett részt. Az esemény első részében a pályatársak felidézték, miként ismerkedtek meg Kántor Péterrel. Várady Szabolcs elmondta: már azelőtt ismeretséget kötöttek, hogy a rendszerváltás időszakában létrejött volna a Holmi című folyóirat, amelynek Várady lett a versszerkesztője. Ennek köszönhető, hogy a legendás irodalmi havilap második számában már megjelentek Kántor poémái. A költő humorára jellemző, hogyan reagált Réz Pál főszerkesztő kérésére, hogy csak nagyszerű műveket küldjön. Várady el is mondta e vers egyik részletét:
„Hogyhogy? attól tart talán / hogy nem adok elég nagyszerűt? / Mit tudom én, mi nagyszerű neki / és hogy ami neki nagyszerű, nagyszerű-e.” (Holmi?)
Várady megemlítette a Magyar Írószövetség szigligeti alkotóházában közösen eltöltött nyarakat is. Kántor Péterről tudott volt, mennyire fontos számára a képzőművészet, hiszen számos klasszikus festményről írt verset, de a zene, főleg az opera is ámulattal töltötte el. Gyakran találkoztak a Zeneakadémia hangversenyein is. Várady erről az élményéről emlékezik meg a költőt búcsúztató gyászversében, vetette közbe Szegő János. A költő és szerkesztőjének viszonya az évek során elmélyült, családiassá vált, együtt töltötték a szilvesztereket is. Akkor sem szakadt meg a kapcsolatuk, amikor Kántor már súlyos betegségben szenvedett, s mindkettejük számára fontos volt, hogy találkozhassanak, beszélhessenek egymással. Végül már csak arra nyílt lehetőség, hogy levelezzenek. Várady ezeket az üzeneteket nem olvasta fel a közönség előtt, hiszen túl személyesek, túl fájdalmasak.
Bazsányi Sándor első találkozása a költővel Búcsú és megérkezés című kötetének az elolvasása volt. A művet Radnóti Sándor, a Holmi egyik szerkesztője nyomta a kezébe azzal, hogy írjon kritikát róla a folyóiratban. A személyes megismerkedésre csak ezután került sor. Bazsányi egyetemi tanárként Kántor Jégöröm című versének olvasása közben úgy érezte: ennél a műnél nincs megfelelőbb szöveg, hogy a művészetértést közvetítse a hallgatóknak. Megemlítette, hogy Kántor Péter volt az egyetlen olyan barátja, aki a lehető legkomolyabb mértékben próbára tette kapcsolatukat. A költőnek ugyanis fontosabb volt a tapintatnál, a kedvességnél, hogy elmondja, amit igaznak érez. Közlendői gyakran az érdesség határát súrolták, s a kemény véleménynyilvánítás a barátság szakítópróbája lehet.
Turi Tímea nem állt annyira közel Kántor Péterhez, hogy ezt a keménységet megtapasztalja, de azt érezte, hogy a költő figyel rá. Mint mondta, azt már nem tudja felidézni, melyik versét olvasta először, viszont gyerekkori olvasmányélménye volt Edmondo De Amicis A szív című regénye, amelynek fülszövege Kántor világának, gondolkodásmódjának is igazi tükre lehet. Eszerint a könyv nagyon sok jóra tanít, lelki nemességre, áldozatkészségre, helyes viselkedésre, jótettekre, és csodálatosan lelkesít a hazaszeretetre.
Bazsányi ezt azzal egészítette ki, hogy Kántor még a hétköznapi beszédbe is bele tudta vinni a költészetet. Ezzel kapcsolatban megosztott egy anekdotát is a hallgatósággal. Hosszú idő után egy irodalmi eseményen találkozott újra a már betegeskedő Kántorral, aki megfogta a kezét, kihúzta őt a rendezvényről, és csak annyit mondott: „Majdnem kisodródtam a bobpályáról.” Bazsányi szerint ez a metaforaként ható közlésmód is jellemző volt a költőre, ugyanakkor Kántor Péter sosem méretezte túl sem a hétköznapiságot, sem a költőiséget.
