A szentendrei tájélmény lassan száz éve ejti rabul a képzőművészeket

Tíz karizmatikus művész, akik mindannyian egyedi világlátással fordulnak a festővászon felé. Egy azonban közös bennük: mindannyian a Szentendrei Régi Művésztelep alkotói. A Pest vármegyei város páratlan kulturális-művészeti öröksége a 20. századtól magához vonzotta a képzőművészeti alkotókat, akikből később sokszínű, de összetartó alkotóközösség alakult.

A régre nyúló hagyományokkal rendelkező művésztelep festőművészeinek: Aknay Jánosnak, Balogh István Vilmosnak, Baksai Józsefnek, Bánföldi Zoltánnak, Bereznai Péternek, Buhály Józsefnek, Horváth Lóczi Juditnak, Knyihár Amarillának, Krizbai Aleksznek és Martin Henriknek a műveiből nyílt kiállítás június 6-án Szentendrén, mely tárlatnak a kapcsolat fogalmát választották fő rendezőelvként.

A kapcsolat pedig a lokalitáson túlmenően jóval mélyebb szinteken is megmutatkozik a művészeknél: bár formanyelvük autonóm, a szentendrei művészeti hagyományok, a geometrikus, konstruktív kompozíciók és a város természeti kincseiből ihletett látványképek mind-mind összekötik őket. Mint Sipos Tünde művészettörténész, a tárlat egyik kurátora elmondta, a kiállítás „jellemzően az alkotók legfrissebb munkáiból válogat” és „arra ösztönzi látogatóit, hogy saját kapcsolatainak és kapcsolódásainak mélységeiről gondolkodjon el – hiszen személyes életútjainkat az önmagunkhoz és másokhoz fűződő viszonyaink határozzák meg”.

A jövőre megalapításának századik évforulóját ünneplő művésztelep „egész atmoszférájában, a műtermekben és a kertben is ott van a múlt lenyomata. Az összes olyan mesternek az ereje jelen van itt, ennek pedig érezni lehet a súlyát” – mondta dr. Jusztusz Noémi, a Petőfi Kulturális Ügynökség alkotóművészetekért felelős osztályvezetője, aki szintén kurátorként vett részt a tárlat anyagának összeállításában. Mint kiemelte: ez a kiállítás „kapcsolat a múlthoz és  kapcsolat valahol a jövőhöz is”.