A délelőtt fénypontja a közös dalírás lesz, ahol a közönség aktív segítségére számítanak a zenészek, ugyanis következő lemezükön, a tervek szerint, ez a dal is szerepelni fog. Este fél nyolctól varázslatos, karácsonyi hangulatú koncertet ad a Modern Art Orchestra, nem csak a jazz rajongóinak. A repertoárban alkalomhoz illő ünnepi szerzemények, valamint A diótörő jazz big bandre írt változata is hallható lesz, mely a Modern Art Orchestra előadásában igazi csúcsélmény.

 

MAO_FeketeKovacsKornel

ZeneHajó

interaktív ifjúsági koncert Hajós Andrással és a Modern Art Orchestrával

2016. december 18. (vasárnap), 11.00

 

A Modern Art Orchestra és Hajós András közös délelőttje önfeledt és interaktív zenefoglalkozás. A zenekar célja nem csupán szórakoztatni a gyerekeket és a szülőket, hanem a jazz-zenét mint műfajt sok játékkal, humorral, igazi közösségi élményként közelebb vinni a gyerekekhez. Minden alkalommal egy előre választott hangszer kerül a műsor középpontjába, és nemcsak az adott hangszert, hanem a rajta játszó muzsikust is közelebbről megismerheti a gyerekközönség. Természetesen nem maradhat el az együttzenélés, a közös dalszerzés és az improvizáció sem, mindez sok nevetéssel, zenével és felszabadult játékkal. A kiválasztott hangszer a decemberi koncerten a zongora lesz.

 

MAO1

Jegyek: 1500 (normál jegy) és 4500 (családi jegy: 2 felnőtt és 2 gyerek részére) forintos áron kaphatóak a helyszínen, az InterTicket országos JEGYPONT hálózatában, valamint a jegy.hu oldalon.

 

Modern Art Orchestra ? Karácsonyi nagykoncert

Vendég: Pocsai Kriszta (ének)

2016. december 18. (vasárnap), 19.30

 

A Modern Art Orchestra decemberi nagykoncertjén alkalomhoz illő, karácsonyi aktualitású műsort hallhat a közönség. Az este első részében ünnepi hangulatú darabokat játszik a big band vendégükkel, a lenyűgöző hangú Pocsai Kriszta énekesnővel. A koncert másik felében pedig Csajkovszkij gyönyörű balettjének, A diótörőnek a feldolgozásával ismerkedhet meg a közönség, mely a Modern Art Orchestra repertoárjának egyik legszebb darabja. A kompozíció Duke Ellington és a klasszikus képzettséggel is rendelkező Billy Strayhorn egyik legzseniálisabb közös szerzeménye.

 

MAO5

Jegyek: 1500 forintos áron kaphatóak a helyszínen, az InterTicket országos JEGYPONT hálózatában, valamint a jegy.hu oldalon.