Hajós András

Május 3-án történt

Ma ünnepli harminchatodik születésnapját Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, huszonhatszoros világ- és harmincötszörös Európa-bajnok magyar úszónő. Az első versenyző, aki egy időben tartotta a világcsúcsot mind az öt vegyesúszó számban. Hosszú Katinka viaszfigurája megtekinthető a Madame Tussauds Budapest Múzeumban, 2022-ben mutatták be a róla készült Katinka című dokumentumfilmet, és a 483454 Hosszúkatinka kisbolygó is őrzi a nevét.

Május 3-án történt

125 éve alapították meg a Ferencvárosi Torna Clubot. Az FTC első elnöke dr. Springer Ferenc volt. A klub színe zöld-fehér, az egyesület címerében az öt zöld és négy fehér csík Budapest IX. kerületét, a Ferencvárost szimbolizálja. Az egyesületi emblémán lévő, zöld pajzsban elhelyezett egymáshoz fordított három E betű az egyesület jelmondatára utal: Erkölcs, Erő, Egyetértés. Az egyesületnek 10 csapat- és 10 egyéni szakosztálya van.

Életút Hajós Andrással

Mit ért az alatt, hogy nem főszereplőnek lenni irtó menő? Miért gondolja azt, hogy versenyhátrány az az értékrend, amit otthonról hozott? Két legfontosabb vegyületének az önkorlátozást és a hallást tartja. A Hajógyár Életút című sorozatának vendége: Hajós András.

A könnyűzene piramisának tetejét adja majd a Póka Egon Művészeti Akadémia

Új könnyűzenei képzés indul a Miskolci Egyetem és a Petőfi Kulturális Ügynökség együttműködésében Budapesten. A Magyar Zene Házában tartott sajtótájékoztatón kiderült, hogyan valósult meg az intézmény, és mi kell ahhoz, hogy egy külföldön már meghonosult képzés itthon is termékeny talajra leljen.

Karácsony zenével és hajóval

A Modern Art Orchestra élőzenével készül a karácsonyra: 2016. december 18-án birtokba veszik a Budapest Music Centert a Mátyás utcában, és két koncertet is adnak, délelőtt pedig az interaktív ifjúsági program, a ZENEHAJÓ várja a gyerekeket és szüleiket. Sok humorral, nevetéssel, jazz-zenével, kipróbálható hangszerekkel készül a big band és a műsorvezető, Hajós András.

Karácsonyi élmények a Müpával

Látványos újcirkuszi előadások, gyermekműsorok és könnyűzenei koncertek a Müpa Sátorban, karácsonyi dallamokat megszólaltató hatalmas, interaktív zenedoboz, azaz a Müpa Hangjáték ünnepi különkiadása, egy 400 négyzetméteres, valódi jégpálya és a Hello Wood világító design-karácsonyfája – a Müpa idén is különleges programokkal és meglepetésekkel készül az ünnepekre.