Karin Smirnoff írja a Millennium svéd krimisorozat újabb három kötetét – jelentette be hétfőn a Polaris kiadó, amely megszerezte a népszerű sorozat jogait.

Az 57 éves svéd írónő David Lagercrantztól veszi át a stafétát, aki a Millennium-sagát megalkotó Stieg Larsson 2004-es halála után ugyancsak három kötettel folytatta a Lisbeth Salander hackerről és Mikael Blomkvist újságíróról szóló trilógiát.

Smirnoff csak 2018-ban debütált íróként, azóta összesen öt könyvet publikált, csak az idén hármat, és máris számos díjat nyert. A Millennium új kiadója szerint a szerző habozás nélkül elvállalta a sikersorozat folytatását annak ellenére, hogy emiatt saját tervezett regényeinek megírását kénytelen elodázni.

A Dagens Nyheter című lap szerint az írónő elképzelhetőnek tartja, hogy a világhírű krimisorozat cselekményének helyszínét észak-svédországi városába, Umeába helyezi át.

A Millennium-könyveket több mint 50 országban adták ki, világszerte 100 millió példányban fogytak, a történeteket többször is megfilmesítették.

Egyelőre nem tudni, hogy mikor jelenik meg az újabb trilógia első darabja.

Jelenet a filmre vitt Millennium-sorozat első részéből.