Zana Józsefné Kassai Ilona, pontosan 86 éve született 1928. július 8-án. Eredeti neve Hiller Ilona volt, ám első férje után a Kassai vezetéknevet tartotta meg, mert a Hiller Ilona ? leírva Hitlerként ? nem volt szerencsés a Rákosi-korszakban. Kiskorától vonzotta a színház. Szegeden Lehotay Árpád színiiskolájába járt, ahol Abonyi Tivadar, Hegedűs Tibor és Rajz János volt a mestere. 1949-ben, 19 évesen Budapestre ment, és jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, ahová rögtön elsőre felvették, ám a színészkollégiumi élet helyett visszatért Szegedre. Fél év múlva érkezett ismét Pestre, és az Állami Bányász Színházba szerződött, majd 1951-1976 között a Faluszínház (a későbbi Déryné Színház), 1976-tól pedig az Arany János Színház tagja lett. Alakításait először Jászai-díjjal jutalmazták 1961-ben, majd 1963-ban a Kossuth-díjat is megkapta.

?Ruttkai Éva szerint ehhez a pályához kell egy kis tehetség, de ha nincs szerencsém, akkor lehet annyi tehetségem, mint egy istennek, akkor se lesz belőlem soha semmi. Én mindig hittem abban, amit csináltam, pedig az én alaptermészetem nem alkalmas színésznőnek. Sose akartam sztár lenni, szerettem volna még nagyon sok szerepet jól eljátszani, örömet szerezni a közönségnek, de az, ami ezzel jár ? megjelenni, csillogni-villogni mindenütt ?, az nem az én világom? ? mondta el a színésznő az Origónak adott interjújában.


kassaiilona_700x393.png
Fotó: ridikulmagazin.hu

Kezdetben zenés darabokban, majd prózai művekben játszott. Közel hetven éve lépett először színpadra, azóta olyan nagy szerepekben tűnt fel, mint Melinda a Bánk bánból, Antigoné a Szophoklész drámájából, Desdemona Shakespeare Othellojából. Emellett játékfilmekben ? köztük a Tilos a szerelemben, a Sikátorban, A néma dossziéban ? és tévéfilmekben ? pl.: Szomszédok, Dracula, Szeret, nem, szeret ? is feltűnt.

Szinkronszínészként 1961-ben kezdett el dolgozni Vass János szinkronrendező felkérésére. Az évek során két híres Hamlet-filmben is ő adta hangját a királyfi anyjának, sőt, az elsőben Latinovits volt a partnere Hamlet szerepében. A legkedvesebb szerepei közé tartozik Jessica Fletcher a Gyilkos sorokból, akit Angela Lansbury játszott. A kisebbek pedig olyan mesékben ismerhetik a hangját, mint a Macskarisztokraták, Gru, Herkules és a Harry Potter filmek.

Élete során négyszer volt férjnél. 1965-ben házasodott össze Zana József színészhez, akitől gyermeke, Zana Zoltán is született 1966-ban. Fia Ganxsta Zolee művésznéven vált híres zenésszé. Unokája, Zoé is nagyon fontos életében, szinte minden nap vigyáz rá. Munkát is úgy vállal, hogy akármi történjék, Zoéért mindig el tudjon menni. Színpadi szerepekben már nem tűnik fel, szinkronszínészként azonban több filmben is hallhatjuk a hangját.