Megtartotta évadzáró társulati ülését pénteken a budapesti Katona József Színház. A teátrum 103 százalékos látogatottsággal zárta a szezont, amelynek középpontjában az új generáció, az elmúlt években szerződtetett fiatal művészek helyzetbe hozása és a fiatal közönség megszólítása állt.

Elek Ferenc.jpg
Elek Ferenc

A tervek szerint a jövő évad első premierjét szeptemberben tartják. A Sufni-projekt II. részeként Antal Bálint Sárszeg című produkcióját láthatja a közönség, miközben Jánossy Lajos Itt élet című művét Máté Gábor rendezi a Kamrában. Ezzel párhuzamosan Tarnóczi Jakab Radical relax címen készít előadást a nagyszínpadon. Utóbbi kettő premierje októberben várható.

A bemutatók sora december közepén folytatódik; amíg a Sufni-projekt III. keretein belül Szilvay Máté Oana Hodade Jelenetek a Stuck család életéből című művét próbálja, Bagossy Júlia a Kamrában Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című regényének adaptációját állítja színpadra. A naptári év utolsó bemutatóját a Katonában tartják; Ferdinand von Schirach legfrissebb darabját, amelyben vendégművészként Udvaros Dorottya is látható lesz, Székely Kriszta viszi színre.

Máté Gábor Katona József Színház.jpg
Máté Gábor, Katona József Színház

A tervek szerint az évad második felében, 2025 áprilisában elsőként Fodor Orsolya Virginia Woolf azonos című műve, személye és szövegei nyomán készülő Saját (?) szoba című rendezését láthatja a közönség, szintén a Sufni-projekt III. részeként. Eközben Bíró Zsombor Aurél – Dohy Balázzsal közös koncepció alapján írt – Kivégzés munkacímű darabját Dohy Balázs rendezi a Kamrában. Az évad utolsó premierjeként Ascher Tamás Goldoni Egy nyár munkacímű művét állítja színpadra a Katonában.

Máté Gábort elmondta: a Katona 41. évadában kiemelt jelentőséggel bírt az elmúlt években szerződtetett fiatal tehetségek helyzetbe hozása, reflektorfénybe helyezése és a fiatal közönség megszólítása is.

Több nagy sikerű bemutató – köztük az EMBTRAG (itt írtunk róla), az Extázis (kritikánk itt), a Mefisztóland és a Sorstalanság (az előadásról itt írtunk) című tantermi előadás – lehetőséget teremtett az új tagok emlékezetes fellépésére, bemutatkozására. Tarnóczi Jakab rendezése, az Extázis egy új, fiatal nézői réteget is be tudott hívni a színházba – emelte ki az igazgató.

Két saját gyártású videósorozat is készült idén, hogy a közönség jobban megismerhesse a társulat Y-Z generációhoz tartozó művészeit. Az idei Csinibaba Táncdalfesztiválon több új csatlakozó művész mellett ők is megmutathatták tehetségüket a Budapest Park csaknem 9000 nézőjének.

A színház három játszóhelyén 103 százalékos látogatottság mellett összesen 505 előadást láthatott mintegy 96 ezer néző. Legtöbbször, 164-szer Elek Ferenc lépett színpadra, őt 163 előadással Vizi Dávid, 140 estével pedig Tasnádi Bence  (vele készült interjúnk itt olvasható, podcastunk itt hallgatható meg) követte.

Az évadban nyújtott kiemelkedő teljesítményért járó Máthé Erzsi-díjat – amelyet Máthé Erzsi színművész 21 éve alapított – Elek Ferenc vehette át. A társulat szavazatai alapján a legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó alakításért odaítélt PUKK-díjat Fullajtár Andrea kapta a Kedd című előadásban megformált szerepéért.

Horváth Máté marketingvezető öt, Kazimir Annamari kommunikációs referens, videós szerkesztő 11 év után távozik a színházból.

Képek forrása: Katona József Színház