Tarnóczi Jakab
Tarnóczi Jakab saját drámáját rendezte meg
A Radical Relax zenére, mozgásra, szövegre egyforma súllyal támaszkodó, humora ellenére aggasztó hangulatú előadás. Kritika.
Elek Ferenc kapta az idei Máthé Erzsi-díjat
Megtartotta évadzáró társulati ülését pénteken a budapesti Katona József Színház. A teátrum 103 százalékos látogatottsággal zárta a szezont, amelynek középpontjában az új generáció, az elmúlt években szerződtetett fiatal művészek helyzetbe hozása és a fiatal közönség megszólítása állt.
Május 23-án történt
„Amikor Jankovics Marcell felfedezte bennem a tehetség motoszkálását, Dargay Attila figyelmeztette, hogy vigyázzon velem, mert ráfázik. Jankovics Marcell azonban vállalta a veszélyt, így kezdődött egyről a kettőre jutásom a Pannónián belül” – emlékezett vissza egy interjúnkban Ternovszky Béla. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező is ezen a napon született 1943-ban.
Lelkes Botond: A közönség először nem ért semmit, aztán szép lassan megtörik
Felváltva színész, zeneszerző, filmes és vállalkozó. Lelkes Botond valamennyi munkaként űzött hobbijához több szálon kapcsolódik, és örömmel keresztezi őket. De egy kis szerencsével zongora mögött ülve is elcsípheted, amint az arcodat fürkészve próbája zenébe önteni a személyiségedet.
Bulitól buliig tart az élet
Kevés dolog állandó az Extázis gyakran tudatmódosult világában. De nemcsak az iránytévesztésről, a tartalmas élet lehetőségéről is szól a Katona József Színház előadása.
Ügynökök, balekok és Magyarország jövője – Tíz kihagyhatatlan színházi előadás az év végére
Hogyan kerülnek ma színpadra a klasszikus magyar drámák és operettek? Mennyire billentik ki a rendezők a megírás korából a műveket és hozzák közel napjainkhoz? És mik azok a témák, amelyek a kortárs szerzőket a leginkább foglalkoztatják? Válogatásunkban novemberi és decemberi premierek szerepelnek.
Átadták a színház-, film- és táncművészeti Junior Prima díjakat
Öt fiatal művésznek ítélték oda idén a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese adta át a csaknem 50 jelölt közül kiválasztott tehetségeknek.
Tíz kortárs magyar dráma az évadra
A kortárs drámák – akkor is, ha régmúlt időkből merítik témájukat – megírásuk időszakáról, azaz a mindenkori jelenről adnak látleletet. Olyan témákat dolgoznak fel, amelyek a nézőket is érintik, amelyekhez erős kapcsolódási pontokat találnak. Évados ajánlatunkban hat ősbemutató szerepel.
Magyar résztvevők a Prágai Quadriennalén
A színházi látványtervezés és szcenográfia kiemelkedő nemzetközi eseménye az 1967 óta négyévente megrendezett Prágai Quadriennálé, amely idén június 8. és 18. között várja az érdeklődőket a cseh fővárosban.
„Ha a színész érzi, hogy szeretik, bármit megcsinál!” – Szirtes Ági emlékekről, nevetésről, családról
A Psota-díjat idén Szirtes Áginak ítélte oda az Almási Éva által vezetett szakmai kuratórium. Ez alkalomból kedves tevékenysége, vagyis kutyasétáltatás közben beszélgettünk csupa olyan dologról, amelyek jó érzéssel töltik el a Katona József Színház művészét.
Az ember tragédiájához is kapcsolódnak a Prágai Quadriennálé magyar résztvevői
A színházi látványtervezés és szcenográfia kiemelkedő nemzetközi eseménye az 1967 óta négyévente megrendezett Prágai Quadriennálé (PQ). Magyarország idén is képviselteti magát mind az Országok és Régiók, mind a Diákszekció, mind pedig a Fragmentumok II kiállításaiban.
Párhuzamos valóságok – Tarnóczi Jakab a művészet kontrollált meneküléséről
A 28 éves salgótarjáni fiatalemberről, a Katona József Színház szerződtetett rendezőjéről legtöbbször azt lehet hallani, hogy különleges, útkereső, kísérletező előadásokat állít színpadra. Meg azt, hogy a művészek szeretnek vele dolgozni. Bíznak benne, és bármilyen kérése van, teljesítik.