A Coffee in Berlin (Oh Boy, 2012)

Ez a német tragikoméidia Jan-Ole Gerster bemutatkozó filmje volt, mellyel egyúttal diplomázott is. A film nemes egyszerűséggel egy srác egy napját mutatja be. Niko huszonéves fiú, az egyetemet félbehagyva, a pillanatnak élve sodródik Berlin utcáin. Kíváncsian és semmitől sem zavartatva figyeli a körülötte élő embereket, akik a mindennapjaikat élik. Hirtelen azonban véget érnek tétlen napjai, és kénytelen szembenézni semmittevésének következményeivel. Barátnője szakít vele, apja megvonja tőle anyagi támogatását, pszichiátere érzelmileg labilisnak nyilvánítja. Eközben az új szomszédja próbál közelebb kerülni hozzá, és múltjának egy különös szépségű szereplője szembesíti őt azokkal a lelki sebekkel, amiket neki okozott. Nikónak nem kellene más, csak egy csésze rendes kávé, hogy elgondolkozhasson rajta, hogy a többi emberrel van-e a baj, vagy inkább vele. Mielőtt még választ találna a kérdésre, a napja tragikus fordulatot vesz.

A rendkívül kevés pénzből, kis költségvetéssel készült film nemzetközi premierje Karlovy Vary-ban volt 2012-ben. Németországban hangos siker övezte, ugyanis megszólalt benne egy olyan generáció, akiket ritkán mutatnak be hitelesen. A filmet az Amazonon nézhetjük meg.

Nebraska (2013)

A Nebraska egy amerikai fekete-fehér vígjáték/ dráma/ road movie, amelyet Bob Nelson írt és Alexander Payne rendezett. A történet gy idős montanai lakost és fiát követi, miközben egy egymillió dolláros nyereményt próbálnak megszerezni egy hosszú nebraskai kiránduláson.

Bruce Dern alakítja azt az idős férfit, aki kap egy hazánkban sem ismeretlen marketinglevelet. Eszerint nyerhet egymillió dollárt, ha előfizet egy magazinra, aztán pedig kihúzzák a számát. A férfi, aki egyáltalán nem veti meg az alkoholt, meg akarja próbálni a játékot, személyesen akarja felvenni a nyereményét, a fia pedig elkíséri. Persze mindenki tudja, hogy nincs szó semmiféle pénzről, de az utazás voltaképpen nem is erről szól, hanem a szeretetről, az önfeláldozásról, az élni akarásról.

A Nebraskát a 2013-ban Arany Pálmára jelölték Cannes-ban, ahol Dern elnyerte a legjobb színész díját. Hat Oscar-díjra is jelölték, mégpedig a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb színész, a legjobb női mellékszereplő, a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb operatőr kategóriákban.

A filmet a kritikusok elismerték, és kereskedelmi siker lett, 27,7 millió dollárt hozott a pénztárból 13,5 millió dolláros költségvetéssel. A Nebraska az Amazon kínálatában elérhető.

1945 (2017)

Az 1945 Török Ferenc történelmi filmdrámája Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra, Szirtes Ági főszereplésével. A film Szántó T. Gábor Hazatérés című elbeszélésének felldolgozása. Világpremierje 2017 januárjában a Miami Zsidó Filmfesztiválon volt, európai bemutatkozása pedig a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Panorama szekciójában.

Az 1945 egy nap történetét mutatja be egy kelet-magyarországi faluban, a második világháború végén, 1945 augusztusában. A rádió híreiből tudható, hogy éppen ledobták az atombombát Nagaszakira. A megszálló német csapatok helyét átvették a szovjetek, az ő ellenőrzésükkel készülődnek a háború utáni első választásokra. A községben másra is készülnek: a jegyző, Szentes István fiának esküvőjére. A hangulat eléggé feszült, mivel a menyasszony korábbi vőlegénye is éppen hazatért a fogságból.

A vasútállomáson két, feketébe öltözött ortodox zsidó férfi szállt le a vonatról. A faluban gyorsan elterjed a hír: „visszajöttek!” Ők ketten azok közül valók, akik előző évben nem önszántukból hagyták ott a falut, hanem marhavagonokba zárva vitték el őket. Néhány óra alatt minden megváltozik. Egyre több eltitkolt bűn, elfojtott történet kerül napvilágra, egyre több mindenkinek kell számot vetnie lelkiismeretével. Az 1945 elérhető a Filmio kínálatában.

Hidegháború (Zimna wojna, 2018)

A lengyel Pawel Pawlikowski – aki az Idával elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar- és BAFTA-díjat, illetve öt Európa Filmdíjat, köztük a legjobb filmét és a legjobb rendezését – 2018-as alkotása egy évtizedeken és országokon átívelő, gyönyörű és szívszortó történet.

Hidegháborúban két lengyel zenész kapcsolata bontakozik ki előttünk, akiket egy idő után elválaszt a férfi disszidálása. A nő a kommunista rendszerben igyekszik érvényesülni, miközben szerelme a lüktető párizsi szalonokban és jazzklubokban próbál szerencsét. Európa különböző pontjain keresztezik egymás útját, hiába telnek az évek, a köztük lévő kapocs mindennél erősebb – az őket körülvevő világnál is.

A hidegháború premierje a 2018-as Cannes-i Filmfesztiválon volt. A kritikusok dicsérték a színészi játékot, a forgatókönyvet, a rendezést és az operatőri munkát is. A film számos elismerést kapott, köztük három jelölést az Oscar-díjra (a legjobb idegen nyelvű film, a legjobb rendező és a legjobb operatőr), valamint négyet a 72. British Academy Film Awards-on, köztük a legjobb rendezés és a legjobb nem angol nyelvű film kategóriájában. A Hidegháborút a Cinego filmjei között is megtaláljuk.

A világítótorony (The Lighthouse, 2019)

A világítótorony pszichológiai thriller, amelyet Robert Eggers rendezett, a forgatókönyvet testvérével, Max Eggersszel együtt írták. Az Egyesült Államok és Kanada nemzetközi koprodukciójában készült filmet fekete-fehérben, 1.19: 1 képaránnyal forgatták. Willem Dafoe és Robert Pattinson két világítótorony-őrt alakítanak, akik kezdik elveszíteni józan eszüket, amikor a vihar eléri őket a távoli szigeten, ahol állomásoznak.

A rendező Eggers szerint – bár a végső történet kevéssé hasonlít Edgar Allan Poe The Light-House című töredékére, a film bátyja, Max Eggers kísérleteként kezdődött, hogy a Poe-történetet kortárs formában ragadja meg és formálja át. Amikor a projekt elakadt, Eggers felajánlotta, hogy dolgozzanak együtt: a film korabeli thrillerként fejlődött, a Poe-ra hajazó elemek nagyrészt eltűntek.

A film világpremierjét a 72. Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be. A filmet technikai kivitelezése (nevezetesen az operatőri munka és a produkció designja), Eggers forgatókönyve és rendezése, valamint a főszereplők teljesítménye miatt dicsérték. Jelölték a legjobb operatőrnek járó Oscar-díjra és ugyanebben a kategóriában a British Academy Film Awards-on is. A film megnyerte a 2019-es CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat. A világítótorony fent van az Amazonon.

Nyitókép: Hidegháború