Hogyan élte meg a színház nélkül töltött hónapokat? Pihenésként vagy inkább hiányérzettel?

Egyáltalán nem volt pihenés, folyamatos bizonytalanságban teltek a napjaim. Nem vagyok unatkozós típus, remekül elfoglaltam magam, de egyre vártam a híreket, hogy mikor kezdhetünk újra dolgozni. Most úgy tűnik, június végén már próbálunk Győrben.

Nehezen viseli a bizonytalanságot?

Alapvetően jókedvű vagyok, nem apatikus állapotban ülök itthon; készülök a következő szezonra, ismétlem és tanulom a szerepeimet.

Áprilisban lett volna az Amadeus bemutatója – Salieri szerepében Önnel – a Győri Nemzeti Színházban. Megtartják az elmaradt premiert?

Egyelőre nem. Harmadik alkalommal esett kútba ez a bemutató, különböző okok miatt. Korábban el sem jutottunk a próbákig, most viszont egy hete dolgoztunk Méhes Laci rendezővel, mikor a járvány miatt abba kellett hagynunk a munkát. A szívem szakadt meg, itthon ültem magamba roskadva, mikor felhívott telefonon Szabó István filmrendező, akivel tavaly a Zárójelentés című filmjében dolgoztunk együtt, én voltam Klaus Maria Brandauer magyar hangja. Érezhető kíváncsisággal azt kérdezte: hogy vagy, Zoltán? Mire elmeséltem neki, hogy rettenetesen, mert harmadszor futottunk neki az Amadeusnak és megint meghiúsult, mire ő egyszerűen annyit felelt: biztos vagyok benne, hogy te még ezt el fogod játszani. Ez akkor engem egészen megnyugtatott.

A vád tanújában
Fotó: Fehér Alexandra/Győri Nemzeti Színház

Nem lehet beilleszteni a premiert a következő évad programjába?

Az addigra már készen volt, és az alkotók többségével nehéz egyeztetni, hiszen nem társulati tagok, így legfeljebb az azt követő szezonban reménykedhetünk.

Akadnak cikkek, amelyek Önt a Győri Nemzeti Színház társulati tagjaként emlegetik.

Soha nem tiltakoztam ez ellen, hiszen tizenkét éve játszom ott rendszeresen, oda tartozónak érzem magam, miközben jogi értelemben szabadúszó vagyok.

Fontos, hogy egy alkotói közösség része legyen?

Az a legfontosabb. 11 évig voltam a Radnóti Miklós Színház, majd 2009-ig a Nemzeti Színház tagja, amíg Alföldi Róbert el nem küldött. Vagy nem hosszabbította meg a szerződésem. Nem is tudom, hogyan fogalmazzak, hiszen a műsoron lévő darabjaimat később is játszottam.

Meglepve láttam, hogy azóta dolgoztak együtt.

A sors különös fintora. Több mint három évvel ezelőtt Jordán Tamás felhívott, hogy Robi rendezi a Volponét Szombathelyen, itt áll mellette, és kérdezik: elvállalnék-e egy szerepet az előadásban. Mondtam, ha tudják egyeztetni a győri színházzal, miért, ne?! Kiemelt jelentősége volt ennek a munkának, mert begyógyulhatott egy régi seb. Sőt! Noha feszített munka volt, a szokásos időhiánnyal, nagyon jól dolgoztunk együtt, és egy szóval sem említettük a Nemzeti Színházas esetet. Jó értelemben véve különös elégtétel volt számomra, hogy a Városmajori Színházi Szemlén ezért az alakításomért – valamint A vád tanújában játszott szerepemért – megkaptam a zsűri különdíját.

A Volponéban Bányai Kelemen Barnával. Rendező: Alföldi Róbert
Fotó: Lutor Katalin

Visszatérve a Nemzeti Színházat követő időszakra, nagyon sok helyen játszottam. Győrben kezdtem, s mellette dolgoztam Miskolcon, Dunaújvárosban, Tatabányán, Veszprémben, Szombathelyen, a Belvárosi Színházban, visszahívtak a Radnótiba… Nem voltam híján a lehetőségeknek, melyekből annyit vállaltam, amennyi a győri elfoglaltságaim mellett belefért. Ennek köszönhetően sok társulatot megismertem és sok helyen megszerettek.

Korábbi tanára, Versényi Ida azt jósolta: Ön ötvenéves kora körül fog beérni. Ez épp’ a váltás időszaka után következett.

Azt mondta: „akkor fogsz aratni, kisfiam”. Valóban, jött főszerep főszerep hátán. De amire igazán büszke vagyok, hogy az összes társulatnál, ahol az elmúlt években megfordultam, ki tudtam vívni magamnak a szeretetet és a figyelmet.

Ezt mindenhol jóformán elölről kell kezdeni?

Mindenütt mindent elölről kellett kezdeni, de ez engem mindig inspirált, kihívásként éltem meg.

Ön mit értékel leginkább egy közösségben?

Ha nincs sumákolás. A mi szakmánkban persze az őszinteségnek is van határa. Úgy szoktam mondani, hogy az őszinteség mindig helyzet kérdése. Pontosan kell felmérni, kinek mikor mit lehet megmondani. A színész nagyon érzékeny természet, egy rossz mondattal „el lehet intézni” valakit. Ezért ha valami nem tetszik, azt is igyekszem úgy tálalni, hogy a lehető legkevésbé sértsem a partner vagy kolléga önbizalmát, mert önbizalom nélkül nincs színészet. Ha ez valakiből hiányzik, akkor el kell menni a pályáról.

A Nóra II próbáján Kováts Adéllal
Fotó: Polhodzik Ádám

Már a főiskolán magabiztos volt?

Dehogy! De fiatalon az ember bátrabb. Híres történet, amikor Kaposváron Jordán Tamás és Koltai Róbert a takarásból nézték, ahogyan a fiatalok próbáltak, egyszer csak azt mondta Robi: „Te, ezeknek nincs veszélyérzetük!” S valóban, fiatalon az ember még nem tudja, milyen csapdák adódhatnak egy próbaidőszakban, nem is sejti, mitől kellene tartania. Én – közel a hatvanhoz – elég tapasztalt vagyok e téren, és ennek megfelelően óvatos. Előre elkérem a szöveget, megtanulom, mert tudom, hogy az is komoly csapda, ha az ember minden energiáját abba öli, hogy eszébe jusson a szöveg, ahelyett, hogy a partnerrel vagy a helyzettel foglalkozna.

Úgy képzelem, hogy Ön precíz ember.

Ez sok mindenben gátol. Milyen érdekes, hogy két tévécsatornától hívtak fel az elmúlt hetekben, hogy „becingabangáljanak” egy-egy sorozatba. De én ezeket nem vállalom el, mert amikor két évvel ezelőtt hasonló felkéréssel kerestek meg, megkérdeztem, hogy mikor kapom meg a szöveget. Mondták: legkésőbb egy héttel a forgatás előtt. Nekem az késő, nem fordulhat elő, hogy látszat-szövegtudással menjek el forgatni. Hogyan kereshetném a partner tekintetét, miként lehetnék természetes, ha közben lázasan kattog az agyam, hogy mi a következő mondat?!  Azért legyünk igazságosak, vannak tisztességes magyar sorozatok is, de az amerikai vagy angol filmsorozatokon már messziről látszik, hogy egészen pontosan be vannak próbálva. Akadnak persze ott is blődlik, de van jó néhány, amelyik kiemelkedik a hevenyészett tucatcuccok közül.

Mi történik, ha mégis bekerül egy ilyen szedett-vedett produkcióba?

Hál’ Istennek, engem ezek többnyire elkerültek, vagy nem vállaltam. Megőrülök az ilyen helyzetektől. Olyan persze előfordul, hogy valami nehezen alakul, vagy nem teljesen az én ízlésemnek megfelelő, de olyankor nincs más, mint hinni az előadásban és menni előre. Néhány éve történt velem ilyesmi Győrben, amikor a főpróbahét kezdetén jóformán reménytelennek tűnt egy zenés bemutató. Igyekeztem a többiekben is tartani a lelket, és elmeséltem nekik, hogy hasonlóan éreztük magunkat a Radnótin az Anconai szerelmesek ősbemutatója előtt, mígnem az utolsó napokban szárnyakat kapott az előadás. Az ezt követő zajos sikertörténetet pedig ismerjük. Csak a Radnótin 200-szor játszottuk. Gondoltuk is Görög Lacival, hogy elővehetnénk a történetet Anconai szenilisek címmel.

Soha nem fordult elő, hogy úgy érezte: skatulyába kerül?

Szerencsém volt, soha nem éreztem ilyet.

A legutóbbi bemutatóját a József Attila Színházban Funtek Frigyes rendezte, Ön játssza az Eldorádó Monoriját. Funtekkel sokat dolgoznak együtt, mi a jó együttműködés titka?

Eldorádó, József Attila Színház

Nagyon sokféle rendező van és sokféle munkamódszert lehet szeretni. Friciben például azt, hogy nagyon pontosan látja a végeredményt. Nem tudja mindig precízen elemezni a figurát, jellemet vagy az utat, mégis határozott kép lebeg a szeme előtt, amit lehet követni, és mindent meg lehet vele beszélni. Szeretik a színészek. Valló Péter viszont utolérhetetlen az alakok aprólékos leírásában. Éppen nemrég – a születésnapján – számoltam össze, hogy 24 alkalommal dolgoztunk együtt. Fantasztikus műveltségű és humorú, igazi pedagógus. Valló nem hagyja magára a színészeket, végigvezeti őket az úton. Egy rendezőnek látnia kell az egészet, nem elég lebonyolítania az előadást. Ezért nem is vállaltam rendezést – egy vizsgadarabtól eltekintve –, noha akadt felkérésem.

Bátran próbál, kísérletezik?

Változó. Van, hogy már az elején eleresztem magam, és előfordul, hogy ez rosszul sül el. Például a Nóra 2.-nél nagyon erősen kezdtem próbálni, mert úgy éreztem, közöm van a történethez, ám vakvágányra futottam. Kicsit ironikusan jegyzem meg, hogy azért az a vágány nem volt olyan vak… A lényeg, hogy újra kellett kezdenem, és óvatosan, tapogatózva felépíteni a szerepet. Máskor viszont komoly eredményt hoz, ha az ember már az elején intenzíven próbál, így volt például a Falstaff vagy a Molière, avagy álszentek összeesküvése esetében is.

Szina Kingával az Úri muriban. Győri Nemzeti Színház, 2014.
Fotó: Orosz Sándor

Mit jelent, hogy Önnek már van veszélyérzete?

Nem kezdek el egy próbán csak úgy „általánosan” játszani. Kell, hogy legyen mögötte gondolat, így lesz hiteles.

Ahogyan akadnak rossz mondatok, amik „elintéznek valakit”, úgy bizonyára akadnak olyanok, amik röptetik.

Valóban, de szerénytelenségnek tűnne, ha ezeket elmesélném. Mégis említek egyet, ami sokat jelentett nekem. Verebes István mondta A három nővér alkalmával, hogy a mai próba nagy tanulsága, hogy a Csankó jelenete köré kéne rendezni a darabot. Akkor tényleg szárnyakat kaptam.

Mikor kezd újra dolgozni?

Június 25-én kezdjük A király beszéde felújító próbáit Győrben (Csankó Zoltán a dadogó királyt alakítja – szerk.), ha engedélyt kap rá a színház, lehozzuk az előadást a Kisfaludy Teremből a nagyszínpadra, így még nyáron pótolni tudjuk az elmaradt bérletes előadásokat. A következő évadom zenés szezonnak ígérkezik. A Menyasszonytánc Herskovitsával kezdek Győrben, Forgács Péter rendezi. Utána jön a Liliomfi Szűcs Gábor rendezésében, de nem tudom, hogy a zenés változatot játsszuk-e. Főiskolás koromban – ragasztott szakállal és parókával – játszottam már Szilvai professzort, akkor néhány dal is szerepelt az előadásban. Majd jön a Csókos asszony, Gábor Szilvia rendezi, amelyben báró Tarpatakyt játszom. Ha beleférne még a dunaújvárosi Illatszertár – ez egyeztetés kérdése –, igazán örülnék.


A király beszédében
Fotó: Veszprémi Petőfi Színház

Második alkalommal jelölték Kaszás Attila-díjra. Különös érzés lehet egy róla elnevezett díj jelöltjének lenni, hiszen közeli ismerősök, kollégák voltak.

Fájdalmas dolog. A főiskolán nem találkoztunk, ő éppen akkor végzett, amikor én bekerültem. Két év volt köztünk, de míg őt elsőre felvették, engem csak másodszorra, ráadásul közben az egyik évben nem jelentkeztem, és katona is voltam…Bár ismertük egymást, igazán a Nemzeti Színházban találkoztunk, és dolgoztunk sokat együtt, így a felületes haverságból hamar nagyon jó kis barátság született. Nagy főzős volt, ahogyan én is, remek közös bulikban volt részünk. Most pedig több mint tíz éve nincs köztünk, és itt ez a díj…

Nyitókép: Győri Nemzeti Színház